2016. Szeptember 26., Hétfö

Frissitve:06:20:06

DS 4 Crossback BlueHDI 120 teszt - A látszat néha csal

Nyomtatás

Egy új márkát útjára indítani bizony nehéz feladat, még akkor is, ha az alapok már rendelkezésre állnak. A PSA konszern mégis belevágott, és az eddig Citroën név alatt futó DS modelleknek saját emblémát és arculatot kreált a tavalyi évben – persze a különcséggel már azelőtt sem volt gond. Az első fizikai megtestesülése ennek a szétválásnak a DS 5 frissítése volt, de azóta már megérkezett az új DS 4 és a DS 3 is. Ezúttal a középső, kompakt méretekkel rendelkező típust sikerült megkaparintanunk, mégpedig a frissen bevezetett Crossback változatban és a széria legkelendőbb dízelmotorjával.

Az új márka bevezetése immár teljes, legalábbis ami a modellek megjelenését illeti, hiszen egyelőre továbbra is a Citroën kereskedésekben kell majd keresnünk a DS-eket, és a szervizelés is a francia gyártó égisze alatt zajlik tovább – habár a jövőben önálló szalonokkal is jelentkezik majd a DS. Ez azonban nem is csoda, hiszen mind a három elérhető típus egy frissítésnek köszönheti a dupla bumerángtól való búcsúzást, így gyakorlatilag továbbra is ugyanazokkal az autókkal van dolgunk, mint eddig. Persze az alapokon valószínűleg még jó ideig osztozik majd a Citroën és a DS, de az újabb generációk esetében már jóval nagyobb differenciát fedezhetünk majd fel.

Térjünk is rá azonban tesztalanyunkra, a DS 4-re. A C4 alapjaira épülő, ám annál divatosabb és jobb minőségű kompakt 2011 óta van piacon, így a márkaváltástól függetlenül is jócskán ráfért már a frissítés – arról nem is beszélve, hogy Citroën megfelelője már egy évvel korábban bemutatkozott. A gyáriak a ráncfelvarrással adódó lehetőséget megragadva a Crossback változat piacra dobásával próbálták szélesíteni az Európában egyelőre csak három típusból álló palettát, ami Kínában egyébként jóval szélesebb. Az emelt hasmagasságú verzió pedig nem okoz csalódást, hiszen igazán stílusosra sikerült.

A frissítés egyébként leginkább a frontrészt érintette, hiszen onnan lekerültek a Citroën stílusjegyei, amiket a DS immár ismert, hatszögletű hűtőrácsa váltott, melynek krómkerete összejátszik az első fényszórókkal. Apropó, ha már a lámpatesteknél tartunk: a DS 4 másik nagy újdonsága az opciós listára újonnan felkerülő, teljesen LED-es fényforrás, mely nem csak hatékony, de kifejezetten mutatós is. Az újdonságokat ezzel gyakorlatilag le is tudtuk – habár az átrajzolt első lökhárítót még érdemes lehet megemlíteni –, hiszen hátul az új logón és a szélesre húzott Crossback feliraton kívül semmi nem változott.

Ha már említésre került a Crossback utónév: mindez a gyakorlatban 3 centiméteres emelést, néhány jó érzékkel elhelyezett műanyag elemet és mutatós tetősíneket takar. Kétségtelen, hogy a feltűnő fényezéssel együtt továbbra is kifejezetten divatos megjelenésnek örvend a DS 4, melyen így kívülről nem érezni valós korát. Arról nem is beszélve, hogy az emberek elsőre nem tudják, mivel van dolguk, így mindenki érdeklődéssel fordul az autó felé. Az már más kérdés, hogy a hosszas magyarázkodásból mindenki csak annyit szűr le, hogy ez egy Citroën.

Az ajtókat feltárva továbbra is egy átlagos C4 köszön vissza – egyedül a kormányon lévő DS embléma és a krómszínű ajtóbehúzó lehet gyanús. A prémiumnak kikiáltott DS ráadásul az anyaghasználat tekintetében sem nő igazán egyszerűbb testvére fölé, habár kétségtelen, hogy a franciák mindkét modell esetében puha, finom tapintású műanyagokat használtak fel. A bőrrel és szövettel operáló ülések azért jobban mutatnak, mint a C4-ben de felépítésüket tekintve megegyeznek azzal, ami ebben az esetben örvendetes, hiszen igazán kényelmes, puha székekben foglalhatunk helyet.

Az ergonómiával egyébként nincs gond, a PSA csoport legutóbbi, gombokat teljesen nélkülöző próbálkozásainál jóval kényelmesebb a régebbi típusú, különálló klímapanel használata – habár a kormány kissé nagyra nőtt. Az összeszerelési minőség azonban már annál aggasztóbb: az autó szinte minden sarkából hallani nyöszörgéseket és nyikorgásokat, ami nem kelt éppen prémium hangulatot. Ugyanez igaz a kétféle színben elérhető (kék, fehér) műszerfali órákra is: a vékony karimán végigfutó mutatót nem könnyű leolvasni, és a középső fedélzeti számítógép grafikája is igencsak idejétmúlt. A friss multimédiás rendszer jól működik: továbbra sem a leggyorsabb, de vannak nála sokkal rosszabb megoldások is.

Azért van néhány előnye is a DS 4-nek, hiszen a panoráma szélvédő kifejezetten hangulatos, és – igaz, csak vaskos felár ellenében – szép bőrbetétekkel lehet bevonni az üléseket és a műszerfalat is, ha arra van igény. A hullámvasút azonban tovább folytatódik, hiszen a második sorban ismét problémákba ütközhetünk. Először is a bejutás nehézkes, hiszen rendkívül kicsi az ajtónyílás, ráadásul az ablak csücske igencsak veszélyesen lóg túl, ami a gyermekeknek még kockázatosabb lehet. Már a térdek és a fej számára kínálkozó tér sem éppen szellős, de az amúgy is kis felületű, sötétített ablakokon nem sok fény jut be, ráadásul nemhogy lehúzni, de még a C4 Cactushoz hasonlóan kibuktatni sem lehet őket – ez pedig nagy hiba. Tárolórekeszekkel sem árasztottak el minket a franciák: nem a legpraktikusabb kompakt a DS 4.

A csomagtér mérete a kategória alatt maradt a maga 359 literes értékével, ráadásul jócskán meg kell emelnünk a csomagokat, hogy tele tudjuk rakni. Okos megoldást azért itt is találunk, hiszen a csomagtér világításáért felelős lámpát kipattintva egy hasznos zseblámpához jutunk, mely sokszor jöhet jól. Vezetéstámogató rendszerekben sem bővelkedik a frissített típus, hiszen gyakorlatilag a holttérfigyelőben és a sávelhagyásra figyelmeztető megoldásban kimerülnek ezek a lehetőségek. Összességében tehát azt kell mondanunk, a jövőben bizony többet várunk a DS-től, ha azt szeretnék, hogy valódi prémiummárkaként tekintsenek majd rájuk – még ha nem is a német trió és társaik támadása a cél. Persze az is igaz, hogy egyelőre még inkább Citroënekről beszélhetünk, mint valódi DS-ekről.

Ideje azonban rátérnünk a lemezek alatt lapuló technikára: tesztautónk motorterében a franciák 1,6 literes 120 lóerős turbódízele kapott helyet, mely egy hatfokozatú manuális váltón keresztül 300 Nm-es nyomatékkal támadja az első kerekeket. A start gomb megnyomása után az öngyulladósok jól ismert orgánumával kel életre az erőforrás, és bár menet közben sem tudja letagadni, hogy gázolajjal működik, összességében nem hatol be zavaróan az utastérbe – legalábbis az optimális fordulatszám-tartományban.

Mindez azonban csak a hang, ugyanis az erős vibrációk 1500-as fordulatszám alatt bizony könnyen megkeserítik az életünket. Ha kicsit előbb váltunk fel, mint ahogyan azt a DS 4 megfelelőnek érezné, bizony erős rázkódások és csúnya nyöszörgések közepette jelzi az autó, hogy érdemes lenne visszakapcsolni. Ha már itt tartunk, a hatgangos kézi váltó használata közömbös élmény: a váltási érzet megfelelő és a kar útja is átlagos. A kormányzással nagyjából ugyanez a helyzet, noha egy kicsit könnyűre sikerült a szervózása.

A menetteljesítményekre egyébként nem lehet különösebb panasz: a 120 lóerő ugyan nem feszíti szét a kasztnit, de az ígért dinamikát bőven hozza. A turbólyuk ugyan jól észlelhető, 2000 felett azért meglódul a DS 4, és egészen sokáig húzza. Száguldozni persze nem fogunk a megemelt kompakttal, már csak a kissé ügyetlen hátsó futómű miatt sem. A felfüggesztés hangolása egyébként is kissé keményre sikerült, amit talán a 3 centis emelésnek köszönhetünk – mindenesetre, ha nem is kifejezetten zavaróan, de azért érezzük magunk alatt az úthibákat. Minderre rátesz egy lapáttal a csatolt lengőkaros hátsó megoldás, mely tempósabb kanyarokban nem teljesít túl fényesen, az úthibákon pedig hajlamos elpattogni.

Az 1,6-os erőforrás egyik nagy előnye azonban még hátravan, hiszen a benzinkutaknál bizony képes megörvendeztetni minket a dízel szív. A normakör mindössze 4,3 literre adódik, de a sok városi szakasszal és nyüstöléssel tűzdelt tesztátlag sem haladta meg az 5 litert, ami dicséretes eredmény. Mindez egyébként akár 3,5 liter alatti országúti, és 5 liter környéki városi illetve autópályás átlagokat jelent – amiben a hosszúra nyújtott váltónak is nagy szerepe van.

Kérem, kössék be magukat, és kapaszkodjanak, ugyanis rátérünk az árakra. Legyünk túl a nehezén: a tesztautó ára nem kevesebb, mint 9,27 millió forint. Ez bizony rengeteg pénz egy kompaktért, még akkor is, ha prémiumként van kikiáltva – főleg, hogy egy lassan 6 éves konstrukcióról beszélünk. Az alapár sem sokkal kellemesebb, hiszen az 1,6-os 120 lóerős Crossback listaáron közel 7,1 milliótól indul, normafelszereltséggel pedig 7,42 millióra adódik az árcédula. A terepes kiegészítőkkel megáldott változat felára egyébként 400 ezer forint, és az autó jelenleg csupán 3-féle dízelmotorral elérhető. A 120 lóerős 1,6-os jelenti az alapot, míg a 2-literes szerkezet 150 és 180 lóerővel érhető el.

A gyengébbik 2-literes felára – ami a Crossbackehz nem érhető el – éppen félmillió forint, ahogyan a kisebbik erőforráshoz elérhető automataváltó ára is éppen ennyire adódik. A 180 lovas változatért további 1 milliót kell letennünk az asztalra, de ezért rögtön megkapjuk a hatfokozatú automatát is. Így a legdrágább DS 4 bőséges extrázással bőven 10 millió forint felett köthet ki, lévén a már említett bőrbevonat plusz néhány extra már önmagában 1,335 milliót tesz ki, és erre még jöhet a 330 ezer forintos LED-es fényszóró és egyéb nyalánkságok is.

Ezek bizony komoly összegek, főleg úgy, hogy képességeit tekintve bizony nem brillírozik a DS 4, így egyedül a megjelenés marad neki, mint vonzóerő. Ez pedig nem biztos, hogy elég, főleg annak fényében, hogy jóval olcsóbban juthatunk hozzá szinte bármelyik másik kompakthoz, melyek közül sokan jobban teljesítenek. Csak, hogy a legújabbat említsük: a szintén igencsak divatosra sikerült vadonatúj Renault Mégane 130 lóerős 1,6-os dízellel, 7 colos multimédiás rendszerrel, kétzónás klímával, hátsó légbefúvókkal, velúr-textil kárpitokkal és digitális műszeregységgel 6,69 millió forintba kerül, ami 5 ezer forint híján megegyezik az alapáras DS 4-gyel. De a többi ellenlábas is jóval kedvezőbb ár/érték aránnyal rendelkezik. – még, ha nem is mindegyik olyan látványos.

A tesztben található, és a galéria végén csokorba szedett gyönyörű képekért Erdélyi Ferencet illeti az elismerés, akinek további munkáit erre a linkre kattintva tekinthetik meg.

Néhány szóban

A DS 4 – immár Citroën nélkül – továbbra is különc és látványos, noha ebben eddig sem szenvedett hiányt. A frissítés által hozott új arculatnak és a LED-es fényszóróknak ugyan megvan a maguk varázsa, objektíven nézve azonban sajnos nem lett érezhetően jobb autó a francia kompakt, amin a marconább megjelenésű Crossback változat sem segít. A hajtáslánc ugyan nem okoz csalódást, de az idejétmúlt, és sok helyen butácska megoldások, az egyszerű hátsó futómű, valamint a középszerű összeszerelés komoly nyomot hagy, amit nehezen tud ellensúlyozni a megjelenés – főleg úgy, hogy a gyáriak szerint egy prémium modellel van dolgunk.

Előnyök: Egyedi, némileg crossoveres formaterv; Továbbra is látványos formaterv; Jó fogyasztás és kellemes erőnlét; Kényelmes első ülések, elöl jó helykínálattal; Egészen jó anyagok a beltérben

Hátrányok: Rossz körkilátás; Gyenge bánásmód a hátsó utasokkal (szűk hely, bezártság érzet); Az igazi fejlődés hiánya; Az elvártnál gyengébb összeszerelés; Alacsony fordulaton erősen vibárló erőforrás; Zavaróan nagy kormánykerék; Kissé buta futómű; Kevés tárolóhely; Eltúlzott ár

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek
 



Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark