2012. Május 22., Kedd

Frissitve:03:14:26

Porsche 911 Carrera 3.2 Cabriolet (1984) - Örök fiatalság

Nyomtatás

Néhány éve, autós pályafutásom kezdete előtt még álmomban is alig mertem olyan szépet vizionálni, mint ami néhány napja megadatott nekem: egy borongós, kellemesen hűvös őszi délutánon egy Porsche 911 Carrera 3.2 Cabriolet társaságában róttam a budai dombok útjait - mondanom sem kell, felejthetetlen élmény volt, és erről elsősorban az autó tehet, amely mellesleg személyes kedvencem a (közel) veteránkorú négykerekűek között.

Az egész pár hete, egy nyugodt este folyamán kezdődött, miután befejeztem mindennapi kötelességeimet. Ekkor történt ugyanis, hogy felcsaptam hazánk legismertebb használtautós internetes oldalának kezdőlapját, ahol vissza-visszatérő szokásom szerint beírtam a keresőbe a márkához a Porsche nevet, majd a típushoz a híres 911 kódot – és mivel épp veterán hangulatban voltam, ezért gyártási időnek az 1975-1985 közötti intervallumot adtam meg. Ezen kritériumok szűrését követően hazánkban általában nem szembesül az ember többoldalas találati listával, úgyhogy tényleg másodpercek alatt végigpásztázható volt a kínálat.

Ekkor akadtak meg a szemeim egy 1977-es, csodaszép, aranyszínű amerikai 911 S Coupé modellen, amelyben egy teljesen restaurált 2,7 literes szív dobogott, s gazdája még reális áron is kínálta a „vasat”. Több sem kellett nekem, azonnal felhívtam a tulajdonost, hogy érdeklődjek az autó iránt - még ha elsősorban nem is vásárlási szándékkal, de a kincs Autó Pulton történő bemutatása végett mindenképp. Sajnos szomorú választ kaptam: az autó már elkelt. De általában minden rosszban van valami jó, s mint ilyen, a beszélgetés egy szerencsés "de"-vel folytatódott, majd a tulaj közölte, hogy rövidesen hazaér hajón a saját célra vásárolt, 1984-es évjáratú Carrera 3.2 Cabrioletje, és azt szívesen rendelkezésünkre bocsátja egy bemutató illetve fotózás erejéig.

Veterán/youngtimer Porschés körökben köztudott, hogy a 3.2-es 911-es a legkiforrottabb, legmegbízhatóbb széria az „igazi” 911-esek között, úgyhogy ezen információ birtokában én is már régóta arról álmodozom, hogy egyszer találkozhassak testközelből egy ilyennel. S hogy mit jelent az "igazi 911" kifejezés? Az 1984 és 1989 előtt gyártott, a vele szinte teljesen azonos, háromliteres erőforrással szerelt SC szériát követő, s az 1989-ben bemutatkozott, immár jóval fejlettebb 964-es kódjelű típust megelőző Carrerák voltak az utolsó tényleg könnyű, puritán 911-esek. Ezekben például hiába is keressük a szervokormányt, ABS-t, vagy a Cabriolet modelleknél az elektromos tetőmozgatást (bár klíma és tempomat volt!) - itt még minden a tömeg optimalizálásáról és a maximális vezetési élmény illetve közvetlenség eléréséről szól.

A három számjegyet a típus születésétől eltelt közel fél évszázad óta oly híressé és kívánatossá tevő triviális dolgokat viszont itt is megtalálhatjuk: a biztos, kitűnően hangolt futóműveket, a legendásan fáraszthatatlan fékrendszert, a rövid tengelytávot, valamint a farban megbúvó hathengeres boxermotort, amelyet ez esetben (és 1997-ig minden esetben) víz helyett levegő hűt, igazán különleges, változatos orgánumot varázsolva az erőforrásnak a halk suttogástól kezdve a hangos üvöltésig.

A klasszikus értékeknek köszönhetően a modell még a nehezebbik kabrió kivitelben sem nyom többet 1,25 tonnánál a mérlegen, s a 2+2 üléses karosszéria mozgatását bizony nem bízták a véletlenre a Porsche szakemberei: a 911-es 1963-as születésekor még csak kétliteres, hathengeres boxere ebben a szériában már 3,2 literesre hízott, s a kezdeti értéknél 101 lóerővel többet - összesen 231-et - produkált. Hogy mindez mire elég? Az ötgangos kézi váltóval kombinálva (automata itt még kérésre sem volt, ez az opció is az említett, sokkal több luxussal megáldott 964-eshez érkezett) alig több mint 6 szekundumos százas sprintre és közel 250 km/órás végsebességre.

De higgyék el, a számok önmagukban semmit nem jelentenek. Így lehetséges, hogy ez a 6 szekundum nagyon nem az a 6 szekundum, amit mondjuk a BMW 740d xDrive luxushajó produkált mérésünk során. Míg a nehéz BMW-ben hátradőlve, csendben és tökéletes nyugalomban élvezhettük a mutatványt, addig az idősödő Porsche minden idegünkre valamilyen impulzust küldve, hangos trombitálás és ideges mozgások közepette produkálja ugyanazt. Az élmény? Leírhatatlan.

Tiszteletreméltó, és a sportautók körében még ma is helytálló gyorsulása ellenére viszont egyáltalán nem menetteljesítményei végett imádom ezt a klasszikus gépet. Sokkal inkább azért, mert még lassú menetben is állandó izgalmat jelent a terelgetése. Az utóbbi időben számos youngtimerhez/veteránhoz volt szerencsénk, de egyértelműen kijelenthetem, hogy ez volt egyedül az az autó, amelynek vezetése közben egyszer sem merült fel bennem, hogy milyen sokat is fejlődött az autóipar. A korai Carrera volánja mögött egyszerűen elképesztően jó érzés ülni. Persze hiába keressük a mai csodákra jellemző steril élményt, itt minden az ember és a gép kapcsolatáról szól, amit ily meghatározó formában viszont hiába is keresünk az űrtechnikával megáldott nehéz és biztonságos sportautókban, legyen az akár egy ma született 911-es.

És tudják, hogy mit tud még ez a lassan középkorba lépő Hölgy? Hazánkban is egy olyan meghitt aurát teremteni, amelyben egy, az orrán Porsche-emblémát viselő autóban ülve a közlekedés többi résztvevője irányából véletlenül sem utálatot, hanem tiszteletet kapunk.

Bármerre is jártunk, egytől-egyig mindenki nagyon megnézte az elegáns négykerekűt, de senkinek nem a szokásos, irigykedően trágár szóösszetételeket lehetett leolvasni a szájáról, hanem mindenki elismerő pillantásokkal, integetésekkel, hüvelykujj-felmutatással és egyéb pozitív gesztussal üdvözli a különlegességet. És amennyiben az ember nem szereti, ha utálja a környezete, ez már önmagában is bőven elegendő érv ahhoz, hogy egy újabb helyett miért egy ilyen veterán, vagy veteránkorhoz közelítő Porschét válasszon inkább.

(Mennyire jó társ tesztalanyunk a hétköznapokban? Lapozzon, és kiderül!)



Hozzászólások  

 
#1Csana2011-11-25 19:19
Kupé vagy kábrió? Szerintem targa.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark