Az autózás világában egyre erősebben látszik körvonalazódni, hogy az elektromos és hibrid hajtásláncokban látják a jövőt a gyártók. Nincs ez másként a sportautók terén sem, így az sem lephet meg minket igazán, hogy a BMW M divíziójánál is felmerült a villanymotorok használata, amiről a sportrészleg egyik vezetője beszélt a médiának. Add a comment

Hazánk egyik népszerű üzletlánca lehet, hogy olcsó, a Bentley viszont egészen biztosan drága – ahogy az egy luxusmárkához illik. A kb. 60 milliós Flying Spurral még éppen, hogy csak bevásárolhatjuk magunkat a brit gyártó világába, de ennyiért még csak meleg pezsgővel ünnepelhetjük, hogy bejött az élet. Szerencsére akad megoldás. Add a comment

Az RX-VISION tanulmánnyal bizony komoly szándékai vannak a Mazdának. A forgótárcsás motort kizárólagosan életben tartó RX sorozat következő példányában ráadásul turbófeltöltőt is találhatunk. Add a comment

Tavaly év végén a PSA és a Toyota közösen leplezték le az azonos alapokra épülő, vadonatúj kisbuszaikat. Akkor nem volt nagy felhajtás, ám ezúttal a Citroën szeretné felhívni a figyelmet az esetében SpaceTourer névre hallgató négykerekűre, méghozzá egy érdekes koncepció képében, mely Genfben mutatkozik majd be élőben. Add a comment

Már jó ideje tudjuk, hogy a Bentayga személyében a luxus SUV-k között egy igazi nehézbombázót élesített a Bentley, ám számos információ mindeddig lepel alatt maradt. Ezúttal maga Wolfgang Durheimer, a Bentley első embere mesélt részleteket az újdonság még izgalmasabb verziójával kapcsolatban. Add a comment

A Rolls-Royce-nál idejekorán beköszöntött a Valentin nap. Legalábbis így tűnik a Ghost Eternal Love, azaz örök szerelem elnevezésű különkiadása alapján, amely kizárólag a kínai piacot szólítja meg. Add a comment

A performance utónévvel rendelkező kiadások sorát bővíti az RS Q3 különleges verziója, amely testvéreihez, az RS6-hoz és RS7-hez hasonlóan további lóerőket szorít ki magából. Nevezetesen 367 lóerő feszül a kompakt crossover lemezei alatt. Add a comment

Nem árulok el nagy újdonságot azzal, hogy az autógyártók, ugyanúgy, mint bármilyen más területen tevékenykedő márkák számára kiemelkedő szempont a lehető legnagyobb profit elérése, aminél kiemelkedő szerepet játszik az olcsóbb gyártás és fejlesztés megvalósítása. A Ford ezúttal pont ezeken a területeken kíván előrelépni, mégpedig az európai szerep átgondolásával. Add a comment

Noha sokak szívét szomorúsággal tölti el, hogy az autózás az öblös V8-asok helyett az elektromos hajtásláncok irányába indult el, a fenntartható jövő érdekében ez sajnos elkerülhetetlen volt. A látványról azonban nem kell lemondanunk – ahogyan a teljesítményről sem, de ez most másodlagos. Ezúttal egy tehetséges egyetemista diplomamunkáját csodálhatjuk meg, amit a Volkswagennel közreműködve alkotott meg, GT Ge néven. Add a comment

A Mercedes-Benz egyelőre továbbra is adós az új C-osztály kabrió premierjével, igaz, kémfotókról már egészen jól ismerjük a típust. Úgy tűnik, a márka hamarosan duplán pótol: a hagyományos verziókat a nyitott változat AMG kiadása követi. Add a comment

Piaci bevezetése, 2012 óta egyre magasabbra tör az Opel Mokka. Mokány méreteivel (hossza 4,28 méter), divatos fellépésével és kényelmesen magas üléspozíciójával pontosan illik az aktuális trendekhez a szubkompakt crossover. Ezt igazolja a több mint félmillió megrendelés, amely Európa-szerte a kategória egyik kedvencévé teszi. E sikertörténetet hivatott folytatni az Opel Mokka X, amely világpremierjét a március elején kezdődő Genfi Autószalonon ünnepli. Add a comment

Új szintre lép az Infiniti részvétele a Forma-1-ben. A 2016-os szezontól kezdődően a márka az új Forma-1-es Renault Sport csapat szakmai partnere lesz. A nagyteljesítményű hibridek terén szerzett szakértelemével az Infiniti mérnöki támogatást nyújt a Renault Energy Forma-1-es motorjaiban található energia-visszanyerő rendszerhez (ERS), amely két motoros generátor egységet, az MGU-H-t és MGU-K-t, valamint az akkumulátort foglalja magában. Add a comment

Épp a minap írhattuk meg a jó hírt, hogy a Toyota teljes egészében megvásárolja a Daihatsut, ezzel új szövetségesre számíthatnak a japánok, miközben a gyártási költségek optimálása és a technológiák megosztása révén fejlettebb rendszerek ugyancsak kilátásba kerültek. Ezzel párhuzamosan azonban szomorú hírt is hallhatunk felőlük, ugyanis egy másik almárka, a Scion mindeközben búcsúzik. Add a comment

Az elmúlt időszakban nagyot fejlődött a sportabroncsok kínálata: egyre több modellhez elérhetőek a radikális, száraz aszfaltra született félslick abroncsok (pl. Pilot Cup), vannak szélsőségesen sportos versenyzők (pl. Pilot Supersport), és vannak mindenes sportabroncsok. Utóbbiba tartozik a Michelin Pilot Sport szériája, amely új generációba lép: a 4-es megjelölésű gumi pedig elődjénél több területen is jobbnak bizonyul. Add a comment

A tavalyi Genfi Autószalonon még csak koncepcióként volt jelen, most viszont megjelent az első kép a nanoFlowcell QUANTiNO szériaközeli változatáról. Ha igaz, amit a divatos kupéról írnak, akkor kapásból az elektromos autózás űrkorszakába katapultálhat minket. Add a comment