2017. Június 27., Kedd

Frissitve:02:10:03

Volvo V40 D3 Geartronic teszt - Kicsiben jó

Nyomtatás

Mint kövér esőcseppek a száraz parlagra, úgy jött az S80-assal már jó irányba indult Volvo számára az S60/V60/XC60 trió, amely újszerű, friss filozófiájával megmutatta a márkának, hogy milyen úton haladjon sikeresen a 21. századba. Most pedig nézzük, hogyan sikerült az újdonsült elánt a tradíciók blazírt hangulata ellen fordítani, az alig néhány hónapja leköszönt V50-est az igazán szívhez szóló V40-nel váltva!

A kisebb Volvo-modellek új generációjának első hírnöke a hagyományokkal ellentétben először kombi(s) karosszériával érkezett. A szokott józanság azonban esetében a bal végen távozik: már álló helyzetben is lenyűgözőre sikerült a Genfi Autószalonon bemutatott típus formaterve. Az egy hosszabb hátsó túlnyúlással tán még egységesebbé kerekíthető kép a szépen húzott tetővonalnak és a meredek övvonalnak köszönhetően sportos éket formál, a kavalkádot pedig tesztautónk jellegzetes, szürkés-világoskékes-fehéres metálfényezése a maga plasztikus modernségével még misztikusabbá tette.

Akár egy esőkabát a 30 fokos hőségben, először úgy esett a modernitás zavart újdonsága miatt egyébként is kétségek között őrlődő lelkemnek a V40 első fogadtatása. Az erőteljesen befelé húzódó A-oszlop miatti szűkös térérzet kezdetben fojtogatott, ám a volán mögött töltött kilométerek szaporodásával a Volvo egyre inkább otthonosan emberközelinek érződött, miközben letisztult kialakítása levette vállamról a nehéz gondolatok súlyát.

Hosszú távon kimondottan kellemes partnernek bizonyult a V40, és nem csak a kényelmes első ülések illetve a kimondottan csendes belső tér, de szolgáltatásai és apró üveggolyói okán is. Előbbi – igaz, felár ellenében – a piac egyik legjobb biztonsági arzenálját tartalmazza, amely a már látott védelmi és tájékoztató rendszereken felül most például már akkor is segít, ha merőlegesen parkoló autók közül kitolatva nem látnánk az érkezőket: immár oldalirányban 30-30 méternyit szintén ellátnak a V40 érzékelői.

Ehhez jön még az immár gyorsan működő központi rendszer, melynek számtalan beállítási lehetősége a kezdő felhasználókat először zavarba hozhatja ugyan, viszont ezeknek hosszú távon kimondottan hálásak lehetünk, főleg, hogy szép magyar nyelven tárja őket elénk a Volvo. Ami az ínyencfalatokat illeti, a keret nélküli középső visszapillantó tükör remek újdonság, de a jelképes felárért (5000 forint) kínált világítós váltógomb már garantáltan megosztja az ízléseket, számunkra például olcsó, giccses hangulatot árasztott.

Viszont a szintén feláras színes központi műszeregység már osztatlan sikert aratott: a remek felbontású, három jelleg (kényelmes, gazdaságos, sportos) szerint alakítható kijelző nagyon szép. Sajnos az itt előhívható beállítások gyorsaságán van még mit fejleszteni, ami a márkát ismerve be is fog következni. Viszont, ha már csiszolgatnak, annyit javasolnánk, hogy a multimédiás rendszer szolgáltatásait is integrálják ide, hogy ne csak a monitoron válogathassunk a zene- vagy telefonszámok között.

Továbblépve a hátsó üléssor következik, ahol már az autó alapméreteiből kiindulva (4,37 méteres hossz / 265 centis tengelytáv) is gondolhatjuk, hogy kompromisszumra lesz szükség. Ez így is van: még ha a viszonylag szerény helykínálat arra nem is feltétlenül ad okot, hogy egymás ölébe borulva zokogjunk, 185 centiméteres magasság felett az itt ülők már szó szerint fejet hajthatnak a formatervezők munkássága előtt. A helykínálat egyébként elegendő ahhoz, hogy egy kisebb családot vagy a barátnő(ke)t beültetve ne halljunk rossz szavakat, de tény, hogy hátul a kompakt kategória több képviselője is jóval tágasabb a V40-nél. Ugyanez elmondható a puttonyról is: az alapból 335 literes tér igazán szerény érték, akkor is, ha térigényünket a hátsó ülések ledöntésével valamivel 1 köbméter fölé tornázhatjuk.

A sportos megjelenés mellé azért némi határozott flottság is dukál – ezt szerencsére jól tudják a svédek is. Így akár az új márkafilozófia, a V40 nélkülözi az idősebb testvérek ringatását. Helyette már az alapkivitelű futóműbe is némi sportos játékot csempésztek a mérnökök. Ez nem azt jelenti, hogy ne csillapítaná tesztalanyunk prémium modellhez méltóan, viszonylag kulturáltan az úthibákat, csak a nagyobb egyenetlenségeken kismértékű felütés jelezheti, hogy egy szerpentinre tévedve a haladás élménye mellett némi rosszalkodás is rajzolhat mosolyt a szánkra.

Ehhez jó partner a kormányzás is, amely elektromechanikus jellege ellenére ügyesnek mondható. A három fokozatból a sportosabbat kiválasztva kellemesen határozott szervózás fogad, a precízség mellett pedig a kommunikáció szintén jónak mondható. Úgy tűnik, az autógyártók kezdenek megtanulni bánni ezzel az új, fogyasztás-optimalizáló megoldással.

És mi történik, ha a V40 belehúz? Mire képes az öthengeres dízelmotor és az automata összjátéka? Milyen áron? A következő oldalon kiderül!



Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark