Jaguar XE 2.0d 180 Aut. teszt - Valódi Jaguar, Passat árban

Nyomtatás

A Jaguar vadonatúj középkategóriás limuzinjával, az elsősorban a 3-as BMW és társai ellen ringbe küldött XE-vel már több ízben találkozhattak Olvasóink az Autó Pult hasábjain: a britek nem is olyan régen jelentették be a típust, amely szép csendben máris megérkezett a hazai Jaguar kereskedésbe, sőt, mostantól a második bemutatóterem révén immár kereskedésekbe. Amint meghallottuk, hogy Magyarországon elérhető az XE, rögtön rácsaptunk a tesztautókra. Első ízben 240 lóerős turbós benzinmotorral érkezett szerkesztőségünkhöz a kis nagymacska, ami kapóra jött, hiszen épp azokban a napokban vendégeskedett nálunk a BMW friss üdvöskéje, és egyben a sportos változat legnagyobb ellenfele, a mindentudó 330i - az összehasonlítás triviális volt.

Elöljáróban azt hittük, hogy elsöprő bajor fölény kerekedik majd ki a meccsből, azonban minket is meglepett, hogy mennyire jó lett a Jaguar prémium középkategóriása, és milyen szépen helytállt az összehasonlítás során. Ráadásul nem elég, hogy az XE remek portéka, de a márka hagyományainak megfelelően piszok jól néz ki és nagyon kívánatos, így észérvek szerint hiába akadnak ügyesebbek nála, a szíveket menthetetlenül meghódítja. Az ésszerű(bb)ség végett másodízben racionális, 180 lóerős kétliteres négyhengeres dízelmotorral érkezett hozzánk az XE, amely erőforrás bár kevésbé illik a luxusmiliőhöz, remek fogyasztásával és magas nyomatékával nagy sikerre számíthat, ráadásul további érdekessége, hogy a dízel a britek vadonatúj Ingenium nevű motornemzedékének első sarja, ellentétben a Ford-örökségnek számító turbós benzinesekkel, amelyeket különben rövidesen szintúgy búcsúztatni fogják az Ingenium család jövőre bemutatkozó turbós benzinesei.

Magára az XE-re visszatérve mindenekelőtt muszáj megjegyeznünk, hogy bár a Jaguar már korábban is próbálkozott a középkategóriában a sokak által szidott és valóban nem kimondottan jól sikeredett X-Type modellel, a Mondeo-származék, alapesetben elsőkerekes X-Type nem volt képes maradéktalanul megfelelni a prémiumkívánalmaknak, így a remélt siker elmaradt. A márka sokat tanult a sztoriból: a britek belátták, hogy túl kemény ez a kategória ahhoz, hogy egy átcsomagolt Mondeóval labdába lehessen rúgni, így most időt és pénzt nem kímélve egy gyakorlatilag nulláról kifejlesztett négykerekűt bocsátottak piacra. Az XE friss padlólemezre épül, (dízel)motorjai és automataváltói újak, a négykerekű nagy különlegessége pedig kétségtelenül szinte teljes mértékben (kb. 75 százalékban) alumíniumból készülő karosszériája, ami jót tesz a szilárdságnak és ezáltal az ötcsillagos biztonságnak, a súlyelosztásnak, a tömegnek, továbbá alacsony tömegközéppontot tesz lehetővé, ráadásképp a rozsdásodás fogalmát is el lehet felejteni.

Drága és bonyolult technológiáról beszélünk, azonban ez meglepő módon nem tükröződik annyira az árakban, amire a cikk végén fogunk részletesebben kitérni. Ám még valami meglepő: nem csak az árakban, de az autó tömegében sem mutatkozik meg annyira az alumínium áldásos hatása, mint várnánk, ugyanis az XE hasonló konfiguráció esetén nem hogy nem könnyebb, de egyenesen kissé nehezebb, mint például a német prémiumtrió népszerű tagjai. Ennek okát nem tudjuk, de ez vélhetően nem az alukarosszéria nehézségében, hanem a többi alkotóelem relatíve magasabb tömegében keresendő. Őszintén szólva mindennek a gyakorlatban semmi jelentősége nincs, a csodaszép formatervnek viszont annál inkább. Szubjektív témáról lévén szó, nem szokásunk a dizájnról hosszan cseverészni, azonban a Jaguar mérnökeinek munkája mellett nem mehetünk el szó nélkül: az XE minden szögből végtelenül harmonikus, könnyen felismerhetően Jaguar, és bár a képeken is jól mutat, valós szépségét élőben tudja csak megvillantani.

Az orr-rész, valamint az oldalnézet olyannyira kidolgozott, hogy ehhez képest már-már fantáziátlan hatást kelt a relatíve egyszerű far a tiszta rajzolatú lámpákkal, de az összkép így is csillagos ötös. Érdemes külön figyelni a fény-érnyék játékokra és az érzéki domborításokra, amelyek különösképp az előző, elegáns barnás színű tesztautónál jöttek ki remekül, a jelenlegi 'Jag' kissé fantáziátlan fekete színe sokat elvett az összhatásból. A színkínálatot szintúgy  érdemes kiemelni, ugyanis a Jaguar a klasszikus árnyalatok mellett számos érdekes, gyönyörű fényezést kínál az XE-hez. Ez már csak személyeskedés, de a sok-sok tesztautó révén nagyon ritkán történik meg velem, hogy minden kiszállást követően többször visszanézzek egy autóra, a kis Jaguart viszont többször körbejártam, idomaival nem tudtam betelni – és ezzel nem voltam egyedül.

A külső összképhez egyedül a túlzottan slendrián dupla kipufogóvég nem illik. Bízom benne, hogy a Jaguar rövidesen lecseréli az egyszerű és picike végeket valami méltóságteljesebb krómozott végződésekre – érdekes, az XE nagytestvérénél, az XF-nél szépen megoldották ezt a kérdést a britek. Ha már a méltatlan részleteknél tartunk, egyértelműen a csomagtér felső részének gagyi kivitelezése viszi a prímet: nézzék meg a képet és szörnyülködjenek velünk együtt. A két, rugókon fekvő sárga műanyag kallantyú szolgál a feláras, 40:20:40 százalékban dönthető hátsó üléstámlák előrebillentéséhez, az pedig szintén nem túl elegáns megoldás, hogy semmiféle kárpit vagy filc nem jutott ide, kilátszanak a lemezek, a csavarvégek, a kábelek – hozzáteszem, kíváncsiságból utánanéztünk a Jaguar szalonban, és ez szégyenletes módon az XF-nél is pont így van. Az biztos, hogy amennyiben lenne egy saját XE-m, az első dolgom az lenne, hogy egy kárpitossal filccel beboríttatnám ezt a rémesen gagyi részt.

A fentieket leszámítva nem érheti panasz az XE kivitelezését sem kívül, sem pedig belül, éppen ezért zavaró, hogy miért nem terjedt ki a gyáriak figyelme erre a két apróságra. Az utastérben egyes kollégák kritizálták a nem tökéletesen párhuzamosan és egyenesen futó varrásokat a műszerfal bőrözésen, de nekünk ez például tetszett, hiszen azt támasztja alá, hogy a varrások még mindig manufakturálisan és nem lézertechnikával készülnek, ami egy Jaguar esetében nem elvesz, hanem hozzátesz a hatáshoz. A gyártó büszke is a modell hovatartozására. Nincs talán még egy autó, aminek utastere ennyi ponton hirdetné a márkát: bármerre nézünk, mindenhol Jaguar feliratokkal vagy logókkal találkozunk, legyen szó a szellőzőrostélyok állítóiról (hátul is!), a központi kijelző ’képernyővédőjéről’, az igényes hamutál fém fedeléről, a középkonzol felső részéről, mi több, a luxushangulatú Portfolio csúcsfelszereltségű modellek finom nappa bőrüléseinek fejtámláiban is dombornyomott ugró macskákat láthatunk.

Belül sem az összeszerelést, sem pedig az anyagminőséget nem érheti panasz. Mindkét tekintetben láttunk már jobb munkát, azonban a kategóriatársak sem feltétlenül tudnak többet, egyedül a C-osztályos Mercedes és az új Audi A4 képes érezhetően igényesebb hatást kelteni. A Jaguárokra tipikus fabetétek mennyiségét keveselltük, régen jóval több fa jutott a beltérbe, de lehet, hogy a tervezők ezzel a húzással igyekeztek a modell fiatalosságát, sportosságát éreztetni. A bőrhöz szerencsére továbbra is értenek a britek: az egyszerűbb modellek kárpitozása megfelel az átlagnak, de Portfolio kivitelű tesztautónk perforált székei finoman illatoztak és vajpuhák voltak, a tetszetős sötétbarna/fekete belső hangulat pedig tovább fokozta a prémiumérzetet. A műszerfal és a középkonzol formaterve ízlés kérdése, nekünk tetszett, és a hatás különleges az alacsonyra költöztetett szélső légbeömlők által.

A háromküllős kormánykerék sportos, fogása és átmérője tökéletes, a márka pedig természetesen a gyújtásra előbújó forgótárcsás váltóvezérlőt is megtartotta, ami egyszerű kezelhetőségével könnyen megszeretteti magát. A minden földi jóval megkent tesztautóból nem hiányzott az olcsónak számító, alig 190 ezer forintos Meridian hangrendszer, ami bár nem váltja meg a világot, szép, telt szólamokat biztosít, így felárát megéri. Ugyanez igaz a központi rendszerre: láttunk már okosabbat, gyorsabbat és jobban kezelhetőt, azonban ár/érték arányban nagyon jó a Jaguar szép felbontású 8 colos érintőképernyővel dolgozó multimédiája, ami szériában jár, és egyedül a navigáció funkció feláras. Csomagban vásárolva alig 200 ezer forintra jön ki az egyszerűbb SD-kártyás navi felára, ami a prémium kategóriában több mint tisztességes, és mivel a rendszer mögött a magyar NNG (iGo) szoftvere fut átmaszkolva, ez garanciát jelent a korrekt működésre.

Mindezeken túl tud magyarul a rendszer és a címbevitel is egészen gyors. Az új megoldás nem olyan intuitív, mint például a BMW etalonként szolgáló iDrive-ja, azonban ne feledjük, hogy a bajoroknál a mindössze 6,5 colos képernyőn futó egyszerűbb navi is több mint félmillió forintot kóstál. A tolatókamera képe is a 8 colos kijelzőn jelenik meg, messze nem olyan élesen, mint a német konkurenciánál, de feladatát ellátja. A Jaguar egy komolyabb prémium rendszert is lehetővé tett a kényesebb ügyfeleknek, ami 10 colnál is nagyobb osztható érintőképernyővel, valamint merevlemez alapú navigációval dolgozik, ráadásul ez esetben a két csőműszer közötti, nem éppen lehengerlő felbontású információs kijelzőt is igényesebbre cserélik a gyáriak. Véleményünk szerint arra, amire kitalálták, bőven megteszi az alap rendszer is, egyedül egy fizikai forgó-/nyomókapcsolót hiányoltunk mondjuk a telefonkönyvben illetve a menükben való görgetéshez és a térképben történő nagyításhoz, ami megkönnyítené a vezérlést.

Előző összehasonlító cikkünkben a helykínálatot már kiveséztük, de azért itt is érdemes róla szót ejteni. Nem kell szépíteni a dolgot, az XE belül a kategória legszűkebb képviselője. Elöl királyi kényelemben utazhatunk, minden irányban elegendő a tér, remek az üléskomfort, rendben van az ergonómia és a könyöklők is mindenütt megfelelő helyen vannak, hátul azonban egyszerűen szűk az autó, a méregdrága opcionális nyitható üvegtető pedig tovább rontja a helyzetet, hiszen lecsökkenti az egyébként is korlátozott fejteret. A hátsó üléspad kialakítása kétszemélyes, de csak akkor kényelmes itt az XE, ha 180 centinél alacsonyabb utasokat ültetünk be ide, és akkor is csak abban az esetben, ha az elöl ülők kicsit meghúzzák magukat. Ennek ellenére a modell némi kompromisszum árán családi autónak megteszi, ami a csomagtartóra egyaránt igaz. Defektjavító szettel sem túl nagy, 455 literes a kis nyílású csomagtér térfogata, ha pedig nem mondunk le a hasznos mankókerékről, alig több mint 400 liternyi űr marad. Hiába, a szépségért mindig is kellett némi áldozatot hozni...

Eddig nem tudtunk sok újat mondani, hiszen a fenti megállapítások nagyrészt az előző tesztautóból is kiderültek, így a lényeg most következik. Amint a cikk elején is említettem, a motorháztető alatt a JLR konszern vadonatúj fejlesztésű, Ingenium nevű kétliteres, négyhengeres, egyturbós dízelmotorja kapott helyet, ami két változatban érhető el, gyakorlatilag azonos áron: a fogyasztásra optimalizált verzió 163 lóerőt és 380 Nm-t produkál, tesztautónkban viszont az izmosabb egység szolgált 180 lóerőt és 430 Nm-t mozgósítva – utóbbi érték a kétliteres, szimplaturbós dízelek között rekordértéknek számít. Szériában hatfokozatú kézi váltó továbbítja az erőt a hátsó kerekekhez, azonban egy Jaguarhoz sokkal jobban illik a kuplungpedál nélküli fokozatváltás, így kimondottan örültünk, hogy a világ legjobb automataváltójának titulált nyolcfokozatú ZF 8HP automata dolgozott tesztautónkban, amit a felszereltség függvényében 700 vagy 800 ezer forint ellenében mér a Jaguar.

A papíron kiemelkedően jól teljesítő hajtáslánctól sokat vártunk, amit részben meg is kaptunk, de a ’csomag’ sajnos nem vett le minket a lábunkról. Mindenekelőtt a motor teljesítményében kicsit csalódnunk kellett: bár középtartományban valóban meggyőző a 430 Nm biztosította kiemelkedő rugalmasság, amikor rendesen odaléptünk az autónak, olyan érzésünk volt, mintha inkább a 163 lóerős verzió dolgozna a lemezek alatt, márpedig ez nem így volt. A mérések is megerősítették érzésünket: az XE képtelen volt 9 másodpercen belül megfutni a 0-100 km/h-s sprintet, ami önmagában véve korrekt érték, azonban ha a 7,8 másodperces gyári adattal összehasonlítjuk, csalódásra ad okot, főleg, hogy papíron a 163 lóerős verzió is 8,2 szekundumos időt fut. Nem, az üzemmódválasztót és a váltót sem felejtettük el sport állásba kapcsolni, de amikor kicsit utánajártunk a dolognak és megbizonyosodtunk arról, hogy német kollégáink is hasonló értékeket mértek, megnyugodtunk, hogy nem velünk van a baj, az új dízel minden bizonnyal ennyit tud.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a mindennapi közlekedéshez így is bőven elég a 180 lovas motor, csak ne álljunk ki versenyezni a konkurensek hasonlóan motorizált változataival, mert csúnyán kikaphatunk, tekintettel arra, hogy a többiek a valóságban is 7,5 másodperc körüli értékeket képesek felmutatni. A nagy nyomatéknak köszönhetően amikor nem nyomjuk tövig a gázpedált, mindig komoly tartalékokkal gazdálkodhatunk, a váltó pedig ügyesen kiszolgálja az erőforrást. Érdekes, hogy míg a BMW-kben ugyanez a nyolcfokozatú egység már nagyon korán elváltja a fokozatokat, a Jaguar vezérlése rendszerint 2000/perc körül parancsolja a váltásokat, főleg a lenti fokozatokban. A váltó különben finoman, okosan és gyorsan teszi a dolgát, s manuális állásban is élvezet használni.

A négyhengeres dízel nem képes eltusolni hovatartozását: járáskultúrája nagyjából megfelel a BMW 20d szíve verésének, ami nem feltétlenül pozitív hasonlat. A motor inkább csak hidegen hangoskodik, de mindvégig érezteti működési formáját, a gyorsítások során nem éppen kulturált. Ezzel önmagában nincs baj, hiszen a népszerű kategóriában megszokhattuk a kemény járású dízeleket, de a Jaguarok hangulatához sokkal jobban harmonizál egy selymes járású csendes benzinmotor, gazdaságosság ide vagy oda. Igen ám, viszont éppen ez az a pont, ahol könnyű beleszeretni az Ingenium dízelmotoros XE-be, hiszen eddig még soha nem találkozhattunk ennyire éhező vadmacskával. Az alig 4 liter feletti gyári vegyes értékeket persze elfelejthetjük, de odafigyelve vegyes körülmények között akár 6 liter alatt is el lehet járni az autóval, ami nagyon tisztességes teljesítmény - normakörünk befért 5 liter alá. Szabályos autópálytempónál alig több mint 5 litert fogyaszt a nyolcadik fokozatban ilyenkor mindössze percenként 1850-et forgó motor, városban is eljárhatunk 6-7 literből, országúton pedig akár 4-4,5 literes értékeket is kihozhatunk.

Legalábbis abban az esetben, ha nem használjuk ki az autó tudását, amit nehéz megállni, ugyanis vezethetőségben bombajó az XE – ebben a tekintetben egyetlen hiányosságot sem tudunk felhozni ellene. Nincs is értelme hosszasan elemezni a menettulajdonságokat, parádésan viselkedik a modell, ráadásul ezt úgy teszi, hogy nem csupán gyors és élvezetes, de mindvégig kényelmesen suhan. A tesztautón óriási 19 colos kerekek feszültek, mégis finoman bánt a Jaguar az utasokkal, rázásnak vagy keménykedésnek nyoma sem volt. Mindeközben olyanokat lehetett kanyarodni vele, hogy néhány sportautó igazán tanulhatna a 4,7 méter hosszú, és nem éppen pehelykönnyű dízel szedántól. A futómű végig semleges, kiszámítható, az autó pedig mesés precizitással terelgethető, amiben a kategória messze legjobb és legpontosabb kormányműve is komoly szerepet vállal. Ilyen kormányzást már régóta nem láttunk, és bár sokan nem hangsúlyozzák ki ennek fontosságát, a kormánymű alapjaiban meghatározza a vezetési élményt, hiszen arról a kezelőszervről beszélhetünk, amivel mindvégig kapcsolatban vagyunk és amelyen keresztül az autó összes rezdülését továbbítani tudja a sofőr számára. A fékek szintén jól dolgoznak, bár nyomáspontjuk lehetne kicsit kevésbé agresszív, az érzékeny pedál megszokást igényel. Asszisztens rendszerekből sincs hiány, szériában jár az XE-hez az önfékezésre képes akadályfelismerő rendszer, valamint a sávelhagyásra figyelmeztető, felár ellenében pedig megvásárolhatjuk a vezetési segédletek összes fontos ma ismert elemét.

Ami most következik, az talán mindennél meglepőbb, de mégis az a helyzet, hogy a Jaguar XE nem csupán vezethetőségben brillírozik, hanem ár/érték arányban is, hiszen a legnagyobb konkurenseknél azonos hajtáslánccal és felszereltséggel bő 2 millió forintos árelőnnyel büszkélkedhet az XE a listaárak alapján, ami a prémiumszegmensben is súlyos összegnek számít. Mindez alapjaiban meghatározza a verdiktet: való igaz, hogy pusztán objektív szempontok alapján pontozva például a német prémiumtrió mindegyik tagja felülkerekedik a nem éppen hibátlan Jaguáron, a 2 milliós árelőny azonban gyorsan kiegyensúlyozza a mérleget, és akkor a szubjektív szempontokról nem is szóltunk, amelyekben a Jaguar nagyon erős. Első blikkre persze nincsenek nagy árkülönbségek a modellek között, azonban míg a 'Jag' már alapáron bőséges felszereltséget kínál, a konkurenseknél szinte minden apróságért fizetni kell. A garancia/szolgáltatás területen szintúgy jól áll a brit, hiszen 3 év teljes körű garanciát kínál az importőr, sőt, ez idő alatt a szervizelésre sem kell költeni épeszű futástelesítmény esetén.

Forintosítva a helyzetet, a kézi váltós dízel XE-k 9,7 millió forinttól kelletik magukat az árlista szerint, 12,5-13 millió körül már szuperül extrázott modellteket hozhatunk ki, és ebben az árban már az automataváltó felára is benne foglaltatik. Persze az extralista a Jaguarnál is jó hosszú, így a britek megadják az esélyt a drága konfigurációkra azonban 15 millió forint feletti XE-t már-már művészet konfigurálni, miközben hasonlóan motorizálva a németeknél könnyű belefutni a 17-18, sőt, akár 20 (!) millióba. Halkan megjegyezzük, hogy az XE árai azonos körülmények esetén egy Volkswagen Passatéval egyeznek meg – persze a VW jóval tágasabb autó, de ettől függetlenül Önök gondolták volna, hogy egy ’becsületes’ hátsókerekes Jaguart lehet vásárolni Passat árban?

Végül lenne egy tuti tippünk: hiába új fejlesztésű és takarékos az Ingenium dízel, ha egy valódi, luxushangulatú Jaguart szeretnének, vessenek egy pillantást a 2-literes, 200 lóerős (320 Nm) turbós alap benzinmotorra, ami bár valójában Ford szív, egy kellemes karakterű, kiforrott erőforrás. Azonos alapokkal rendelkező 240 lóerős testvére remekül vizsgázott nálunk, azonban egy gyári ’chiptuning’ plusz 40 lóerővel és 20 Nm-rel (ami a valóságban, mérve vélhetően kevesebb lenne) szerintünk nem ér meg  bő 1 millió forintot. Az árazás is a benzines alapverzió mellett szól, hiszen forintra annyiba kerül, mint a dízelek, viszont szériában jár hozzá a remek automata, vagyis összességében 800 ezer forinttal olcsóbb, miközben gyorsabb, sokkal szebben szól és jóval kulturáltabb. Tudjuk, jól hangzik a dízel fogyasztása, de számolják csak ki, hogy mennyit lehetne autózni a 800 ezer forintos különbségből, ráadásul mindezt dízelkerepelés nélkül, élvezetesebben. Segítünk: a valós fogyasztásokkal számolva bő 100 ezer kilométert...

Néhány szóban

A Jaguar vadonatúj középkategóriás prémium szedánja a sivár objektív szempontok és számok alapján nem számít a kategória legjobb autójának, összességében viszont mégis az egyik legérdekesebb ajánlat a szegmensben. Ez egyrészt egyedülálló stílusának és különlegességének, másrészt pedig nagyon jó vezethetőségének és (relatíve) baráti árának köszönhető. Mi magunk is meglepődve konstatáljuk, hogy hasonló hajtáslánccal és felszereltséggel a Jaguar XE a listaárak szerint egy Volkswagen Passat árszínvonalán mozog, a német prémiumtrió tagjai pedig a kivitel függvényében 2-2,5 millió forinttal drágábbak, ami rengeteg pénz. Igaz, objektíven nézve kicsit jobbak, mint a Jaguar, azonban a brit újdonság is hozza a szegmensben elvárt szintet, ami épp elég a sikeres szerepléshez, ugyanis az autó ütőképes árazásával együtt vizsgálva bőven van annyira jó, hogy az észérvek ne tudják lebeszélni a meghódított szíveket. Az XE a takarékos, nyomatékos dízelmotorokkal is jó választás, de mi biztosan az olcsóbb és finomabb alapbenzinessel vinnénk. Végül csak mellékesen jegyeznénk meg: még soha nem volt ennyire ésszerű döntés Jaguart vásárolni...

Előnyök: Egyedülálló, harmonikus formavilág; Különleges alumínium karosszéria (igaz, ez a gyakorlatban nem sok előnyt jelent); Stílusos, elöl kényelmes és sajátos hangulatú enteriőr; Széleskörű szolgáltatások; Bőséges alapfelszereltség és sok-sok opcionális extra; Nagyon jó futómű és egyedülálló kormányzás; Takarékos, nyomatékos dízelmotor remek automataváltóval; Kiváló árazás kedvező extracsomagokkal

Hátrányok: 1-2 méltatlan minőségű megoldás; A külső méretekhez képest belül (hátul) szűk és hátrafelé átlósan rosszul átlátható karosszéria; A motor nem hozza az ígért teljesítményt (gyengébb gyorsulás), továbbá lehetne csendesebb, kulturáltabb; Egyelőre nagyon korlátozott szervizhálózat

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek
 



Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark