- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Mondhatnánk, hogy nagyon drága autóvásárlás, de valójában inkább jótékonykodás, ajándék autóval: gazdára talált a legelsőnek legyártott új Honda Civic Type R, ám ennek igazán egy agytumorok kutatásával foglalkozó alapítvány örülhetett, ugyanis ők kapták meg a sportkompaktért kiadott kb. 56 millió forintnak megfelelő összeget. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A Le Mans-i 24 órás versenyre szinte lehetetlen méltó módon készülni: a több mint 5000 kilométeres versenytávon a váltakozó időjárási körülmények és a különböző tempójú versenyautók között szinte bármi megtörténhet. De nem csak a csapatoknak van nehéz dolguk: nézőként sem akármilyen maraton egy teljes napon át drukkolni. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

Noha a cím vélhetően temérdek Volkswagen rajongó számára bizonyára sokkolóan hatott, gyorsan leszögezzük, hogy GTI modelleket továbbra is gyárt majd a wolfsburgi márka, azonban a jelenleginél több típusból nem készül majd sportverzió, tehát a meglévőkhöz képest nem lesznek már újabb GTI kiadások. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Ezúttal sem túl erőteljesen, de még egyszer felfrissítette a Lexus a CT200h-t. A kompakt így formailag jobban illeszkedik az újabb modellek táborába, de hamarosan így is búcsúzik. Helyét a népszerűségi listán biztosan átveszi majd a Toyota C-HR alapokon érkező kis crossover, az UX. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Nem akármilyen premiereket üdvözölhettünk tegnap este: az Audi bemutatta történelmének leggyorsabb kabrióját az R8 Spyder V10 Plus személyében, a McLaren pedig erre az 570S Spiderrel, történelmének egyik leggyengébb kabriójával ered a nyomába. De melyik lesz a nyertes? Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

A szuperautók kelendőek, tudjuk jól, hiszen mára már mindennapos jelenség, hogy amint új csúcsmodell érkezik a gyártók kínálatába, még a limitált sorozat legyártása előtt lecsapnak rá egymással versengve a vevők. Ezúttal sem volt ez másképp, a Koenigsegg Regera mind a 80 darabja hivatalosan elkelt.
Add a comment- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Sokáig vártak a premierjével, de végre megérkezett az új Jaguar XF kombi változata, azaz a Sportbrake. Az elődjénél visszafogottabb megjelenés jóval modernebb technikát takar. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Az amerikai Apple cégről azt hiszem, mindenkinek ugyanaz jut eszébe: minőségi, csúcstechnológiás és nem mellesleg méregdrága termékek. Az eddig csak a számítástechnika világában tevékenykedő cégről azonban már régóta pletykálják, hogy elkezdtek az autóipar felé kacsingatni. Sok hír látott már napvilágot azóta, azonban hivatalos megerősítés még sosem érkezett az illetékesektől – egészen mostanáig. Tim Cook, az Apple feje ugyanis nemrég elismerte, hogy egy önvezető rendszeren dolgoznak. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
Az Aston Martin Vantage bizony már nem egy mai modell, de még most is teljes joggal viselheti az „álomautó” címkét. Az angolok ráadásul figyelnek rá, hogy mindig készüljenek valami újdonsággal vele kapcsolatban, mint például egy erősebb erőforrás vagy egy ritka különkiadás. Ezúttal az AMR utónév és az ezzel járó izgalmas kiegészítők jelentik a friss elemeket, melyek tovább erősítik bennünk a vágyat, hogy a garázsunkban tudjunk egyet a kisebbik Aston Martinból. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Az Audi legutóbb elárulta, hogy a vadonatúj A8-as minden változatában széria lesz a 48 V-os, úgynevezett „mild”, vagy magyarosan enyhe hibrid rendszer, ám arról egyelőre nem volt szó, hogy ez pontosan milyen előnyökkel jár majd. A tegnapi ízelítő videó után (lásd alább) most erre is fény derült, ugyanis a négykarikás márka újabb részleteket árult el a hamarosan érkező zászlóshajóval kapcsolatban. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám
A Nissan, az UEFA hivatalos partnereként stílusos lehetőséget kapott a megújult X-Trail bemutatására: a japán terepjáró a bajnokok ligájának döntőjével egy időben, azaz a Real Madrid és a Juventus csatájával együtt mutatkozott be a nagyközönségnek. A frissítés mellett izgalmas hír, hogy az X-Trail ezentúl akár Nismóként is elérhető lesz. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A pénteki premier előtt még egy kicsit csigázza a közönséget a Volkswagen: rögtön két ízelítő fotót is közzétettek, amely egészen sok részletet felfed az új, hatodik generációs Polóról. Az újdonság sokat fog nőni és minden tekintetben modernebb lesz elődjénél. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
A visszaszámlálás már majdnem véget ért a szezon csúcspontjáig: június 17-18-án a Porsche ismét rajthoz áll a hosszútávú motorsportok királyán, immár a harmadik egymást követő évben megcélozva a Le Mans-i 24 órás viadal összetettbeli győzelmét. A pályán a Toyota lesz a legkeményebb ellenfél, igaz, a japán gyártó számára még hátra van a győzelem. 2016-ban a Toyotának drámai végkifejletet kellett átélnie: csupán percekkel a verseny vége előtt maradtak le a pódium legfelső fokáról egy műszaki hiba miatt. 2017-ben három autóval szállnak harcba a két Porsche 919 Hybrid versenyautóval szemben az LMP1-H osztályban. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Befutott az első hivatalos videó, vele együtt pedig az első ízelítő az Audi A8 hamarosan érkező új generációjáról. Ahogy azt a márkától már megszokhattuk, formák tekintetében ezúttal sem várhatunk jelentős reformot, viszont tudásban igyekszik a konkurensek fölé helyezkedni a zászlóshajó. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Már rég óta tudjuk, hogy a Kia/Hyundai páros kis crossoverrel készül belépni egy igazán népszerű, és immár túlzsúfolt szegmensbe. Most végre lehullott a lepel a Konáról, amely például a tegnap bemutatkozott Citroën C3 Aircross ellenfeleként indul harcba az elérhető áron családbarát vagány modellt keresőkért. Add a comment







