Csúcs a négyzeten – itt a frissített Mercedes-Maybach S-osztály

Nyomtatás

Az autózás világának legfelső fokán lévő gyártók már megtanították nekünk, hogy a luxus nem ismer határokat. A Mercedes-Maybach ezúttal újabb példát szolgáltatott erre az örök igazságra, ugyanis a normál és AMG változatok után ezúttal az S-osztály legfényűzőbb változata is felfrissült, és minden eddiginél exkluzívabb lett, rászolgálva ezzel a legendás elnevezésre – noha már eddig is büszkén viselhette.

A csillagosok a ráncfelvarrás alkalmával úgy döntöttek, hogy ideje külsőre is jobban felismerhetővé tenni a Maybach változatot, így a lenyűgöző Vision Mercedes-Maybach 6 tanulmányról érkező, függőleges osztású – és egyébként igazán arisztokratikus képet festő – hűtőrácsot alkalmazták az S-osztály esetében, míg a lökhárítók formái az S650 Cabrioletről lehetnek ismerősek.

A frissített fényszórók az „átlagos” testvérekből érkeznek, a kilencféle kombinációban elérhető kéttónusú fényezést akár dupla lakkréteg is boríthatja a védelem érdekében, míg az alapból 20 colos keréktárcsák között három új forma is megtalálható – beleértve az S650 Cabrioletet látott különleges darabot is.

Az utastérben már nem volt egyszerű tovább növelni a luxust, de azért a frissített S-osztályból érkező technológiai újdonságok mellett néhány új színkombináció is elérhető lett: armagnac barna feketével és szavanna bézs szintén feketével. A kontrasztvarrások színei között is megjelentek új árnyalatok, ugyanis immár arany, réz és platina közül is választhatnak a vásárlók – és akkor a friss Designo Magnolia bőrkárpitozásról még nem is beszéltünk.

Mondanunk sem kell, a második sorban királyi kényelem fogadja a bent ülőket, köszönhetően a Maybach változat hosszabb felépítésének, de a hangulatvilágítás is fokozva van az átlagos változatokhoz képest. Nem meglepő módon a Maybach verzió csak egy V8-as és egy V12-es benzinessel érhető el. Előbbi négyliteres hengerűrtartalmából 469 lóerőt és 700 Nm-es csúcsnyomatékot szuszakol ki, míg utóbbi hat literből 630 tagú ménest és 1001 Nm-t. A gyorsulás 4,8 és 4,6 másodpercre adódik 100 km/h-ig.

Először élőben a Genfi Autószalonon találkozhatunk majd az új Maybach S-osztállyal, és nem sokkal később a forgalmazás is megkezdődik. A Mercedes egyébként nem kevesebb mint 25 ezer darabot adott el a legfényűzőbb változatból a három és fél évvel ezelőtti bemutató óta, és nem fogunk csodálkozni, ha a frissítés után ez a szám még gyorsabban fog nőni.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark