
Noha még meg sem nyitotta kapuit a Genfi Autószalon, az újdonságokkal kapcsolatos fotók és információk már szokás szerint elárasztották a világhálót. A Jeep a Fiattal karöltve készült a 2014-es seregszemlére, méghozzá a legkisebb terepes megalkotásával, amely hamarosan csatlakozik a márka kínálatához.
A kisméretű SUV fotói a Jalopnikról érkeztek, s bizonyítják, hogy az amerikai márka immáron a teljes hadszíntéren próbál csatákat nyerni, nem csupán a nagyok között.

A 2015-ös modellévű újdonság nevét illetően korábban sok találgatás látott napvilágot, de a Jeepster és a Laredo nevek elvetését követően maradtak a hagyománytisztelő plecsninél.
A Jeep büszkesége alapjait tekintve a Fiat 500X crossover testvéreként látta meg a napvilágot, hiszen mindketten a Fiat-Chrysler csoport Small Wide platformjára épültek. Ennek megfelelően a motorizáltságról is az olaszok gondoskodnak, a Renegade gépteteje alatt a Fiat 1,3 literes MultiJet dízelmotorja, illetve a kéthengeres, 0,9 literes TwinAir Turbo kérhet szót magának, természetesen visszafogottan, míg a legerősebb verziókat már 1,4-es turbós benzinesek mozgathatják.

A 4250 mm hosszú újdonság a Jeep egyedi stílusában próbál majd hódítani, s remélhetőleg az olaszok összkerekes Pandájában bemutatott viszkókuplungos 4x4-es hajtást is megörökli, ahogy levehető tetejű verzió ugyancsak kilátásban van. A Renegade kedden mutatkozik be, amikor is minden információ rendelkezésre áll az amerikai márka legkisebb modelljéről.
Képek: Jalopnik
