Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Már javában belecsaptunk a 2017-es esztendőbe, az előttünk álló derűsen nyárias időjárás pedig tökéletes alkalmat teremt, hogy előkapjuk veterán modellünket a garázsból, és hétvégi élményautózásra induljunk. Hogy nincs még veterán autónk? Ezt az idén minden eddiginél nagyobb kínálatból pótolhatjuk: megnéztük, hogy 2017-ben melyik típusok érték el a 30 éves kort.

1987 – ha ebben az esztendőben gördült le modellünk a gyártósorról, akkor bizony elérte a veterán autós kort. De mi is történt ebben az évben? Milyen modellek gyártását kezdték meg, amelyek most beléphetnek a veteránok örökzöld csarnokába?

Az akkori 7-es sorozat csúcsmodellje 1987-ben jelent meg

Kezdjük a sort egy igazi kuriózummal! A második generációs, azaz E32-es 7-es BMW pályafutása ’86-ban indult meg, de a következő évben bővült ki a kínálat egy igazán finom hajtáslánccal: 50i utónéven tizenkét hengeres erőmű érkezett a sorozatba. Az M70-es kódszámú erőforrás 299 lóerőt és 450 Nm nyomatékot szorít ki ötliteres lökettérfogatból, ami 7,4 másodperces 0-100-as gyorsulást tesz lehetővé. Csak egy baj van a típussal: szinte lehetetlen fellelni belőle jó állapotú példányt, az idő múlása által érintett darbokat pedig méregdrágán lehet csak helyrehozni. Helyette alternatívaként például az E30-as 3-as BMW kombi verziójának korai gyártásából csemegézhetünk.

Az E-osztály Coupé tökéletes megfizethető veterán gép: aránylag megbízható és kortalanul elegáns

Miközben a bajorok igazi benzinfaló erőművekkel igyekeztek meghódítani a piacot, a dízelmotorok egyre sikeresebbé váltak. 1987-ben mutatkozott be a Mercedes-Benz első E-osztályának (W124) dízeles csúcsváltozata, a 300 D Turbo. A feltöltővel megtámogatott sorhatos, háromliteres dízelmotor 143 lóerőt és 267 Nm nyomatékot szorított ki magából, ezzel pedig egészen dinamikusan mozgatta az akkoriban még egészen könnyű felső-középkategóriás modellt. A kilométerfaló E-osztály ráadásul összkerékhajtással is elérhető volt, ráadásul kombiként a csomagtartóba szükségülést is kérhettünk, amely ideiglenesen hétszemélyessé varázsolta a típust. Megkímélt példányokat belőle talán könnyebben találunk (hiszen jóval nagyobb mennyiségben értékesítették), de 3 milliót valószínűleg nem sokan adnának egy 30 éves szürke dízel kombiért.

Már akkoriban is voltak virgonc Mercedes modellek

Ha igazi kultikus modellre vágyunk, akkor inkább a Mercedes 190 E 2.5-16 mellett tegyük le a voksunkat. A hengerenkénti négyszelepes 2,5 literes szívómotorból akár 204 lóerőt is kihoztak a tervezők, a típus pedig kevésbé kultikus egyelőre, mint például a BMW M3. Azért alkalmi vételnek ez sem mondható, de a 6 millió forint körüli piaci ár még emészthető, ráadásul az állapot fenntartásával a befektetésünk gyarapodhat is. Köztes úton járva pedig a 124-es Mercedes kupé verziójára fizethetünk be, amelyből hárommillió környékén megcsíphetünk már vállalható példányokat.

Audi 80 de lux - a 90-es utat nyitott a felemelkedés irányába

A Mercedes-Benz és a BMW mellett akkoriban kezdte meg feltörekvését egy másik német prémium márka. Az Audi a 80-as szedánra alapozva 1987-ben dobta piacra a 90-es második generációját, amely akár 170 lóerős öthengeressel is elérhető volt. Csak éppen ő is a fenti betegségben szenved: mivel használati modell volt, gyűjtői állapotú példányokat szinte lehetetlen fellelni belőle.

Korabeli képen a Porsche 959 - a volán mögött maga Walter Röhrl

Van azonban egy típus, amely nem szenved ilyen problémában. Bár 86-ban mutatták be, a Porsche 959 gyártása igazán 1987-ben indult be, korának legmodernebb és leggyorsabb sportautója pedig már akkor megkapta a kultikus státuszt. Ez, valamint a mindössze 345 elkészült példány egyetlen problémás mellékhatással szolgál: a típus brutálisan drága. Nem elírás: egymillió euró nem is igazán elég ahhoz, hogy egy makulátlan példányt tudhassunk a magunkénak – ha a legjobbat akarjuk, nem árt úgy 350 millió forintot bekészíteni. Igaz, ha fenntartjuk a hibátlan állapotot, akkor ez a befektetés viszonteladásnál még mindig jó eséllyel lesz pozitív előjelű. Ha ennél kedvezőbben gondolkodunk veterán Porschében, akkor a 150 lóerős, orrmotoros 924 S vagy a 190 lóerős 944 S jöhet szóba.

150 lóerő, 800 kiló, őszinte vezethetőséggel. Jól hangzik, nemde?

Az 1987-es év a japán autógyártók világhódításáról is szólt – igaz, a szakértők valójában még népszerűbb európai belépőre számítottak. De már ekkor is születtek olyan japán modellek, amelyekhez foghatót az európai gyártók nem készítettek. 1987-ben jelent meg a Honda CRX második generációja, amely tökéletes példa erre. Az 1.6 i-VT erőforrással Európában 150 lóerős modell a 820 kilós üres tömegének köszönhetően szinte repült – aminek sok példány vált áldozatává. Amelyik viszont fennmaradt, az egyelőre még egészen barátságos áron elérhető.

Az 1987-es Év Autója: az első Omega nálunk sem ritka látvány

1987-ben az Év Autója címet egyébként az első Opel Omega kapta meg – és talán a felsorolásunkban éppen ez a típus, amelyik legnagyobb példányszámban található meg hazánkban. Ha a szedán valamelyik korai példányát tudhatjuk magunkénak, akkor már örvendhetünk is a veterán státusznak – de kimondottan emiatt nem biztos, hogy érdemes bevásárolni a típusból, ugyanis leginkább később gyártott, teljesen leélt verziót találunk belőle.

Az Alfa 164 kissé a perifériára szorult, cserében olcsón beülhetünk egy háromliteres V6-osba, de azért nem lesz problémamentes a kapcsolat

Az esztendő egyébként a nem prémium nagy szedánok éve volt: az Alfa Romeo 164 és a Peugeot 405 is ekkor mutatkozott be. Ez nem mindenkinek hozott nagy sikereket, az olaszok például sok kritikát kaptak azért, hogy a nagyszedán esetében hátsóról elsőkerékhajtásra váltottak. Nem csoda, hogy a típus árai mélyen a pincében vannak, pedig a háromliteres V6-ossal felszerelt modellek azért így is nevezhetnek a klasszikus státuszra, feltéve, ha sikerül a műszaki problémákkal megküzdenünk. Cserében viszont nem kell sokmilliós kifizetés a beszálláshoz.

Ennél olcsóbban nem juthatunk friss veteránhoz, ráadásul a Peugeot 504 nem is rossz autó

A Peugeot 405 még ennél is kedvezőbb, igaz, félmillióért csak kissé leharcolt 1,6-os kiadásokat találhatunk külföldön. „Az új Peugeot 405 az év legjobb autója?” – tette fel a kérdést a 30 évvel ezelőtti Auto Bild magazin. Ha ezt a címet végül hivatalosan az Opel Omega kapta is meg, a Pininfarina által megformált, kivételesen jó légellenállású szedán vagy kombi tartós motorjaival az évek során sokak szívébe belopta magát.

A Ferrari F40 egy igazi ikon. Nem csoda, hogy legalább 400 milliót kérnek érte

Mivel is zárhatnánk stílusosabban cikkünket, mint egy Ferrarival. Méghozzá nem akármilyennel. Az F40-et senkinek sem kell bemutatni. A turbós legenda 1987-ben mutatkozott be, az általa létrehozott hagyomány pedig mind a mai napig hatással van a márkára (gondoljunk csak a 2,9 literes lökettérfogatra, amihez hamarosan visszatér a gyártó). A 478 lóerős szuperautóból mindössze 1315 példány készült 1992-ig – ami egyébként jóval több az előre tervezett mennyiségnél. Ennek ellenére az értékgyarapodás már évtizedekkel ezelőtt berobbant: ma már 1,2 millió euró a legkevesebb, amit le kell tenni a típusért.

Kommentek