Biztos befektetés: 70. évfordulójára V8-cal tér vissza az ős Defender!

Nyomtatás

Bár a Land Rover még 2016-ban, vagyis több, mint egy éve befejezte a hosszú évtizedekig készített Defender szériagyártását, a brit vállalat azt nem mondta, hogy a jó öreg Defender nem térhet vissza egy-egy limitált széria erejéig.

Bár mindenkit jól meglepett a mai hír, amelynek értelmében egy 150 darabos sorozatban visszatér a klasszikus Defender, a ‘miértre’ magyarázattal szolgáló jeles alkalomnál nem is lehetne nyomósabb indokot találni a gyártósorok újraindítására: idén ünnepli a Defender, és vele együtt a Land Rover 70. születésnapját, és bizony szép, ráadásul üzleti oldalról is nemes gesztus volt a britek részéről a legenda feltámasztása.

Azonban elképzelhető, hogy nem ez volt/lesz az év üzleti húzása a márka részéről, hiszen óriási fejlesztési költségeket ölt a Land Rover a 70 éves jubileumi szériába, ami magas vételár ide vagy oda, nem biztos, hogy megtérül mindössze 150 értékesített autón. Örömmel jelentjük, hogy a szülinapos Defender talán minden idők legkívánatosabb szériagyártású Defendere; ez az állítás persze szubjektív, az viszont már az objektív igazsághoz tartozik, hogy a 70 éves széria minden idők eddigi legerősebb sorozatgyártású Defendere. A kulcsszó a típusnévből is kiderül: V8.

Bizony, a mérnökök a motorháztető alá egy V8-as erőművet passzíroztak be, mégpedig nem is akármilyet: a JLR 5-literes szívó V8-asát, ami a korábbi modellekben 385 lóerő leadására volt képes, ezúttal azonban kissé áthangolták, ennek köszönhetően 405 lóerőt képes mozgósítani a motor a Defenderben, 515 Nm kíséretében. Ráadásul váltóból is a legmodernebb szerkezetet kapta az autó: az erőátvitelről a ZF remek 8-fokozatú automatája gondoskodik, ami soha nem volt eddig Defenderben. A menetteljesítmények megfelelnek a bő 400 lóerőnek, ráadásul mindezt élményszámba menő V8-as hangaláfestés kíséri. A 0-100 km/h-s sprintidő 6 másodpercen belüli, a végsebességet pedig a futómű korlátai miatt 171 km/h-ban limitálja az elektronika.

Apropó, futómű: a Defender V8 futóművét alaposan áttervezték a ménökök, új rugókat, gátlókat és stabilizátorokat, valamint áthangolt karaktert kapott a futómű. A ‘csomagot’ jobb fékrendszer és 265/65 R18 méretű terepabroncsok koronázzák meg.

A limitált széria rövid és hosszú (90-es és 110-es) karosszériával is elérhető, összesen 8 színben, fekete kontrasztfényezésű tetővel. A különleges modellnek számos apró ismertetőjegye van, felszereltsége pedig teljes, beleértve többek között a bi-LED első fényszórókat, a Recaro bőr sportüléseket, vagy a Land Rover Classic multimédiás rendszert.

A Defender V8 méregdrága, de a csupán 150 példányt számláló széria garantáltan gyorsan el fog kelni, és az is biztos, hogy kiváló értéknövekedési potenciál van az autóban, vagyis tuti befektetésről beszélhetünk. A Defender minden tekintetben vadonatúj következő felvonására pedig már nem kell sokat várni, elképzelhető, hogy még idén, vagyis a Land Rover 70. születésnapján megérkezik az terepjáróikon várva-várt második felvonása.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark