Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Vászon- vagy keménytető? Ez a kérdés igencsak megosztja a kabriós társadalmat. Kétségtelenül mindkét megoldásnak megvannak a maga előnyei és hátrányai, úgy praktikum, mint megjelenés szempontjából. A Mazda MX-5 rajongóinak azonban nem kell kompromisszumot kötniük, ugyanis kedvenc négykerekűjük vászontetővel és keménytetővel egyaránt elérhető. A kis japán roadster már a gyengébbik és az erősebb motorral is járt nálunk, és ezúttal a keménytetős, RF változatban is bizonyíthatott.

RF, mint retractable fastback - galériaA Mazda MX-5 az előző, NC generáció óta elérhető keménytetős változatban is, így nem volt meglepetés, amikor tavaly tavasszal bemutatkozott a jelenleg futó, ND verzió hasonló kivitele - de annak mikéntje igen. A japánok úgy voltak vele, hogy némi változatosságot kéne csempészni az autó megjelenésébe, így egy targa jellegű megoldással tulajdonképpen fixálták a C-oszlopokat, és az azokat összekötő elemet – noha érdekes módon a tető eltüntetésekor a hátsó szélvédő is elbújik, csupán egy átlátszó plexit hagyva mögöttünk.

A látvány így kétségkívül egyedi lett, a keménytetős RF-et azonnal felismerhetjük, akár fel van húzva a tető, akár elrejtette azt a sofőr. A sportos megjelenés természetesen garantált: zárt tetővel akár egy vérbeli kupé is lehetne az MX-5, ez pedig kifejezetten jól áll neki – de nyitott tetővel sem lehet panaszunk. Ezen kívül egyébként elöl és hátul mindenben megegyezik a vászontetős kivitellel az RF, így a hangsúlyos domborításokkal ellátott, hosszú motorháztetejét, a lapos felépítését és a kis méretek ellenére is izmos kiállását is megőrizte az autó.

A tetőn kívül nem változott - galériaAz utastérben sem történt semmiféle változás: bent ülve csupán az lehet gyanús, hogy bár nem látjuk, de érezzük a C-oszlopok jelenlétét, ez pedig később menet közben kisebb kellemetlenségeket is okozhat – de erről még esik majd szó. A legmagasabb, Revolution Top felszereltséggel érkező tesztautóban minden extra helyet kapott, noha az MX-5-ben nem igazán érdekel senkit az egyébként átlagos teljesítményt nyújtó érintőképernyős multimédiás rendszer és annak kapcsolódási képességei, vagy éppen az ülések fejtámláiban is jelenlévő Bose hangrendszer – noha ezen a téren sem nyújt rossz teljesítményt az autó. Az anyagminőségre és az összeszerelésre egyébként semmilyen panaszunk nem lehet.

Annál fontosabb a jó fogású kormány, a kiválóan támasztó – sőt, termetesebb utasok számára már-már szűkös – Recaro sportülések vagy a rövidke, a volántól kevesebb mint egy arasznyira lévő bőr váltógomb. Azért vegyül némi üröm is az örömbe, ugyanis a sportülések magasságban nem állíthatók, ami a 185 centinél magasabb utasok számára gyakorlatilag használhatatlanná teszi az autót, lévén nem fér el a fejük a tető alatt, lenyitva azt pedig az arcukba kapják a huzatot. Emellett a hosszirányban nem állítható kormányoszlop is lehangoló, hiszen ezzel még azt a lehetőséget is kilövik a japánok, hogy a magasabbak hátradöntsék az üléstámlát és magukra húzzák a kormányt amennyire csak lehet, így nyerve helyet a fejüknek.

Ha nincs tető, a szélvédő is eltűnik - galériaA helykínálat tehát a vászontetős verzióhoz hasonlóan hagy kívánnivalót maga után, ráadásul az RF esetében a tető sem puha, így egy kisebb bukkanónál nem veszi fel a fejünk formáját. Főnk inkább nagyot koppan azon – de hát így jár az, aki túl magasra nő. Az én 183 centimmel éppen passzentos a hely, de ezt már bőven meg tudtam bocsátani az MX-5-nek. A tervezők kifejezetten fontosnak tartották, hogy a keménytetőt működtető elektromotor semmilyen szempontból ne okozzon gondot, és ezt sikerült is megvalósítaniuk. A csomagtartó mindössze 3 literrel lett kisebb – persze már a 130 literes érték sem volt nagy, de így is dicséretes ez az eredmény.

Élmény vele kapcsolgatni - galériaA praktikummal ezt leszámítva nincs gond, egyedül az ülések mögötti apró rekeszekről kell lemondanunk az RF esetében, de így is bőven megtaláljuk a helyét minden apróságunknak, akár a váltó előtt, akár a könyöklő alatt, akár a kesztyűtartót helyettesítő zárható üregben a két ülés között – sőt, még pohártartók is jutottak az autóba. Egy aprócska változás azért van a középkonzolon, ugyanis az elektromos keménytető kapott egy billenőkapcsolót. A gyáriak 12 másodperces ígéretére azért 2 szekundumot rárak az RF mind nyitás, mind zárás esetében, de ez azért nem tragédia – a műveletet egyébként 10 km/h-s sebességig lehet végrehajtani, tehát szinte meg kell állnunk.

Vászontető vs. keménytető – melyik a jobb kabrióként?

Nagyobb szabadságot ad a vászontetősAz egyik kedves barátomnak köszönhetően sikerült összehozni egy gyors találkozót a vászontetős MX-5 és az RF között, így egyikből a másikba átülve tudtuk összehasonlítani, hogy milyen élményt nyújt kabriózás szempontjából a két különböző kivitel – lévén vezethetőség tekintetében teljesen megegyeznek. Természetesen a külső összehasonlítás sem maradt el, és meglepő módon azt állapíthattuk meg, hogy felhúzott tetővel bizony nincs is olyan nagy különbség a két autó között – persze a tetőket leengedve máris szembetűnő az eltérés.

Ennél azonban jóval lényegesebb lehet, hogy kabrióként hogyan viselkednek. Sokan azt gondolhatnák, hogy a hátulról is zártabb kabin jobban megóv minket a huzattól, azonban sajnos ez nem így van. Amellett, hogy nincs meg az a fajta szabadságérzet az RF-ben, mint a vászontetős MX-5-ben, még a turbulenciát is növelik a fix C-oszlopok, köszönhetően annak, hogy üregesek, így a beáramló levegőt bizony visszaforgatják a kabin felé. Ha mindez még nem lenne elég, emiatt hangosabb is ilyenkor az RF – de felhúzott tetővel sincs nagy előnye hangszigetelés szempontjából.

Nem hibáztatjuk azt sem, aki az RF-et választjaItt még nincs vége az összehasonlításnak, hiszen míg a vászontetős kivitel esetében manuális a tető nyitása és zárása, az RF-nél ezt egy elektromotor végzi. Ez egyedül kényelmi szempontból jelenthet pluszt, ugyanis a manuális kezelés egyrészt gyorsabb, másrészt menet közben is megoldható, míg az automatikának több idő kell, ráadásul csak 10 km/h-ig képes elvégezni a műveletet, ami a gyakorlatban megállással egyenlő. Az egyetlen nagy előnye az RF-nek így tulajdonképpen csak az lehet, hogy kevésbé kell aggódnunk az időjárási körülmények és a rosszindulatú emberek miatt, hiszen a vászon azért jóval érzékenyebb a különböző behatásokra.

Kabriózás szempontjából tehát nem sokat vacillálnánk: olcsóbb, könnyebben, gyorsabban, útközben is kezelhető és nagyobb szabadságérzetet nyújt a vászontetős MX-5, noha kétségtelen, hogy az RF kupés megjelenésével igencsak vonzó, de ez nem biztos, hogy elegendő lehet – főleg, ha ezen kívül nincs semmilyen más indokunk, hogy a keménytetőt válasszuk. Apropó, a képeken szereplő vászontetős MX-5 egyébként eladó, ha valaki kedvet kapna hozzá.

Pörgős, izmos és takarékos is - galériaA legnagyobb élmények persze a 2-literes SKYACTIV szívómotor beindítása után várnak ránk: az MX-5 ezúttal érces dallamokkal kelt életre, ami végig megmaradt az utunk során – a japánok azonban kiválóan ráéreztek az egyensúlyra, és nem erőltették túl a hangzást, így sportos és izgalmas lett, de közben egyáltalán nem zavaró. Az erőforrás változatlan az RF-ben, így ezúttal is 160 lóerő és 200 Nm áll rendelkezésre, és higgyék el, ez bőven elegendő a boldogsághoz, főleg, hogy méréseink szerint valójában ennél többet kapunk.

Az egy tonna alatti üres tömeg, a hátsókerékhajtás, az elképesztően pontos, rövid úton járó manuális váltó, a közvetlen, jól súlyozott és visszajelzésekkel sem fukarkodó kormányzás illetve a pörgős szívómotor kiváló gázreakciója az utunk minden méterét élménnyé teheti – és ilyenkor hajlamos az ember megbocsátani a fent már említett hibákat, már ha befér az autóba. Erre pedig a nem túlságosan kemény, de jól tartó és az úthibákat is ügyesen kezelő, Bilstein gátlókkal szerelt sportfutómű csak még egy lapáttal rátesz. A plusz súly egyébként 50 kilogramm a keménytető miatt, de ezzel együtt a merevsége is nőtt az autónak, a gyáriak pedig azt szerették volna, ha a vezethetősége teljesen ugyanolyan marad, mint a vászontetős verziónak. Ezért finoman áthangolták a futóművet és a kormányzást is, aminek köszönhetően valóban semmilyen különbséget nem érezhetünk.

Minden perc élmény, már ha beférünk - galériaA lényeg itt nem igazán a gyors kanyarokon van – bár ezeket is szívesen veszi az MX-5 – az igazi élményt az autó finoman meginduló hátsója hozza, amit még kikapcsolt menetstabilizáló mellett is biztos kézzel lehet uralni. Az persze kétségtelen, hogy ehhez űzni kell az autót, de magasabb fordulaton, még nem veszélyes sebességnél gyönyörűen indul el Mazda fara.

Az MX-5 nem egy rakéta, noha a 7 másodperc alatti 0-100-as sprint bőven elég mindenre, ráadásul alacsony fordulaton is szépen indul meg az autó, noha minden lehetőséget igyekszünk kihasználni, hogy a kiváló váltóhoz nyúlhassunk – egy gyors visszaváltás után pedig 4500 felett már repül az aprócska kabrió, és egészen tiltásig jól bírja az iramot. Ha mindez még nem lenne elég, fogyasztás terén is kiválóan teljesít a modell: a 7,3 literes tesztátlag már önmagában is szép, tekintve, hogy sok városi etap volt benne, és kihasználtuk az autóban rejlő 160 tagú ménest. Ennél azonban jóval kevesebből, akár 6,3 literből is teljesíthetjük a normakört – persze nyitott tetővel tempótól függően magasabb értékekkel kell számolnunk.

Csukott tetővel igazi kupé is lehet - galériaÁrak tekintetében igencsak ijesztő számokkal találkozhatunk az RF esetében, de ezt csak annak köszönhetjük, hogy a keménytetős kivitel csak magasabb felszereltségekkel elérhető. A 130 lóerős változat Attraction és Revolution felszereltséggel elérhető, az alapár pedig hajszállal 8 millió felett van – ez pedig 775 ezer forintos felárat jelent a vászontetős változathoz képest, ami bizony nem kis összeg. A 160 lóerős kivitel már csak Revolution vagy Revoultion Top szinten kapható: előbbi 8,85, utóbbi pedig 9,51 millió forintba kerül – a Revolution felszereltség mellé újdonságként akár automataválót is kérhető 600 ezer forintért, ám véleményünk szerint ezzel nem sokan fognak élni.

Konkurensekről tulajdonképpen nem beszélhetünk az MX-5 RF kapcsán, hiszen még az ikertestvér Fiat 124 Spider sem elérhető keménytetővel – legközelebb pedig így a jóval drágább és nagyobb Mercedes-Benz SLC és BMW Z4 áll, de őket azért nem nevezhetjük közvetlen ellenfélnek. Az MX-5 RF mindenesetre jó választás lehet azoknak, akik egyébként is jól felszerelt változatban akarták megvásárolni a japán roadstert, és szeretnék azt minden körülmények között nyugodt szívvel használni.

Néhány szóban

Igazi egyéniség az RF - galériaAz MX-5 a keménytetős RF verzióban is igazi élményhajhász, noha a vaskos felár csak azoknak érheti meg, akiknek amellett, hogy jobban tetszik a kupés kialakítás, a keménytetőben is jobban bíznak, és egyébként is egy jól felszerelt változatra pályáztak. Minden más esetben továbbra is vászontetős MX-5-öt ajánlanánk, amely amellett, hogy olcsóbb, kabrióként is élvezetesebb. Egyébként minden más tekintetben megegyezik a két verzió, így hibaként továbbra is csak a korlátozott helykínálatot és a magasságában nem állítható üléseket, illetve a hosszirányban fix kormányoszlopot tudjuk felhozni – a megfelelő testalkattal azonban még ezeket a zavaró hibákat is meg tudjuk bocsátani neki, a nagyobbak pedig amúgy sem éreznék jól magukat az autóban.

Előnyök: Látványos, targa-szerű megjelenés; Lelkes és takarékos erőforrás; Zseniális kézi váltó; Izgalmas hang; Könnyed, imádni való vezethetőség; Kiváló sportfutómű

Hátrányok: Tengelyirányban nem állítható kormány; Magasabbak számára szűkös utastér (magasságban nem állítható ülések); Drága, és sok szempontból kevésbé praktikus keménytető

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek
 

Kommentek