2018. Június 20., Szerda

Frissitve:03:37:41

Pontosan ma 70 éve került forgalomba a legelső Porsche

Nyomtatás

A Porsche minden kétséget kizáróan a világ egyik legjobb és legismertebb autógyártója, melyet Ferdinand és Ferry Porsche alapított még 1931-ben – ekkor azonban még nem foglalkoztak személyautókkal. Az első utcai négykerekűre bizony további 17 évet kellett várni, de 1948-ban éppen a mai napon, azaz június 8-án állították forgalomba az. Ma van tehát 70 éve, hogy a Porsche személyautók megjelentek az utakon.

A szóban forgó példány egyébként egy Porsche Typ 356 Roadster volt, ami a jeles alkalomból természetesen a „No. 1” jelzést is megkapta. Ez volt a legelső Porsche személyautó, ami valaha forgalomba került, és ekkor még Gmündben folyt a gyártás, ugyanis a II. világháború miatt át kellett költöztetni a céget Stuttgartból. A 356-ból mindössze 52 darab készült el végül Gmündben, majd 1949 nyarán elkezdték a visszaköltözést Stuttgart-Zuffenhausenbe, majd 1950-ben ott már 400 darab 356-os készült el, 1956-ban pedig már a 10 ezredik példány legyártását ünnepelhették a gyáriak.

A mostanra igazi legendává vált 911-est 1963-ban vezette be a Porsche, és azóta is igazi sikertörténet az, amit a farmotoros sportautóval elértek a németek – és azóta természetesen már rengeteg kiváló modellel büszkélkedhet a Porsche. Hamarosan egyébként újabb nagy mérföldkövet ünnepelhetnek a gyáriak, ugyanis nemsokára bemutatkozik az első teljesen elektromos modell, amely új időszámítást indíthat a márka történetében.



Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark