
Hiába, az idő múlását bizony sehogyan sem lehet elkerülni, egyszer eljön a pillanat, amikor még a szépségkirálynők szemei alatt is megjelennek az első ráncok. A Ferrari California mostanság érte el életének eme periódusát, amit a szakértők több oldalról orvosoltak. Ahogy azt már korábban is tudtuk, nem csupán a külső újult meg, izmai is frissebbek lettek.
Bár maga a hivatalos bemutató a Genfi Autószalonon lesz, a gyártó már most megmutatta, milyen lesz a plasztikát megjárt California. A képek mustrálása során felesleges óriási különbségek után vadul kutatni, a küllem mindössze a hűtőmaszknál változott: az új verzió immáron krómozott ráccsal csábít.
A lemezek alatt viszont sokkal több, ráadásul jelentős változtatás történt, kezdjük rögtön az erőforrással. A 4,3 literes lökettérfogatú, közvetlen befecskendezéses V8 új leömlőt kapott, illetve a motorvezérlőt is átírták valamelyest a mérnökök, aminek köszönhetően a korábbi 460 lóerő és 485 Nm helyett mostmár 490 ágaskodó paripa és 5000-es percenkénti főtengelyfordulaton 505 Nm áll rendelkezésre. Amennyiben már az izmosítókúrán járt a California, az edzés közben néhány kilót is ledobott magáról: a mérnökök tevékenykedésének végeredményeképp 30 kg-ot sikerült megtakarítani a vázszerkezeten, anélkül, hogy a merevség mérőszáma csorbult volna.

A kettő együtt – azaz a teljesítménybeli, illetve tömeg terén szerzett előnyök – természetesen a menetdinamikára is kifejezetten jótékony hatással van: a California 0-100-as mutatványa 0,2 másodperccel 3,8 szekundumra javult.
Ha már lúd, legyen kövér – gondolták az olaszok – és a Ferrari, csakúgy, mint az 599-hez, a Californiához is opcionálisan biztosítja a Handling Speciale csomagot, ami a vezetés élményének fokozására hivatott. Ez magában foglalja az áthangolt futóművet, a korábbinál 50 százalékkal gyorsabban reagáló, mágneses elven működő adaptív lengéscsillapítókat, illetve a 10 százalékkal közvetlenebbre hangolt szervokormányt.
A frissítés során az egyéni ízlést is figyelembe vették Maranelloban, így még szélesebb palettáról válogathatunk színeket, illetve két tónusú fényezést is kérhetünk a frissített keménytetős kabrióhoz.
