Első alkalommal fordul elő, hogy a Subaru kétféle karosszéria változatban is kínálja Impreza WRX STI modelljét. A négyajtós szedán a napokban mutatkozott be a New York-i Nemzetközi Autókiállításon, megjelenésével pedig a japánok a Mitsubishi Lancer EVO X-nek kívánnak még inkább versenyképes ellenfelet biztosítani.
A belső kialakítása a megszokott Subaru elveket követiAz új szedán legfeltűnőbb ismertetője a hatalmas méretű hátsó légterelő – a típus rajongói vélhetően fel is háborodnának a hiányán; ám ezen felül a 2011-es Impreza WRX STI fejlesztések egész sorát viseli magán: ilyen például az áthangolt felfüggesztés, a könnyebb, 18 colos kerekek, valamint a külső átkozmetikázása a szépség (amely relatív) és az aerodinamika jegyében. Az újraálmodott formaterv mind a négyajtós, mind a ferdehátú verzió esetében azt eredményezte, hogy a hátsó kerékjárati ívek jelentős mértékben kiszélesedtek, igaz ennek nem csak szépészeti, hanem a megnövelt nyomtáv révén menetdinamikai jelentősége is van. A gyáriak szerint természetesen minden idők leggyorsabb WRX STI modelljét alkották meg a mérnökök, amely továbbra is amellett, hogy sportkocsikhoz méltó menetteljesítményeket kínál, magas szintű biztonságot is nyújt (többek között alacsony tömegközéppontjának és a négy hajtott keréknek köszönhetően).
A legfrissebb Impreza belseje is módosult, az autó kapott egy új hangrendszert, van benne Bluetooth-os kihangosító, USB port, 3,5 mm-es aux. bemeneti csatlakozó, már tudja kezelni az iPodot, valamint hangvezérlést is kapott. A hajtás változatlan maradt, így a következő generációs WRX STI-ben is egy 2,5 literes, turbóval lélegeztetett boxermotor teljesít majd szolgálatot, mely 300 lóerős teljesítmény leadására képes.
A 2011-es Impreza szedán és csapott hátú kivitele (mind a WRX, mind a WRX STI verzióban) is várhatóan nyár végétől rendelhető majd a tengerentúlon, ám arról egyelőre nincsenek információink, hogy a friss WRX STI mikor és milyen ércédulával érkezik Európába. Annyi azonban valószínűsíthető, hogy az ötajtós modell 12-13,25 millió forintos áránál alacsonyabb költséggel nem számolhatunk.



