Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Bár a héten, a Tokiói Autószalonon lezajlott hivatalos bemutató alkalmával az illetékesek még nagyban cáfolták egy erősebb változat piacra kerülését a Toyota GT86 illetve a Subaru BRZ ikerpárosból, a mai nap folyamán Tetsuo Tada, a Toyota GT86 projektjének vezető mérnöke elcsepegtetett néhány információt, amelyekből kiderül, hogy a színfalak mögött bizony már gőzerővel folynak a fejlesztések egy erősebb és gyorsabb kivitellel kapcsolatban.

Tada-san nem titkolózott: elmondta, hogy a várakozásokkal ellentétben nem turbóhoz, hanem kompresszorhoz nyúlnak, hiszen a mechanikus feltöltő a turbóval ellentétben nincs negatív hatással a gázreakcióra, s ezen felül a magas fordulatú, egészen 7500-ig forgó kétliteres, négyhengeres boxermotor sportos karaktere is megmaradhat, a hangulatos sivítás pedig a hangélményhez is hozzátesz – mellesleg a fogyasztás terén már nem épp olyan előnyös kompresszor felszerelése is egyszerűbb.

A várható teljesítményt illetően pontos számok nem hangzottak el, de a japán úr halkan megjegyezte, hogy a rendkívül kompakt és könnyű 2+2 üléses GT86 futóműve könnyedén elbírna akár 250 lóerőt is - ebből nem nehéz kitalálni, hogy 250-260 lóerős csúcsteljesítményre számíthatunk a feldoppingolt GT86 (illetve Subaru BRZ) esetében, ami a kedvező súly/lőerő aránynak köszönhetően a Nissan 370Z-éhez hasonlítható menetteljesítményeket eredményezhet. Mindenesetre, nem kérdés, hogy óriási móka lesz majd terelgetni az izmos hátsókerekes, mechanikus sperrdiffivel is felszerelt sportkupét – nem mintha a 200 lóerős szívó alapmodell nem nyújtana elég örömöt.

Gyorsabban száguldana majd a Subaru kupéja is.

Azt még nem döntötték el az illetékesek, hogy az említett teljesítménynövelő csomagot egy teljesen különálló sportmodellként dobnák piacra a gyártók, avagy egy utólagos ’szettként' lehetne felszerelni. Tetsuo Toda úr viszont további izgalmas információt szellőztetett ki az autókkal kapcsolatban: elmondta, hogy a szériaverziók kb. 6,8 másodperc alatt fogják tudni a százas sprintet és végsebességük várhatóan 230 km/órában állapodik meg, míg a kompresszoros sportverzió előbbi feladatot úgy 5,5 másodperc alatt lesz képes abszolválni, végsebessége pedig megközelítheti a 250 km/h-t.