.jpg)
Közel 10 éves kihagyás után ismét nagyszabású autószalon kerül megrendezésre Budapesten. November 21. és 23. között a Syma Csarnokban kap helyet a Mobilitás 2014 Autókiállítás és Vásár, ahol a járműipar legújabb trendjeivel ismerkedhetnek meg a látogatók. Az eseményen kiemelt szerepet kap az e-mobilitás, ehhez kapcsolódóan a Magyarországon elérhető elektromos autók teljes palettájával megismerkedhetünk. A háromnapos rendezvény importőri támogatás mellett, és a hazai márkakereskedői piac meghatározó szereplőinek együttműködésével valósul meg.
Idén nagy örömünkre határozott élénkülés figyelhető meg a válság által alaposan megtépázott hazai autópiacon: az új gépjármű értékesítés az elmúlt 14 hónapban hónapról hónapra stabilan növekszik. Augusztusban például több mint 23 százalékkal több személygépkocsit adtak el, mint egy évvel korábban, a kishaszonjárművek esetében pedig még ennél is nagyobb bővülést lehetett megfigyelni. Ez az élénkülés megteremtette a piaci alapot arra, hogy ismét nagyszabású autószalon kaphasson helyet Budapesten, ahol bemutatható, hogy milyen változások történtek a világ autógyártásában az elmúlt években. A november 21. és 23. között látgatható Mobilitás 2014 Autókiállítás és Vásár különlegessége, hogy a hazai márkakereskedői piacon meghatározó szerepet betöltő, több évtizedes múlttal rendelkező vállalkozások összefogásával, továbbá az importőrök és a szakmai szervezetek támogatásával valósul meg, ami lehetőséget biztosít a magas színvonalú megjelenésre, és a hazánkban még nem ismert innovációk bemutatására.

A Mobilitás 2014 Autókiállítás és Vásáron az összes nagy, Magyarországon forgalmazott márka képviselteti magát, melyeket a hazai piac nagy múltú márkakereskedői mutatnak be – számszerűsítve 20 kiállító jelenik meg a rendezvényen, 27 márkát képviselve.
A háromnapos autószalonon a látogatók megismerkedhetnek a legújabb autópiaci trendekkel, a gépjárműipar fejlesztéseivel, a legújabb, Magyarországon eddig nem látott modellekkel, a vásár helyszínén kialakított, forgalomtól elzárt tesztpályán (a Puskás stadion körül) pedig mintegy 100 modell tesztvezetésére nyílik lehetőség. A tesztvezetés exkluzivitását a hazánkban forgalmazott összes elektromos modell kipróbálási lehetősége fokozza: a SYMA 1500 négyzetméteres, fedett C-csarnokában lehet kipróbálni a nesztelen, tiszta autókat. A kiállításon a márkakereskedők mellett a finanszírozás, biztosítás, járműkarbantartás és alkatrész-kereskedelem képviselői is megjelennek.
A múlt heti sajtótájékoztatón a szervezők európai színvonalú megvalósítást ígértek, és az egész rendezvényt európai standardok szerint bonyolítják le. A standokra is komoly szabályrendszer vonatkozik, számszerűsítve 100-300 négyzetméter közötti egységekről beszélhetünk.
A szervezők különben minden médiacsatornán keresztül igyekeznek népszerűsíteni a kiállítást, amit némi izgalmas titokzatosság is övez: a sajtótájékoztatón részletesebben nem nyilatkoztak semmi konkrétról, azonban vélhetően olyan autó(k) debütálására is számíthatunk, ami még a Párizsi Autószalonon sem mutatkozik be, továbbá több koncepciómodell érkezését várjuk.
A rendezvényt sajnos nem lehetett ingyenessé tenni: az illetékesek elmondása szerint amennyiben nem lenne belépő, egyrészt nem állna rendelkezésre pontos statisztika a kilátogatók számáról (ami induló projektről lévén szó nagy fontossággal bír), továbbá valamivel védeni kellett a tesztelési lehetőségeket is – valljuk be, így is nagy felelősség a nagy értékű autók kipróbálásra bocsátása.
A jegyek vételára elővételben 2.000, míg a helyszínen 2.500 forint (de 6 éves kor alatt ingyenes a belépés), viszont korrekt gesztus a rendezők részéről, hogy a jegyek vásárlási módjától függetlenül 2.000 forint értékben levásárolhatóak – a szabályzat szerint egy termékbe csak egy jegy ára számítható be, azonban az adott kiállító dönthet úgy, hogy több jegyet is beszámol valamilyen termékbe. A családi jegyárak a sajtótájékoztató időpontjában nem születtek még meg, de a rendezők biztosítottak minket arról, hogy a családok számára lehetővé tesznek kedvezményes belépőket.
A kiállítók különben speciális, egyedi ajánlatokkal készülnek a rendezvényre, ahol természetesen autóvásárlásra is lehetőség van – azonban a szalon fő célja a szervezők szerint nem ez, hanem az autóipar jelenlegi állásának bemutatása a kilátogatók részére. Mi mindenesetre boldogok vagyunk, hogy közel 10 évnyi kihagyás után újra lesz Budapesten autókiállítás, és drukkolunk a szervezőknek, hogy ne csak egyszeri, hanem legalább évente megismétlődő rendezvényről beszélhessünk. Továbbá bízunk benne, hogy a szépséges négykerekűek mellett attraktív hostess-lányokból sem lesz hiány, akik bizonyára sokat emelnének a színvonalon - akárcsak a neves nemzetközi autószalonok esetében.
A Mobilitás 2014 Autókiállítás és Vásár rendezvényről további információk a www.mobilitas2014.hu weboldalon érhetőek el.
