2018. Augusztus 20., Hétfö

Frissitve:02:02:45

720 lóerővel érkezett meg a Ferrari 488 Pista

Nyomtatás

Ahogyan az várható volt, a tegnap kikerült fotók és információk után a Ferrari nem húzta sokáig a 488 Pista bemutatóját, és máris megosztotta velünk a hivatalos képeket és adatokat. A lényeget ugyan már tegnap megtudhattuk, de a csodálat ezúttal sem marad el az elképesztő sportautó és annak képességei láttán, ami méltó utódja a 360 Challenge Stradale, a 430 Scuderia és a 458 Speciale hármas alkotta elődöknek.

A Pista név magyarul kiolvasva elég viccesen hat, de olaszul azt jelenti pálya, így pedig érthető a választás, hiszen az újdonság bár használható lesz közúton, igazán jól a zárt aszfaltcsíkokon érzi majd magát. A Ferrari minden eddiginél agresszívabb elemeket használt fel: hatalmas nyílásokkal találkozhatunk az autó orrán, míg hátul jókora kipufogók és méretes diffúzor található – természetesen a karbon elemek sem maradtak el. Az új aerodinamikai elemeknek hála akár 20 %-kal nőtt a leszorítóerő a 488 GTB-hez képest. A mérnököknek 90 kilogrammot sikerült lefaragniuk a GTB-ről, így a Pista mindössze 1280 kilogrammot nyom üresen.

A 3,9 literes duplaturbós V8-asból még a korábban megjósolt adatoknál is többet sikerült kiszuszakolni: a Pista pontosan 50 lóerővel lett erősebb, mint „átlagos” testvére, így nem kevesebb mint 720 lóerőt bocsát a pilóta rendelkezésére. Ezzel a legnagyobb literteljesítményű erőforrás lett a kategóriájában a maga 185 LE/l mutatójával. A 0-100-as sprint mindössze 2,85 másodpercet vesz igénybe, de 200-ig sem kell többet várnunk 7,6 szekundumnál. A végsebesség 340 km/h felett van. A Ferrarinak egyébként nem titkolt célja, hogy a Pista felülkerekedjen az olyan ellenlábasokon, mint a McLaren 720S, a Porsche 911 GT2 RS vagy éppen a Lamborghini Huracán Performante.

A vezetési élményt azt hiszem, senki nem kérdőjelezheti meg, amihez a még vadabb hangaláfestés is hozzájárul. A Ferrari azt ígéri, hogy nem csak a profi pilóták tudják majd kiautózni az autóban rejlő potenciált, ugyanis a cél az volt, hogy mindenki számára a lehető legnagyobb élményt biztosítják. Ezt többek között olyan rendszerek teszik lehetségessé, mint a E-Diff3-at, az F1-Trac-et, az SCM felfüggesztést és a világelső FDE rendszert összefogó SSC 6.0. Ezek egyébként az elképesztően fejlett menetstabilizálót, az állítható futóművet és egy különleges, teljesen új lehetőséget foglal magában az FDE képében, amely a világon először automatikusan képes állítani a fékerőt a féknyergekben.

Az utastérben nincs meglepetés: karbon és Alcantara mindenfelé, és amit csak lehet kiraktak az olaszok az autóból – persze azért néhány komfortot biztosító elem maradt. Sportülések, sportkormány és a különleges változat neve is feltűnik a fekete-piros környezetben. Az újdonságot a Genfi Autószalonon állítja majd ki a Ferrari, és nem csodálkoznánk rajta, ha már ott elkelne jó előre az összes elérhető példány – hacsak nem fogyott el már most.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark