Úgy tűnik, hogy a Rezvani nem csak jó elképzelésekkel, de bőséges anyagi háttérrel vágott bele az autógyártásba, és így a Beast névre hallgató sportautójuk mellett hamarosan SUV modellel is csábítják az újdonságra vágyókat. Méghozzá nem is akármilyennel. Add a comment

Tavaszi bemutatkozását követően a Range Rover Velar rövidesen elérhető lesz hazánkban is, ám mire ez megtörténik, a Jaguar Land Rover konszern új motorja is bekerül a lemezei alá. A sikervárományos prémium középkategóriás SUV egészen vonzó lesz a 300 lóerős kétliteres turbómotorral. Erre szükség is lesz, ugyanis a Velar nem lesz kifejezetten olcsó. Add a comment

A fiatalítás iránti igény nem kerülte el a Maserati túrakupéját sem, azonban tény, hogy a 2018-as modellévre finomított GranTurismo alig változott a ráncfelvarrás során. A minap Reid Bigland, a márka első embere már a friss verzióban gördült el a New York Stock Exchange épületéhez. Add a comment

Az új Black Fire különkiadás sötétbe borítja a BMW X5 M és X6 M modelleket. A brutális SUV-k szénszálas kiegészítőkkel, egyedi belső térrel és gazdag felszereltséggel kívánnak még látványosabbak lenni. Add a comment

A Jaguar igazán komolyan veszi az XE sportverziójának elkészítését, olyannyira, hogy a tömegtermelésű BMW M3 konkurens előtt egy igazán egyedi Project 8 változatot mutat be. A mindössze 300 példányban készülő sportszedán kereken 600 lóerőt szorít ki magából. Add a comment

Az Aston Martin és a Mercedes-AMG kézfogóját már rég megtartották, ám eddig a konkrét együttműködésre kevés jel mutatkozott. Most megtört a jég: az affalterbachi sportmárka V8-as erőforrása került a DB11 motorháztetője alá, kedvezőbb és igencsak érdekes alternatívát nyújtva az 5,2 literes V12-eshez. Add a comment

A Rolls-Royce Dawn az a modell, amelyben nyitott tetővel ülve vonulnánk a tengerparon, élvezve az enyhén sós szellőt, a Nap lágy cirógatását, a vajbőr puha simogatását. De mi van akkor, ha legalább olyan borúsak vagyunk, mint Batman? Ha inkább éjjel és viharban vonulnánk, akár a sötét lovag? A Dawn Black Badge sorozat immár ezt is lehetővé teszi. Add a comment

Ha ennél ritkább lenne, akkor nem lenne. Az Aston Martin egyedi, vagyis egyetlen példányban készülő DB11-et mutatott be. A Henley Regatta DB11 a műszaki tartalmat tekintve nem változott, célja inkább a nemrégiben útnak indított Q részleg személyre szabási lehetőségeinek bemutatása. Add a comment

Mit nekünk Bugatti Chiron? Itt akár 2200 Nm nyomaték feszül a pilóta mögött, ráadásul egy főre vetítve töredék fogyasztás mellett. Mintegy 120 milliárdos fejlesztést követően bemutatkozott a Mercedes-Benz vadonatúj buszcsaládja, a Tourismo RHD, nekünk pedig megjött a kedvünk egy jó kis társas utazáshoz. Add a comment

Az XE, az XF és az F-Pace kínálata új motorral bővül: a kétliteres turbós erőforrás új verziója a 200 és 250 lóerős változatok fölé sorol be, rögtön 302 lóerőt és 400 Nm nyomatékot szorítva ki magából. Add a comment

A Hyundai Kona és a Kia Stonic után még egy vadonatúj kis crossover premierje is befért a hónapba: ezúttal a Seat Aronáról hullott le a lepel, amelyet rövidesen a Volkswagen és a Škoda saját megfejtése is követ. A spanyol modell nem okoz komolyabb meglepetést. Add a comment

2003-ban az első BMW X3 premierjekor még senki nem hitte volna, hogy ennyire kinövi magát a közepes SUV modellek szegmense, de mára, 1,5 millió eladott példánnyal később ez lesz az egyik legfontosabb prémium hadszíntér. A bajoroknak pedig megérkezett a legújabb csodafegyverük: az X3 új generációja. Add a comment

Bizonyára szinte mindenki hallott a japán Takata cég légzsákbotrányáról, amellyel kapcsolatban az elmúlt, hónapokban, évben egymást értik a hírek. A légzsákbotrány értelmében szerte a világon óriási visszahívási akciókat eszközöl számos gyártó, amelyek a Takata légzsákrendszereket használták. A gyártók jelenleg nem győzik a visszahívásokat menedzselni, ugyanis világszerte akár 40 millió (!) autó lehet érintett a problémás légzsákrendszerekben. Add a comment

Nemrégiben megírtuk Olvasóinknak, hogy a Land Rover legendás terepjárójának, a Defender modellnek a gyártását nem kevesebb, mint 68 év után (!) befejezték a britek, azonban a tervezők már gőzerővel dolgoznak az utódon, amit a hírek szerint egy óriási szakadék fog elválasztani elődjétől, hiszen míg a Defender (legalábbis az elmúlv években, évtizedekben) rendkívül ómódinak számított, a következő széria szupermodern lesz. Add a comment

A Porsche talán az összes többi gyártónál komolyabban veszi veterán és klasszikus autóinak fenntartását és alkatrész-utánpótolását, így nem csoda, hogy az összes legyártott autójuk többsége még mindig az utakat rója. Közülük is kiemelkedik egy kanadai Porsche 911 Turbo, amely már 1,1 millió kilométernél is többet tett meg. Add a comment