2017. Április 27., Csütörtök

Frissitve:11:03:25

Bevált recept – 367 lóerővel debütált a Mercedes-AMG GLC 43 4MATIC

Nyomtatás

A Mercedes nemrégiben bejelentette, hogy egy sor 43-as típusjelű AMG modell bevezetésére készül, a németek pedig valóban betartották szavukat: egymás után mutatkoznak be a ’43-as’ Mercedes-AMG modellek, gondoljunk csak az SLC-re, a C-osztály Coupé/Cabriolet párosra, vagy a múlt héten leleplezett E 43-ra. És ma is bővült a paletta, ugyanis a németek bejelentették a Mercedes-AMG GLC 43 4MATIC sportos, közepes méretű SUV modellt, amelyről a jövő héten, a New York-i Autószalonon fog lehullni a lepel.

A recept a megszokott: az autó lelkét a 43-as hajtáslánc képezi, ami egy 3-literes, biturbós V6-os benzinmotorból, egy 9-sebességes bolygóműves sport automataváltóból és a sportosra hangolt, hátsókerékorientált 4MATIC összkerékhajtásból áll (a nyomatékelosztás 31-69 százalék az első-hátsó tengely között). Az erőforrás a testvérmodellekhez hasonlóan 5500-6000/perc között 367 lóerőt és 2500-4500/perc között 520 Nm-t bocsát a sofőr rendelkezésére (a kivételt a múlt héten leleplezett E 43 jelenti, hiszen esetében a ’megszokott’ 520 Nm mellett nem 367, hanem 401 lóerőt teljesít a biturbós motor), ami a hatékony hajtásláncnak is köszönhetően sportautós menetteljesítményeket garantál.

A kategóriában relatíve könnyűnek számító, sofőr nélkül és teli tankkal 1780 kilós GLC mindössze 4,9 másodperc alatt képes abszolválni a 0-100 km/h-s sprintet, ami példamutató eredmény, akárcsak a 250 km/h-s korlátozott végsebesség – ne feledjük, nem egy ’normális’ autóról, hanem egy relatíve magas építésű SUV modellről beszélünk! Ugyanez a hajtáslánc különben nemrégiben már lenyűgözött minket a GLE Coupé 450 AMG nagytestvérbenvélhetően utóbbi modell is rövidesen Mercedes-AMG GLE Coupé 43 4MATIC néven folytatja pályafutását az átalakított nomenklatúra értelmében –, azonban a GLC lemezei alatt garantáltan jóval többet ad, hiszen a GLC közel 400 (!) kilóval könnyebb az azonosan motorizált GLE Coupénál, ennyi mínusz pedig mind a menetteljesítményekre, mind pedig a fogyasztásra jótékony hatással van.

Az is biztos, hogy az ördögi hangszín, valamint a gázelvételek és váltások során keményen visszadurrogó sportkipufogó a GLC esetében is adott lesz, főleg az ötállású üzemmódválasztó Sport, és még inkább Sport+ helyzetében. Viszont a vérpezsdítő hangot kiélvezve bizton állíthatjuk, hogy jócskán el fog szállni a fogyasztás, hiszen a 367 lóerős ikerturbós V6-os szereti a benzint – akkor is, ha a gyárilag megadott 8,3 l/100 km-es vegyes fogyasztás igencsak kedvezőnek hangzik. A valóságban készüljünk inkább bő másfélszer ekkora étvágyra, de a hangélmény és a nagyon komoly menetteljesítmények bőven kárpótolnak a magasabb fogyasztásért. Aki pedig 9-10 liter alatt szeretne közlekedni, véleményünk szerint válassza inkább a nyomatékos és takarékos, négyhengeres dízellel szerelt 204 lovas GLK 250d-t, amit nemrégiben teszteltünk.

Persze az AMG ’light’ változathoz nem csak komoly hajtáslánc, de méltó körítés is jár. Széria például az alaposan átdolgozott, teljesen új első tengellyel szerelt légrugós, adaptív AMG RIDE CONTROL futómű 3-állású szabályozhatósággal, a direktebb kormánymű, a 3-állású ESP, az óriási, elöl 360, hátul pedig 320 mm átmérőjű féktárcsákkal operáló AMG fékrendszer, valamint a 19 colos kerékszett - opcionálisan 20 colos kerekeket is kérhetünk. Kívül-belül nem hiányozhatnak az AMG-s kiegészítők, s kibővített AMG csomag is jár, számos sportos részlettel. És szerencsére nem változik a 4,7 méter hosszú SUV tágas, komfortos utastere, valamint 550 literes csomagtartója, így a GLC egy kiemelkedő, ideális méretű mindenes. Az árak még nem ismertek, de mi 18-19 millió forint közötti belépőre számítunk, az első autók pedig az év második felében érkeznek majd meg leendő gazdáikhoz.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark