Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Miután nemrégiben megjelent az új Peugeot 308, melyet kategóriájának egyik legjobbjaként aposztrofált a francia gyártó, nem kellett sokat várnunk, hogy bemutassák az újdonság kombi változatát is. Az oroszlános márkának szüksége is volt erre a lépésre, hiszen a nagy ellenlábasok mind kínálnak már ilyen karosszériaváltozatot.

A Peugeot 308 SW ráadásul igencsak büszkén állhatott porondra a Genfi Autószalonon: szokás szerint közvetlenül a sajtónapok előtt kihirdette a COTY 2014 Év Autóját, ami nem volt más, mint a Peugeot 308 - a franciák természetesen óriási üdvrivalgással fogadták a zsűri döntését, és standjukat emiatt is különös figyelem övezte. Kollégáink természetesen szintén ellátogattak a Peugeot-hoz, ahol a többi újdonság mellett a 308 SW-t is alaposan szemügyre vették. Ezúttal néhány helyszíni fotóval érkezünk a puttonyos típusról.

Az új 308 puttonyos változata a formaterv tekintetében nem okoz meglepetéseket, ugyanaz az egyszerűség és letisztultság jellemző rá, mint az ötajtós verzióra. Ugyanakkor praktikum és helykínálat tekintetében természetesen többet nyújt annál, így a családos Peugeot rajongók dörzsölhetik a markukat.

A kategóriájának egyik legjobbja - galériaA gyáriak elmondása szerint nagy, alacsony és sportos kombit terveztek, melynek hossza 33, magassága pedig mindössze egy centiméterrel nőtt, így kicsinek egyáltalán nem mondhatnánk a 4,58 méter hosszú és 1,47 méter magas újdonságot. A legnagyobb változás a csomagtartó tekintetében történt, mely 140 literrel hízott meg, így összesen 610 liternyi csomagot tud elnyelni. Ezzel pedig 5 literrel a legnagyobb riválisának tartott Volkswagen Golf Variant fölé tud nőni. A franciák leginkább a csomagtérből egy mozdulattal ledönthető hátsó ülésekre, valamint az így keletkező sík padlóra büszkék, melyben két sín is található, így a rakodótér szétválasztása is egyszerűbb feladattá válik.

A fejtér nőhetett egy keveset - galériaAz utasok szemszögéből nem sok minden változott az ötajtós verzióhoz képest, de a tengelytáv megnyújtása nagyobb lábteret eredményezett, sőt, a fejtér tekintetében is előrelépést tapasztalhattunk - és akkor az óriási csomagtartóról még nem is beszéltünk. A vezetőülésben helyet foglalva nem tűnik fel semmi újdonság, a tükrökben felrejlő puttony kivételével. A Peugeot továbbra is büszkén hirdeti i-Cockpit nevű vezetőhelyét, mely kis kormányával, magasra helyezett műszereivel és teljes letisztultságával továbbra is megszokást igényel.

Semmi flikk-flakk, továbbra is letisztult a forma - galéria

Elöl semmi változás - galériaAhogyan az lenni szokott ilyen esetekben, az új 308 SW az EMP2 platform mellett az erőforrásokat is az ötajtós változatból kölcsönzi, így benzinesek terén a leggyengébb 1,2 literestől egészen az 1,6 literes turbós, 155 lóerős THP erőforrásig, míg dízelfronton az 1,6 literes 95 lóerős e-HDI-től egészen a hamarosan bemutatkozó, 150 lóerős kétliteres BlueHDI-ig az egész motorpaletta elérhető lesz puttonyos változatban is. Az összes erőforrás megfelel az Euro 6-os környezetvédelmi normáknak.

A továbbra is élvonalba vágyó Peugeot egyelőre nem közölte, hogy mennyit kell letennünk az asztalra amennyiben szeretnénk a plusz teret és praktikusságot kínáló SW betűpárt autónk neve mellé.

Kicsinek nem nevezhető - galéria

Azt viszont már tudjuk, hogy az újdonságot Sochaux-ban fogják gyártani és azt is, hogy a genfi premiert követően nem sokkal a kereskedésekbe is megérkezik, testvérénél azonos konfigurációban várhatóan 200-250 ezer forinttal magasabb áron.