.jpg)
Ahogy a Dodge Vipereknél eddig is megszokhattuk, az új generáció új emblémát, új logót is hoz magával. Nem lesz ez másképp a hamarosan rajthoz álló, 2013-as modellévű változattal sem, amely az áprilisi New Yorki Autószalonon debütál majd. Ám az új logót már nem takargatják a tengerentúliak.
Mindeddig egyetlen ízelítőt kaptunk a Dodge Viper legújabb generációját illetően, amely ezentúl nem is Dodge néven fut majd, hanem SRT Viper plecsnit kap a gyártó új szisztémája szerint. A friss emblémában a viperafej és a fő forma természetesen marad, de rajzolat teljesen új, neve pedig Stryker.
.jpg)
Az új logó egyébként a Chrysler formatervezője, Vonce Galante keze munkáját dicséri, aki különben maga is boldog Viper tulajdonos. A huszonéves Galante egyébként a Transformers és GI Joe, illetve a Thundercats rajongója volt gyermekkorában: „A logó rajzolása közben sosem pillantottam rá a Thundercats-re, a végeredmény mégis olyan lett, mintha néhány vonal onnan származna, de természetesen az új Viper idomai is tükröződnek benne” – mesélt a fiatal művész. „Az új, Stryker névre hallgató embléma nagyon kifinomult, baljósnak tűnő és egyben gyönyörű lett, ahogy az autó formája is” – tette hozzá Mark Trostle, az SRT Design feje.
