
A négykarikások az elmúlt időszakban valóságos újdonságdömpinget tartanak, szinte nem telik el úgy egy hónap, hogy az Audi ne jelentene be valamilyen ráncfelvarrást vagy új típust. Szerencsére a jövőre nézve is megtartják jó szokásukat az ingolstadtiak.
Ezúttal a vadonatúj, középkategóriás Audi A4 került terítékre, amit már gőzerővel tesztelnek mind közúton, mind pedig a Nordschleifén a németek, s a hírek szerint rövidesen debütál a típus.

Ideje is volt a modellváltásnak, a jelenleg is futó A4-es ugyanis valódi aggastyánnak számít a kategóriában, ami az eladásokon is látszik. Nem csoda persze az A4 gyengélkedése, annak tudatában, hogy a konkurensek időközben gyakorlatilag kivétel nélkül új generációs modellekkel versenyeznek. Szerencsére az A4-nek sem kell sokáig húznia: a hírek szerint az őszi Frankfurti Autószalonon már teljes pompájában megcsodálhatjuk az A4 legújabb, B9 jelű generációját, sőt, az autót állítólag már előtte leleplezik a négykarikások.
Az új A4 a külső dimenziók tekintetében nagyjából akkora lesz, mint a leköszönő modell, viszont a technika az alapoktól kezdve teljesen friss. A B9-es A4 az új MLB Evo névre keresztelt platformra épül, ami egyrészt merev, másrészt pedig igencsak könnyű, a modern anyaghasználatnak is köszönhetően. Összességében az előzetes információk szerint nagyjából egymázsás súlycsökkenést várhatunk az előddel összehasonlítva, ami mind a vezethetőségnek, mind a dinamikának, mind pedig a fogyasztásnak bizonyára jót fog tenni.

A hajtáslánc-kínálatban sok meglepetésre nem kell számítanunk, a Volkswagen-konszern bevált alkotóelemeit találjuk majd a lemezek alatt. Benzinfronton az elején 1,4 illetve 2-literes TFSI négyhengeresekkel érkezik az autó, a kisebb motorok hengerlekapcsolással lesznek felszerelve.
Az 1,4 literes motor állítólag 125, 150 és 180 lóerő körüli teljesítménnyel kerülhet piacra, míg a 2-literes 225 és 245 lóerővel lesz elérhető.
Az utastér állítólag valahogy így fog kinézni...
A dízeleknél a 120 lovas 1.6 TDI mellett a 2-literes TDI különféle verzióit köszönthetjük, 150, 190 és 220 lóerő körüli teljesítménnyel – utóbbit minden bizonnyal 2 turbó fogja lélegeztetni. A csúcsot mind benzin-, mind pedig dízelfronton 3-literes V6-os feltöltött motorok jelenthetik, körülbelül 300 illetve 270 lóerővel.
A 'hagyományos' hajtásláncok mellett több konnektorról is tölthető e-tron hibriddel is találkozhatunk, de ezeknek pontos specifikációit egyelőre homály fedi.

Persze a sportos S4 változatok sem fognak elmaradni: olyannyira biztosra vehetjük érkezésüket, hogy a négy kipufogócső által könnyen felismerhető változatok máris tesztköreiket futják a Nordschleifén.
Állítólag a mostani S4 3-literes kompresszoros motorját kaphatja meg a következő széria, de minimum 360 lóerővel, illetve elképzelhető, hogy egy gázolajos S4 is bekerül a kínálatba, az Audi vadonatúj 3-literes szuperdízelével, akár 385 lóerővel. A A4 kínálatának legnagyobb része szériában elsőkerékhajtást és hatfokozatú kézi váltót kap, de felár ellenében persze elérhető lesz a Quattro összkerékhajtás, az automataváltók kedvelői pedig egy új fejlesztésű 9-gangos szerkezetnek örvendhetnek, a duplakuplungos S-Tronic pedig a sportmodellek kiváltsága lehet – a fokozatmentes Multitronic váltó állítólag kikerül a kínálatból.

Az A4 extralistáján természetesen minden elképzelhető tétel szerepelni fog, legyen szó a kényelmi vagy a biztonsági felszereltségekről. Első ízben a körülbelül 4,7 méter hosszú négyajtós verzió debütálhat, az Avant nevű puttonyos pedig állítólag kicsit később, a jövő év elején mutatkozik be. Az idei év végétől minden bizonnyal már rendelhető lesz a négykarikások újdonsága, azonban az első példányok szerintünk csak jövőre érkeznek meg leendő gazdáikhoz.
