Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Mától, azaz 2011. július 1-től jelentős változások lépnek hatályba a közlekedési tárgyú törvények tárgykörében, amelyek nagymértékben érintik az autós társadalmat is. A szabályok változását Óberling József, az Országos Rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője jelentette be.

Talán a legjelentősebb újdonság, hogy amennyiben a gyorshajtás, biztonsági öv használatának elmulasztása, ittas vezetés, tilos jelzésen való áthaladás miatt megállított autós nem rendelkezik bejelentett magyarországi lakcímmel és érvényes adószámmal, adóazonosító jellel, autóját a rendőrség visszatarthatja. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik valamilyen korábbi bírságolásból kifolyólag nem rendezett tartozást halmoztak fel. A visszatartás a gyakorlatban azt jelenti, hogy az intézkedő tiszt elveszi a jármű forgalmi engedélyét, az autót pedig az országszerte kijelölt várakozóhelyek egyikére szállítják, a jármű őrzésének megoldása azonban a tulajdonos feladata.

Ettől a módosítástól azt reméli a rendőrség, hogy visszaszorulnak a külföldiek által elkövetett közlekedési kihágások. Amennyiben az Európai Parlament a jövő hét folyamán elfogadja a tagállamok közti adatcserét elősegítő tervezetet, a külföldi szabálysértők adatait is le tudja kérni az intézkedő rendőr.

Érdekes pontja a módosításoknak, hogy a mintegy százezer forinttal sújtott, a jelzőlámpa tilos jelzésén történő áthaladáson túl most már a sárgáért is ugyanilyen mértékű bírságot lehet összeszedni. Ehhez meglehetősen szkeptikusan állunk hozzá, hiszen a hatályos KRESZ szerint „a kör alakú, valamint a nyilat vagy kerékpárt mutató folyamatos sárga fény a forgalom irányának megváltozását jelzi: az útkereszteződésnél - a kijelölt gyalogos átkelőhely, illetőleg a megállás helyét jelző útburkolati jel, ezek hiányában a fényjelző készülék előtt - meg kell állni; ha azonban biztonságosan megállni már nem lehet, az útkereszteződésen mielőbb át kell haladni”. Tehát a bírságok kiszabása itt meglehetősen nagy szabadságot ad az intézkedő rendőr kezébe, aki gyakorlatilag saját belátása szerint eldöntheti, hogy joggal haladtunk-e át a sárga jelzés alatt.

További változás, hogy amennyiben a gyorshajtás, biztonsági öv használatának elmulasztása, tilos jelzésen való áthaladás, vagy ittas vezetés miatt indul közigazgatási eljárás, tetten érés alkalmával nem az üzembentartó, hanem a tényleges elkövető ellen indul meg az eljárás.

A közigazgatási bírság hatálya alá nem tartozó sebességtúllépés (15-20 km/h-t el nem érő túllépés) továbbra is szabálysértésnek minősül. A tilos jelzés ellenére a vasúti átjárón történő áthaladás és az ittas vezetés viszont átkerült a közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegések körébe. Ellenben kikerült a közigazgatási eljárási körből a gyermekbiztonsági rendszer, a motorkerékpár-bukósisak és a mobiltelefon használatára vonatkozó rendelkezések, amelyek ezentúl szabálysértésnek minősülnek.

Szigorúbb lesz az ittas vezetés szankcionálása is, mivel a közigazgatási eljárásban a zéró tolerancia elvét követve a bűncselekménynek nem minősülő ittas vezetés esetében fix bírságtételek kerülnek bevezetésre (150 ezer, 200 ezer, 300 ezer forint), illetve kiszabása során a hatóságnak nincs mérlegelési lehetősége, egyúttal a kiszabásra kerülő pontok száma jelentősen megemelkedik (6-8).

A bírságok befizetésére rendelkezésre álló határidőt – a többi szabályszegéshez hasonlóan – egységesen tizenöt napban határozza meg a jogalkotó, de bankkártyával és koncentrált akció esetén, ha a rendőrség nagy számban vesz részt az ellenőrzésben, továbbá pénzkezelésre is felhatalmazott munkatárs is van a helyszínen, készpénzzel is lehetséges. A bankkártyás fizetéssel kapcsolatban Óberling elmondta: a rendőrség jelen pillanatban még nem rendelkezik terminállal, de 200 készülék beszerzéséről már tárgyalnak.

Szigorodik továbbá a büntetőpontok kiszabása is – a rendőrség közleménye szerint a közlekedésbiztonság javítása érdekében – , ennek értelmében a szabálysértéseknél az eddigi 1-5 helyett 1-8 pont, gondatlan bűncselekmény esetében az eddigi 6 helyett 9, szándékos bűncselekményeknél 9 helyett 11 pont kerül meghatározásra. Az új szabályozás szerint akár 2 súlyos szabályszegés elkövetése oda vezethet, hogy a személy eléri a 18 pontot, és a vezetési jogosultság 6 hónapig tartó szüneteltetésére kerül sor. Immáron a közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegés esetében is kaphatunk pontokat, amelyek igazodva a szabálysértésekhez, 1-8 pont között kerültek meghatározásra.

Változik a biztonsági övre vonatkozó bírság is: lakott területen belül 15 ezer, lakott területen kívül 30 ezer, autóúton és autópályán 40 ezer forint a bírság mértéke. Ha sem az utas, sem a vezető nem volt bekötve, akkor külön-külön kell megfizetniük. Ezen felül a szabálysértésért a sofőrnek jár még büntetőpont is.