Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A McLaren kiemelt ügyfelei előtt nincsen zárt kapuk, ha egyedi kéréseknek kell eleget tenni, s erre szolgál bizonyítékul, hogy három esztendő kitartó munkájának eredményeként elkészülhetett a tökéletesen egyedülálló X-1-es, melynek létezésére csak a napokban derült fény.

Évekig rejtegették - galériaA "Pebble Beach Concours d'Elegance" elnevezésű rendezvényen bemutatott újdonság az MP4-12C alapjaira épült egy olyan ínyenc számára, aki nem csak a donornak, de egy F1-esnek, s egy Mercedes-Benz SLR McLarennek is tulajdonosa. A megrendelő persze nem szerénykedett a kívánalmak felsorolásakor, hiszen a követelmények között szerepelt, hogy az autónak ihletet kell merítenie több veterán autóból, egy Jaeger LeCoultre órából, egy Airstream lakókocsiból, egy zongorából és – a mű megkoronázásaként – egy padlizsánból.

A megrendelőt érzékeny szálak fűzik a padlizsánhoz - talán a zöldségből keresi a kenyerét

A megbízás alapján belső és külső formatervezők is versenyeztetésre kerültek, melynek eredményeként a McLaren alkalmazásában lévő Hong Yeo munkája került kiválasztásra, míg végül folyamatos kapcsolattartás mellett 18 hónap elteltével el is készülhetett az életnagyságú makett.

Az anyagelvűségében is kiemelkedő McLaren X-1 persze nem fukarkodik az egyedi stíluselemekkel, s a retro hatás mellett szót érdemel a zongoralakkra emlékeztető fényezés, vagy éppen a hátsó kerekek borítása, miközben a véleményeket megosztó sziluett a legmodernebb műszaki repertoárt takarja.

Az utastér már nem éppen fantáziadús

Némileg sajnálatos, hogy az utastér kialakításakor már hiánycikké vált a fantázia, így a belbecs a 625 lóerős V8-as turbómotor által szavatolt menetteljesítményekhez hasonlóan gyakorlatilag egy széria MP4-12C hasonló jellemzőivel egyenértékű.

A névtelenségéhez (okkal) ragaszkodó tulajdonos persze azt sem tette lehetővé a gyáriak számára, hogy a bekerülési költségekről nyilatkozatot tegyenek, igaz, egy hasonló alkotás esetében nem is illik ilyesmit említeni, hiszen annak ellenére is művészetről beszélhetünk, hogy az ihletet egy padlizsán adta.