Hyundai Tucson 1.6 T-GDi teszt - Szállj fel magasra

Nyomtatás

A Hyundai olyan magasra helyezte a lécet az ix35 új generációjával, hogy ezt fémjelezve a modellt már másképpen hívja. A Tucson ezúttal benzines turbómotorral igyekszik bizonyítani, hogy a hagyományos középkategóriás alternatívákkal szemben megéri a beszálló egy magas felépítésű kompakt crossoverbe.

Ha nem is tarolt, de becsületes eredménnyel végzett kétszer hat modellt felölelő összehasonlító tesztünkön az új Hyundai Tucson. Tágas belső tere, masszív összeszerelése, és kivételesen fejlett extrái egy igazán teljes koncepciót hoztak létre, amely a látványos külsővel és a márka megbízható sugallatával megtámogatva siker-várományosként kezdheti meg karrierjét. De ennek ára van, amelyet mind a benzinkúton, mind pedig a kasszánál megfizetjük.

Persze lehet spórolni is: az automataváltó és az összkerékhajtás elhagyásával milliós tehertől szabadulunk, de a szerényebb teljesítmény és felszereltség szintén borogatást jelent. De mi van akkor, ha minderre igényünk van? Szerencsére van olcsóbb alternatíva: az új fejlesztésű, 1,6 literes turbómotor, amelyhez már a márka hétfokozatú duplakuplungos automataváltója csatlakozik. A négyhengeres benzines ráadásul nem csak kedvezőbb, de jobb is, mint dízeles társa.

Az előnyök felsorakozása már abban a percben elkezdődik, amikor a széles körben tetszetős vonalakon végigfuttatva a tekintetet, helyet foglalunk a továbbra is kicsit kisméretű vezetőüléseben és elindítjuk az erőforrást. Nincs dízel kerepelés, a négyhengeres sima járással és visszafogott orgánummal kel életre. A téli időben jól jött, hogy hidegindítást követően a tisztább benzines hamarabb felfűtötte magát, majd az utasteret.

A legjobb pedig hátravolt. A hétköznapi közlekedés során tempónál is visszafogott marad  turbómotor orgánuma, a 177 lóerős csúcsteljesítményt, és a papíron 1500-nál (a valóságban érezhetően később) érkező 265 Nm-es nyomatékcsúcsot tökéletesen használja ki a hétfokozatú duplakuplungos automataváltó. A Hyundai új fejlesztésű egysége már korábban is méltán zsebelt be dicséretet tőlünk - személyében a piac egyik legjobb duplakuplungos szerkezetét tisztelhetjük. Még a fajta Achilles-ínjai, az előremenetből hátramenetbe váltás, valamint a lassú tempónál való manőverezés sem fog ki rajta jelentősen, menet közben pedig ügyesen beosztja az erőt. Viselkedésében már alaphelyzetben ott van egy kis sportos felhang, a nagyobb gázpedálnyomást követői kései visszaváltásokat viszont könnyen orvosolhatjuk a pedál felengedésével.

A benzinmotor további járulékos előnye, hogy könnyebb, mint a dízeles társa. Jelen esetben ez 81 kilós előnyt jelent, amely lehetővé tette, hogy a mérnökök valamivel puhább hangolású futóművet alkalmazzanak. A különbség nem óriási, de érezhetően jobban rugózik az 1.6 T-GDi, mint a 2.0 CRDi alternatíva, éppen annyira, hogy még a malomkő méretű 19 colos kerekek sem zavarnak a mindennapi közlekedés során. A futómű valójában még így is olyan kényelmes, amilyen az ix35-ben sosem volt, miközben biztonsági tartalékai épp úgy jelen vannak: stabilan, kiszámíthatóan kanyarodik, és még a terhelésváltások sem hozzák zavarba. Ennél több nem is kell, a kissé könnyű, átlagos pontosságú, de sokat fejlődött volán sem táplál sportos ambíciókat.

Nem úgy a motor! A 177 lóerős papírformánál jó eséllyel sokkal messzebbre merészkedtek a tervezők, amikor a ménes osztásán volt a sor. Más ugyanis nem magyarázza azt, hogy a 9,1 másodperces 0-100-as sprinttel szemben tesztautónk már 7,8 szekundum alatt letudta a 100-as határt mérésünkön. Felül kimondottan jó erőben van a négyhengeres, amely sportos karakterrel ruházza fel a Tucsont – így már a hátsó dupla kipufogóvég sem tűnik akkora túlzásnak.

A kívül kompakt, belül tágas test és az összkerékhajtás cipelése nem jelent gondot az erőforrásnak – feltéve, ha megadjunk neki cserébe, amit kér. Kortyolgatni pedig szeret a hajtáslánc, igaz, a fogyasztást csak mai szemmel nevezhetjük soknak – néhány éve ez még teljesen normális volt. Hogy mi is? Normakörünk 8,1 literes eredménye abszolút nem tár elénk hajmeresztő adatokat, és az autópályás és városi meneteknél is betudhatjuk 9,2 liter körüli étvággyal az utazást, amennyiben figyelünk a fogyasztásra és a megengedett sebességhatárokra. 8 l/100 km alá legfeljebb csak országúton tudunk elmenni (ott akár 6-ossal kezdődő adatokkal is találkozhatunk), viszont erősen vegyes, sportos használatnál sem ugrik meg jelentősen a fogyasztás.

Ez pedig azt jelenti, hogy valós körülmények között 1,5 literes differenciával számolhatunk, amelyet mi már csak előnyei (csendesebb, gyorsabb, jobb futómű, tisztább, hamarabb bemelegszik, jobb váltó) miatt is megadnánk a benzinesnek. De ráadásként olcsóbb is az 1.6 T-GDi, nem is kevéssel. Érdekes módon a differencia különböző felszereltségi szinteken más, többek között a gyári kedvezmények miatt is, de 800 és 1100 ezerforintost spórolhatunk, ha a takarékosabb helyett a jobbik hajtásláncot választjuk. Ebből pedig fut benzinre, bőséggel.

Egyébként nem csak itt, de a Tucson teljes árlistájában óriási ugrásokat tapasztalhatunk. A turbómotor például 800 ezer forinttal drágább a szívó benzinesnél, de az automataváltó felszereltségtől függően 625-700 ezres felára szintén prémium szintet képvisel. Ráadásul utóbbi kizárólag összkerékhajtással elérhető, sokan viszont biztosan megspórolnák a 600 ezres kiadást, különösen, hogy hó hiányában előnyeit egyre kevesebbszer kamatoztatjuk.

Automata persze a kisebbik motorhoz sincs, úgyhogy ha szükségünk van rá, a nagy felárakat le kell nyelnünk. A végső gombóc pedig akkora, hogy bizony megakadhat a torkunkon: a gyári kedvezménnyel együtt 7,93 millió forint alapfelszereltséggel, szemben az 1,6-os szívó 5,8 milliós árával. Így nem csoda, hogy a jó felszereltséget tartalmazó normaárunk még a jóval kedvezőbb benzinessel és a 200 ezres gyári kedvezménnyel együtt is 10 millió felett van, a minden jóval megtöltött tesztautó nyakában pedig 11,5 milliós árcédula lóg.

Divatkérdés?

Töretlen népszerűségnek örvend a crossoverek kategóriája. Egyre többen szállnak fel magasra, avagy ülnek át magas felépítésű modellbe. A választás érthető, hiszen ezek a modellek megjelenésükkel divatosabbak, felépítésükkel pedig robosztusságot sugallnak. Fontos szempont, hogy nem kell mélyre ülni beléjük, vagy hasonló okok miatt a gyerekülést is könnyebb ki-be dobálni. Ráadásul ügyes térkihasználásukkal rövidebb hosszúság mellett tudnak akkora helyet kínálni, mint szedán vagy kombi társaik.

Csúcsverziót emlegetve viszont már sokkal jobban kinyílik a kérdés. Ugyanis az alsó-középkategóriás crossover árából átülhetünk egy középkategóriás szedánba/kombiba is, a kategóriák közötti különbség pedig nem véletlen. Hiába jól kidolgozott a Tucson belső tere, egy 11-12 milliós autóhoz mérten helyenként ezen az árszinten már puhább anyagokat várhatnánk – de ezek elmaradása érthető, hiszen az 5,8 milliós alapmodellt is meg kell, hogy érje eladni. Házon belül például a Hyundai i40 kombi is szóba jöhet alternatívaként, és ne feledjük, hogy a hagyományos felépítésnek is vannak előnyei, elegendő csak a fogyasztást emlegetnünk. Kicsit más igényeknek, kicsit más hajtásláncok – hogy divatkérdés lenne a crossover-kombi párharc? Meglehet, de végtére a divat sem szól másról, mint az igények lehető legjobb kielégítéséről, a lehető legesztétikusabb formában.

Viszonylag magas költségéért tulajdonságok terén igyekszik minket kárpótolni a Tucson. A belső tér átgondolt kialakításától kezdve a robosztus összeszerelésen és variálhatóságon át a fejlett extrákig mindent megtalálunk. Utóbbiak között például ülésszellőztetést, önparkoló és sávtartó rendszert, csomagtartót kéz nélkül nyitó kulcsnélküli rendszert, és nagy részben nyitható panorámatetőt is találunk. Egyedül a fényszórókba lehet belekötni: a kimondottan erős fényű LED-es tompítottak mellé kimondottan gyengének ható halogén reflektor jár – felszereltségtől függetlenül.

A konkurensek között körülnézve viszont rájöhetünk, hogy a Tucson nem csak drága, de ezért sokat is kínál. A 192 lóerős 2,5-ös szívó benzinessel szerelt Mazda CX-5 például 650 ezerrel kedvezőbb vétel, viszont ezért némileg jobb felszereltségével kárpótolni igyekszik a Hyundai. A koreai koránt sem olcsó, de az új Volkswagen Tiguan csúcsváltozata sem lesz kedvező.

Néhány szóban

Az alaphelyzet nem változott: a Hyundai Tucson nagyon jól sikerült, az érett, kiegyensúlyozott csomagnak viszont megkérik az árát. Jó hír, hogy a benzines alternatíva nem csak rengeteg szempont szerint jobb (csendesebb, gyorsabb, jobb futómű, tisztább, hamarabb bemelegszik, ügyesebb váltó), de még kedvezőbb is – a jelentős differencia még 150 ezer kilométer után sem térül meg a dízellel. Ne legyintsenek tehát elhamarkodottan a felül kifejezetten izmos turbómotorra – az objektív tulajdonságok mentén legjobb Tucson vele készül. A csúcsra szerelt verzióval különösen jól járhatunk, igaz, ezért a zsebünkbe kell nyúlunk.

Előnyök: Jól variálható, jó minőségű belső tér; Jó összeszerelési minőség; Könnyű kezelhetőség; Fejlett extrák; Kulturált, izmos benzinmotor

Hátrányok: Rövid első ülések; Gyenge távolsági fényszóró; Viszonylag magas fogyasztás; Furcsa árpolitika – lehetne olcsóbb; Automataváltó lehetne összkerékhajtás nélkül is

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek
 



Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark