- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A Land Rover a New York-i Autószalonon mutatta be a Discovery előfutárát, amely bizonyítja, hogy nem is a modell formája, inkább a terepjárást forradalmasító rendszerei nyitnak új távlatokat. Ezúttal a Sport utónevet viselő szériaváltozat belső teréről csepegtettek információkat a gyáriak. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

Aki jártas a Formula-1 történetében, annak nem kell bemutatni, ki is az a Jos Verstappen. Az egykori holland pilóta neve mögött a leglelkesebb rajongótábor áll, akiknek vélhetően ismét lesz kinek szurkolniuk. A versenyző fia ugyanis édesapja nyomdokaiba lépve az F1 felé tart, s 16 évesen a legfiatalabb pilóta érdemli ki.
Add a comment- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

A Mercedes-Benz az utóbbi időben lefelé is nyitott, elég a CLA vagy a B-osztály érkezésére, valamint az A-osztály életre keltésére gondolni. A németek azonban kénytelenek tovább bővíteni a kínálatot, ugyanis a konkurens prémium márkák már az alacsonyabb szegmensekben is egyre több modellt árusítanak.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A Mercedes-Benz manapság igencsak nehézzé tette vevői számára a választást, hiszen aki egy S-osztályt szeretne magáénak tudni, annak nem csak a többféle erőforrás közül kell választania, hanem a szépen lassan családdá bővülő karosszériaváltozatok rengetegében is el kell igazodnia. Ezt a képet bonyolítja majd tovább a hamarosan érkező Maybach változat is, melyet a sportos üzletemberek kedvéért még a Nordschleifére is kivittek. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A Jaguar hamarosan érkező prémium-középkategóriás modelljéről már rengeteg információt osztottak meg velünk az angolok, de az érdeklődés fenntartása érdekében további információkat csepegtetnek nekünk a szeptember 8-i bemutató előtt. Kívülről már sokat tudunk az XE-ről, most azonban az autó belső információs rendszeréről árultak el részleteket. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Régen hallottunk utoljára a Subaruról, mely, mint tudjuk nem éppen fennállásának legsikeresebb időszakát éli. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne próbálkoznának továbbra is a tradicionálisabb értékeket kedvelő vásárlóközönség meghódításával, amit ezúttal hatalmas SUV-jük, a Tribeca utódlásával próbálnának elérni. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Az október elején kezdődő Párizsi Autószalon hajrájában a Škoda közzétette az első képeket a Fabia új generációjáról. Az alaposan megújult modell a várakozásoknak megfelelően nem lépett túl messzire önmagától: a formai és a műszaki alapokat is megőrzite. Ennek ellenére a lemezek alatt találunk jócskán újításokat. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Már eddig is láttunk nagyvonalú garanciákat, ám a Kia és a Hyundai hét éves korlátozott illetve ötéves korlátlan garanciája eltörpül a Tesla legutóbbi húzása mellett. Elon Musk cégje a Model S hajtáslánc garanciáját kiterjesztette a teljes autóra.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A McLaren nem húzta tovább a rajongók idegeit, és a napokban megrendezett Pebble Beach-i autós összejövetelen lerántotta a leplet a versenypályára optimalizált P1-ről, mely a várakozásoknak megfelelően a GTR utónevet kapta. Persze, hogy maradjon még izgalom, egyelőre csak Design Concept néven egy tanulmányautóról van szó, ami az utcán is használható szuperautó aerodinamikai megoldásait mutatja meg nekünk. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
Úgy látszik, a Szilícium-völgy lassan az elektromos autózás fellegvárává válik, amit persze nagyobb részben a Teslának köszönhet, de a sikert sikerre halmozó cég mellett érdemes azért másra is figyelnünk, hiszen a Renovo Coupe képében most egy igazi különlegesség született meg az Egyesült Államokban. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Bármennyire szűk rétegnek szól, úgy tűnik, az XL1 adja az alapot a Volkswagen jövőjéhez. Miközben már a négyüléses XL2-ről szólnak a pletykák, az egyliteres fogyasztású négykerekű hátsóját vizionálják az új Golfra is. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
A napokban leplezte le a Lamborghini legújabb versenyautóját. A Huracán LP 620-2 Super Trofeo a GT3 mezőnyében száll harcba. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Néhány hét múlva már indul a Fabia következő generációjának gyártása, s a premierre sem kell sokat várnunk. Azok után, hogy nemrégiben már alig-alig takargatva tesztelték a hamarosan érkező, új generációs Škoda prototípusait, most egy hivatalos skiccet is közszemlére tett a gyártó, mely tovább erősíti eddigi elképzeléseinket a cseh-német márka kisautójának formáiról. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János
.jpg)
Kaliforniában a híres Bonhams aukciós ház a napokban elárverezte minden idők legdrágábban elárverezett autóját. Nem meglepő, hogy épp egy Ferrari 250 GTO volt a rekorder, az olasz csődör ugyanis köztudottan a világ legelismertebb és legkedveltebb gyűjtői darabjai közé tartozik. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Rengetegen várták már, hogy végre a szalonokba kerüljön a Lexus vadonatúj sportkupéja, az RC F, melyet már nekünk is volt alkalmunk szemügyre venni – igaz, csak előszériás változatban. Most azonban vége a várakozásoknak, hiszen néhány országban már hivatalosan is meg lehet rendelni az agresszív kétajtóst, januári szállítással. Add a comment



