2017. Szeptember 23., Szombat

Frissitve:02:37:32

Nissan Micra 0.9 IG-T 90 teszt - Se veled, se nélküled

Nyomtatás

Tombol a nyár, a hőség okozta sokkot pedig mi sem oldhatná jobban, mint a kisautózás örömteli pillanathalmaza. Ezúttal olyan modell érkezett szerkesztőségünk garázsába, amelyet az elmúlt Év Autója választás előtt mindenki várt – a nagyobb horderejű változást megélt Nissan Micra újult erővel és turbós francia szívvel látogatott el hozzánk.

A Nissan a Micra koncepcióját az utóbbi két generációváltásnál részben megváltoztatta – a japánok szimpatikus kisautójából 2010-ben amolyan spórolós, Európában kevésbé népszerű modell lett, 2016-ban pedig ismét komolyabbnak ható, egészen más elgondolás és irányelvek alapján megálmodott koncepciót dobtak piacra.

Ezzel a bizonytalansággal nem törődve azt mondhatjuk, hogy a friss generációnál volt talán a legnagyobb törekvés a márka részéről az új, markáns arculathoz való hozzáigazításra – ez alapvetően meg is valósult, az új Micra ugyanis teljes egészében átvette a V-alakot formázó frontot és a beltérben is ugyanígy az egységes stílusra való törekvés nyomait fedezhetjük fel. Az előddel szemben a friss generáció kifejezetten Európát célozza meg és alapvetően a 2015-ös Genfi Autószalonon bemutatott Sway tanulmányt idézi.

A Nissan Micra immáron a Nissan-Renault házasságnak köszönhetően a Renault Clio platformjára épül, ami már önmagában is szavatol némi komolyodást és határozottságot az elődmodellhez képest. Az éppen csak 4 méter alatti (3999 mm) japán kisautó erénye francia testvéréhez hasonlóan a személyre szabhatóság, ami sokak számára lehet vonzó jellemző. 

Micra kívül-belül akár harsány színekkel és matricákkal dobható fel. Maga a dizájn egyébként tényleg látványos elemekből építkezik, ennél fogva nem mindenkinél fér bele a kalapba. Első ránézésre, az optikai hatásnak köszönhetően egyébként akár egy kategóriával feljebb is elmenne a Micra, de végigsétálva mellette már érezhető, hogy a Pulsarnál egy „számmal” kisebb modellről van szó.

A markáns frontra valamelyest nyugodtabb hátsó traktus rímel, a sportosabb összhatást pedig a hátsó ajtók kilincseinek C-oszlopba rejtésével oldották meg a japán mérnökök. A Micra tehát a kisautók közül nem a konzervatívabbak közé, mindinkább a dögös, vidám kategóriába sorolandó. A gyártó a fényeket is összehangolta, ennek megfelelően a nappali menetfény és a hátsó helyzetjelző is befelé nyilazott formát ölt.

A nagyautósabb küllemmel szemben sajnos az utastér kissé csalódás lehet. Az első sorban alapvetően nincs gond a helykínálattal, azonban hátul már megbosszulja magát a dinamikus küllem okán lejtő tető. Utóbbi miatt 175 centi a hátul hosszú távon is kényelmes küszöbérték, azonban széltében hiába nem szűk a japán kisautó, összességében a konkurensek képességeinek ismeretében legfeljebb átlagosnak titulálhatjuk. Az ötödik ajtót felnyitva sem várhatunk csodát, az előzőekhez hasonlóan ugyanis maga a csomagtartó is közepesnek mondható a maga 300 literes kapacitásával.

Piros pont jár ellenben a műszerfalért, hiszen a japánok ezt a feladatot remekül oldották meg. Egyrészt a felhasznált anyagok és a minőségérzet is teljesen rendben van, másrészt a formák, illetve maga a stílus is igényességet sugall. A világosabb árnyalatú kárpittal burkolt részek, a jó felbontású központi kijelző, a csapott aljú kormánykerék és a jól megálmodott miliő kellemes összhatást eredményez, aminek köszönhetően kifejezetten jó érzés a Micra első ülésében helyet foglalni, illetve a gombokat nyomkodni, használni a kezelőszerveket.

Noha a belépőt a szívó, 999 köbcentis benzinmotor jelenti, tesztalanyunk motorházteteje alá az erősebb, 90 lovas, háromhengeres, 0,9 literes Renault szív került, méghozzá turbóval lélegeztetve. Amit már korábban is megtapasztaltunk ezzel az erőforrással kapcsolatban, az ezúttal sem volt másként: a franciák kis turbómotorja valahogy nem az igazi, több szempontból sem. Kulturáltságban nem túl acélos a háromhengeres produkciója, ami egyfelől érthető a felépítésből adódóan, másfelől viszont nem, hiszen más gyártók tudnak kifinomultabb járású háromhengerest ajánlani.

A 90 lóerős teljesítménnyel és a hozzá társuló 140 Nm-es nyomatékcsúccsal alapvetően nincs gond, azonban a „csak” 2500-3000 között megérkező erő valahogy halványítja az egész karakterisztikát. Ráadásul a korrekt dinamizmus mellett épp takarékosnak sem tűnik a Nissan erőforrása – országúton ugyan képes 5 liter alá menni, de városban és autópályán jellemzőn 6-6,5 liter körül kér enni, ami ma már leginkább csak átlagosnak mondható eredmény.

A vezetési élmény, tehát a futómű-kormányzás-fék háromszög tekintetében ugyancsak nem képes semmiféle kiemelkedőt mutatni a Micra. Amolyan nyugalmas kompromisszumot próbál képviselni, azonban összességében pont emiatt teljesen semmilyen – sokszor keménynek érződik, mégsem sportos, ráadásul a nagyobb terhelésváltások alkalmával a vártnál nagyobb mértékű billenéssel reagál. A vezetési élményt mindemellett a plasztikus, túlszervózott kormányzás öli meg teljesen. Városban lavírozva jó, de aki egy szemerkényi közvetlenségre vágyik, annak csalódást jelent, ahogy a közepesen hosszú utakon, kissé pontatlanul kapcsolható váltó is

Összességében a Micra tényleg kétoldalú autó. A formaterv kívül és belül egyaránt telitalálat, dögös, igényes és látványos, ráadásul a minőséggel sincs gond. A Renault garázsából származó háromhengeres turbómotor és a vezetési élményt mellőző kormányzás, futómű negatívumként emelkedik a dizájn oldalán nyert pluszok mellett.

Az egyetlen nyitott kérdés innentől kezdve már csak az árpolitika: a japánok a 0,9 literes turbómotort 3,82 millió forinttól tették elérhetővé, azonban a józan szintet képviselő Autó Pult normafelszereltséghez már majd’ négymilliót kell letenni az asztalra. A navigációval, finom anyagokkal és minden jóval megtömött tesztautó már alulról karcolja az 5 milliós határt, azonban ez nem meglepő a tisztességes extralista ismeretében - digitális klíma, kulcsnélküli rendszer, a fejtámlába integrált hangszóróval is rendelkező Bose hifi, tempomat és ülésfűtés is szerepel többek között a legbőkezűbb verzióban.

A sajnálatos tény inkább az, hogy motor tekintetében sok alternatíva nincs. Az egyliteres, 71 lovas benzines dinamizmusban mindenképp gyenge, míg a szintén francia eredetű 1,5-ös, szintén 90 lovas dCi 550 ezer forintos felárával a pénztárca nyújtotta lehetőségeken nőhet túl. A több tekintetben is kellemesebb autónak bizonyuló Renault Clio hasonló áron érhető el, ám esetében a szélesebb motorpaletta új utakat nyithat. Ugyanakkor gondolkodásra ad okot az ár/érték arányt tekintve jobban teljesítő Skoda Fabia is.

Amennyiben Japánon belül keresünk konkurenst, úgy a Toyota Yarisba botlunk, amely a jól ismert 1,33-as szívó benzinesével, igaz drágábban, de robosztusabbnak ígérkezik – érdemes tehát alaposan körbejárni az ellenlábasok kínálatát, mert az egyéni igényeket is figyelembe véve, a pozitívumok-negatívumok ismeretében találhatunk jobb alternatívát, bár amennyiben fontos a megjelenés, úgy a Micráról sem beszélnénk le senkit.

Néhány szóban

Az új Micra bizony nagyot szól, ha csak a küllemét nézzük. A Nissan az elődmodellnél sokkalta komolyabb és divatosabb, karakteresebb autót faragott belőle, ami nem csupán a külsőre, de a beltartalomra is igaz. Ára ugyan nem vészes, de a pozitívumait sajnos a szűkös motorpaletta és a harmatosan produkáló háromhengeres turbómotor beárnyékolja. Reméljük, a japánok a későbbiekben kiköszörülik ezt a csorbát és az esetleges további motorok mellett a frissítéskor a fotóműre is fordítanak némi figyelmet.

Előnyök: Dögös megjelenés; Hangulatos; Komfortos,igényes beltér; Jó anyagminőség; Korrekt felszereltség

Hátrányok: Hátul lehetne nagyobb a fejtér; Fogyasztás; Kulturálatlan, kellemetlen karakterű turbómotor; Se nem sportos, se nem kényelmes futómű

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek
 



Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark