2014. Október 22., Szerda

Frissitve:05:04:11

A roadsterezés legúribb módja – Mercedes-Benz 190 SL (1959) teszt

Nyomtatás

Néhány napja megjelent Mercedes SL 350 tesztünkben megígértük, hogy a fotókon az SL-sorozat 60 éves jubileuma alkalmából az újdonsággal pózoló oldtimerről ejtünk a héten pár szót. Az Európa-szerte híres és rendkívül igényes tatabányai Motor Classic restauráló műhelyből a napokban kigördült, 1959-es évjáratú 190 SL típushoz ugyan az eredeti tervek szerint csak néhány közös fotó készítése érdekében látogattunk el, ám a csodaszép veterán megérdemel néhány gondolatot.

A munka minőségéről nem szükséges túl sok szót ejteni: érdemes megnézni a fotókat, az 53 éves roadster önmagáért beszél. A hozzáértő szakembergárdának hála az autó eredeti pompájában születhetett újjá, mi több, a Motor Classic-os srácok halkan megjegyezték, hogy ez a példány valójában jobb, mint újkorában, ugyanis az 50-es években nem tudott még a Mercedes olyan technikákkal, pontossággal és illesztésekkel dolgozni, mint ők most, 2012-ben. Lényeg a lényeg, a restaurálás az utolsó csavarig kiterjedt, a motort természetesen szintén újjáépítették a mesterek, a szürke 190 SL-nek pedig minden részlete lenyűgözően szép: a formaterv már önmagában leveszi az embert a lábáról, de olyan részletességgel van kidolgozva az utastér, a motorház, a tető és úgy általában minden, hogy órákig képesek voltunk pihentetni szemeinket a munka tökéletességén.

Nézzük meg dióhéjban, hogy magáról a típusról mit érdemes tudni. A 190 SL roadstert a Mercedes-Benz az amerikai piac nyomására, a legendás sirályszárnyú 300 SL nagytestvérrel egyetemben az 1954-es New York-i Autószalonon mutatta meg első ízben a nagyközönségnek, a két sportkocsit pedig óriási siker övezte a kiállításon – nem volt kérdéses, hogy mindkét SL szériagyártását el kell indítani. A prototípus állítólag alig 5 hónap alatt készült el (a sokkal drágább és erősebb 300 SL-en jóval tovább dolgoztak a mérnökök), a szériagyártásra pedig további 1 évet kellett várni, 1955 májusában elindult a produkció. Eleinte kizárólag vászontetős roadsterként készült a típus, de 1955 decemberétől csatlakozott a szériához egy keménytetős, valamint egy vászon- és keménytetős változat. 1963-ig összesen 25.881 példány hagyta el a sindelfingeni Mercedes-gyártósort.

Technikailag a 190 SL alapját az ugyanúgy W121 (/W120) kódjelű Ponton limuzin biztosította, melynek 2650 mm-es tengelytávú padlólemezét 25 centivel kurtították meg a tervezők. A 190-es típusnevet a hengerűrtartalom adta: a 'kis' SL-t a Ponton jelentősen átdolgozott, 75-ről 105 lóerősre izmosított 1,9 literes négyhengeres benzinmotorja mozgatta, amelyhez kizárólag egy négysebességes kézi váltó kapcsolódhatott. A differenciálművek áttételezésében akadtak különbségek, ám a hátsókerékhajtás adott volt minden esetben. Az erőforrást két Solex karburátor látta el üzemanyaggal, a 300 SL befecskendezős megoldását költségcsökkentési okokból elvetették a tervezők.

Az eredeti tervek szerint a 190 SL-t körülbelül 1 tonnásra álmodták meg a Mercedesesek, ám a különféle erősítések végett még a könnyű alumínium széleskörű használata ellenére (ajtók, motorháztető, csomagtérajtó, küszöbök stb.) végül üresen 1160 kg-ot mutatott a mérleg – a keménytetős változat 20 kilóval volt nehezebb. A menetteljesítmények az 50-es évek szintjén sportosnak számítottak, akkoriban kevés autó volt képes 14 másodperc körüli 0-100 km/h-s sprintidőre és 170 km/h-s végsebességre - ám a több mint kétszer erősebb, 215 lóerős 300 SL mellett természetesen nem rúghatott labdába a kistestvér. A megállásról négy dobfék gondoskodott.

A kulcs elfordítását követően egy elegáns fémgomb megnyomásával (!) indítható el az 1,9 literes szív, aminek teljesítménye elég a 4,22 méter hosszú Mercedes mozgatásához. Már alacsony fordulatszámokon kellemes nyomatékosságról tesz tanúbizonyságot az egység, és a rövid váltókiosztásnak köszönhetően minden sebességfokozatban meglepően virgoncnak tűnik. A rövid váltónak (és diffinek) persze megvan a maga hátránya: negyedik fokozatban 2500-as fordulatszámnál alig több mint 60 km/órát mutat a sebességmérő, amiből egyből kiderül, hogy az autó nem szereti a nagysebességű etapokat, hisz' szabályos autópálya-tempónál már 5000-et forogna szegény erőforrás. A rendkívül jó gázreakciójú motornak nem is rángathattuk meg a bajszát a próba során, ugyanis a 190 SL órájában a teljes újjászületés óta kereken 40 km volt, a gondos bejáratás pedig igen fontos.

Jómagam csak néhány percig, a felújító üzem kapuin belül vezettem a Mercedest, a forgalomba nem mertem kivinni a jószágot: egyrészt értéke óriási, másrészt pedig teljesen máshogy kell vezetni az 50-60 éves autókat, mint a maiakat, ebben pedig nincs elegendő tapasztalatom. A féket bizony keményen taposni kell, ha értékelhető lassítást szeretnénk elérni, a kormány úgyszintén férfimunkát követel, míg a kuplungot is meg kell szokni, ha nem akarjuk állandóan magas fordulatról lecsúsztatni, vagy nem kívánunk lefulladni. A váltó ugyanakkor meglepően lágy, finoman és könnyen kapcsolható, egyedül az furcsa, hogy a kulissza 'üres' állásában nem mozdítja vissza rugó a váltókart középállásba, így erre oda kell figyelni. Egy ilyen ritkaság vezetéséhez az alázat és a tisztelet elengedhetetlen.

Kérésemre a Motor Classic egy kedves szakembere kivitt az országútra, hogy megtapasztalhassam, milyen élmény egy közel nyugdíjas korban lévő, mégis új Mercedes Roadsterben az élet; hát jelentem, fenséges. A futómű meglepően finom, nem ráz, miközben kanyarokban sincs halálfélelmük az utasoknak. A gépzajok egyáltalán nem vészesek, a forgalom ritmusát gond nélkül tartani tudjuk, miközben olyan miliőt teremt maga köré az autó, ami egy mai, szinte a tökéletességig kiforrott négykerekűvel egyszerűen utánozhatatlan. Ráadásul nem csak az utastérben érezzük úgy, hogy visszaléptünk jó néhány évtizedet, hanem a közvetlen környezetünk is átalakul, a rohanó közlekedőtársak ’látványunkra’ egy csapásra megnyugszanak és feltartott hüvelykujjal, mosolyogva ismerik el a régi kor Mercedesének szépségét. A 190 SL kicsit és nagyot egyaránt jókedvre derít.

Miközben faltuk a kilométereket, volt alkalmam szétnézni a gyönyörűen berendezett utastérben. Biztonsági öveket hiába is keresünk, akkoriban ez még nem volt divat, ráadásul ha baj van (de ebben a csodavilágban miért is lenne?), a gyűrődő zóna áldásos tevékenységére ne számítsunk, Barényi Béla találmányával ugyanis csak a csillagos márka későbbi büszkeségeiben találkozhattunk. Cserébe viszont örömmel konstatálhatjuk, hogy a szépséges, elefántcsont-utánérzésű váltógombot és kormánykereket leszámítva műanyag alkatrészeknek nyomuk sincs: itt minden bőrből, fémből, krómból, fából és textilből/vászonból van. Kapcsolókból és műszerekből nincs hiány, fűtés akad, egyedül a rádió hiánya töri meg a csodás összképet - de persze rövidesen az is bekerül a belsőbe. A kedvencem a krómozott napellenző; ilyen szépet még soha nem láttam, de szerintem Önök sem.

A helykínálat baráti, ahhoz képest meg aztán pláne, hogy abban az időben jóval alacsonyabb emberekre tervezték a mérnökök az autókat, mint manapság. 193 centiméteres magasságommal még felhúzott tetővel is elfértem az epedás, fejtámla nélküli vörös bőrülésekben, az egyedüli szűk keresztmetszet az állíthatatlan, nagy átmérőjű kormány volt, amely nagyon közel került a combomhoz és így kicsit körülményes volt a kormányzás. De gyorsan hozzáteszem, hogy ha megadathatna nekem, nagyon szívesen kormányozgatnám ily körülményes módon nap, mint nap ezt a négykerekű csodát, amivel nem csak egy autót építettek újjá a Motor Classic dolgozói, de egy szép kor sajátos hangulatát, szellemét is átmentették elgépiesedett, kissé lélektelenné vált világunkba.

Persze, az új, helyettünk gondolkodó, és kis túlzással még akár kávét is főzni képes SL-lel összehasonlítva a patinás 190 SL szigorúan objektív módon szinte értékelhetetlen: szűk, hangos, lassú, büdös (mármint a kipufogógázai), aktív és passzív biztonsága pedig igen gyenge. Ám vezetése, illetve a benne való utazás olyan különleges, könnyfakasztóan szép és megható élmény, amihez hasonlót a mindent tudó testvérben hiába is keresünk. És pontosan ez a veteránozás varázsa.

Továbbá ne feledjük, hiába vehetünk egy ehhez hasonló állapotú példány árából akár egy rogyásig extrázott új SL 500-ast: míg utóbbinak értéke az első pillanattól kezdve mély zuhanásba kezd, a W121-es kevesebbet már biztosan nem fog érni, vagyis megvásárlása akár egy élvezetes befektetésnek is tekinthető.

Még egy apróságot engedjenek meg nekem a végére, ami talán a kedvenc részletem a 190 SL kapcsán. Ez nem más, mint az első fotelok mögül kihajtható kis hátsó ülés, amelynek köszönhetően szükség estén egy harmadik utassal is osztozhatunk az élményekben. Hát nem zseniális? A teszt során pont egy ilyen megoldást kívántam volna az új SL-be...

Köszönjük a Motor Classic-nak és a Kultmobilnak, hogy bemutathattuk olvasóinknak ezt a gyönyörű Mercedes-Benz 190 SL-t.

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek
 

 




Hozzászólások  

 
#1 pozsi 2012-06-24 17:42
óó az a régi Merci az valami csoda :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark