Az üzemanyagárak már hetek óta folyamatosan nőnek, és sajnos nem ez lesz az a hét, amikor vége szakad ennek a tendenciának: a hétvégén 3-5 forintos drágulást jeleztek előre, és úgy tűnik, ez már szerdától megvalósul, ugyanis míg a benzin literenkénti átlagára 3, addig a gázolajé 4 forinttal nő holnaptól. Mindez azt jelenti, hogy szerdától a benzinért átlagosan 366, a dízelért pedig 373 forintot kell majd fizetnünk, de továbbra sem szabad megfeledkezni a különböző töltőállomások közötti árkülönbségekről, amelyek literenként akár 50 forintra is rúghatnak – érdemes megfontolni hol tankolunk. Add a comment

A McLaren nagyjából 1 hónapja, tulajdonképpen meglepetésszerűen jelentette be, hogy még a BP23 kódnéven futó F1 utód előtt érkezik új hiperautójuk, mely minden eddigi modelljüknél vadabb lesz. Az angolok akkor csak az újdonság látványos, hármas kipufogó kivezetését mutatták meg nekünk, de ezúttal egy újabb részletet is felfedtek, ráadásul immár az is biztos, hogy december 10-én hivatalosan is leleplezik az autót. Add a comment

Az új Toyota Hilux alig két éve mutatkozott be a nagyközönség előtt, de úgy látszik, hogy a japánok nagyon korán túlesnének az első modellfrissítésen – ilyen ütemben ugyanis biztosan több lesz, mire érkezik a következő generáció. Egyelőre ugyan csak a thaiföldi piacon újult meg az autó, azonban mivel egy globális modellről van szó, könnyen lehet, hogy hamarosan a világ többi részére, közöttük Európába szánt változatok is megújulnak majd – Rocco néven pedig egy terepre kihegyezett változat is bemutatkozott. Add a comment

A BMW i8 még mindig az egyik legfuturisztikusabb autó a piacon, pedig a formailag szinte teljesen megegyező Vision Efficient Dynamics tanulmányt még 2009-ben mutatták be a bajorok, és a sorozatgyártású változat is már 3 éve a piacon van. Ettől függetlenül persze jön a kötelező frissítés, amivel együtt bemutatkozik az i8 nyitott tetejű, Roadster kivitele is, méghozzá hamarosan – a németek már korábban megosztottak velünk egy kedvcsinálót, ezúttal pedig ismét egy videón figyelhetjük meg, hogyan készül majd a különleges kabrió. Add a comment

A Fiat Fullback család új változatot kap: a Cross gazdagabb felszereltségével kíván helyt állni a pickup piacon, ugyanolyan arányban fókuszálva a munkára és az aktív pihenésre. Add a comment

Manapság legalább 60 millió forintos befektetéssel érdemes számolni, ha egy új Ferrari tulajdonosai szeretnénk lenni. Éppen ezért egy 40 milliós ajánlat igazán jónak hangzik – kivéve esetünkben, mikor is pusztán egy könyvről van szó. Add a comment

Miközben az elektromos autózás folyamatosan növekvő számokat és komoly technológiai előrelépéseket tud felmutatni, a jövőkutatók továbbra is a hagyományos motorral ellátott autók dominanciáját jósolják közép és hosszú távon. A OPEC szerint 2040-ben éri el abszolút csúcsát az olajfogyasztás, ebben a tekintetben csak bő 23 év múlva lehet majd érezni a villanyautók térnyerését. Add a comment

Az elődnél sem kapkodott a gyártó, és most sem sietett. De itt van, megérkezett minden idők leggyorsabb Corvette-je, az új ZR1, amelynek 766 lóerős csúcsteljesítménye már önmagában is sokat ígér – ráadásul az amerikaiak arról is igyekeztek gondoskodni, hogy mindezt az útra is tudja tenni a sportautó. Add a comment

A Citroën a DS kiválásával sportos kisautó nélkül maradt, ugyanis a normál C3 nem kapta meg a DS3 Racing izmos 1,6-osát. Azóta a franciák modellje ráadásul már új generációba is lépett, és bár a márka filozófiája hagyományosan a kényelemre törekszik, azért a sportosabb rajongókra is gondolnak rendszerint. Éppen ezért lángolt fel a pletyka a C3-as sportos változatáról, amelyet a most bemutatott R5 versenyautó táplál. Add a comment

A Volkswagen Beetle modernizált verziója immár második generációját éli – már elég régóta –, és azt már korábban elárulták a németek, hogy ebben a formában nem fog tovább folytatódni a modell élete. Most azonban újabb lehetőségek adódtak, méghozzá az elektromos hajtásláncok térhódításának köszönhetően, és úgy tűnik, hogy a németek komolyan elgondolkodnak egy ilyen lehetőségen.

Add a comment

Az már biztos, hogy a közutakon az önvezető autózás jelenti a jövőt, azonban arról eddig egyáltalán nem esett szó, hogy mi a helyzet akkor, ha letévedünk a kiépített utakról. A Ford most erre is választ adna, ugyanis egy olyan rendszert fejleszt, ami kemény terepen is képes irányítani az autót, felismerve azt, hogy képes lesz-e átkelni az adott akadályon a négykerekű. Add a comment

Éppen a napokban elevenítettük fel a Nürburgring-Nordschleife lenyűgöző történelmét és jelenét, máris megérkezett egy újabb rekord. Ezúttal a Mercedes-AMG szállította nekünk egy csúcsot, méghozzá a kombi négykerekűek mezőnyében – noha ezt eddig nem igazán tartották számon, de ezentúl majd ebben a „kategóriában” is mehet a versengés. Add a comment

Az Euro NCAP munkatársai keményen dolgoznak, hogy hasznos információkkal szolgálhassanak nekünk az újonnan bemutatott autók biztonságát illetően. Ezúttal nyolc friss modellt törtek össze a szervezet emberei, melyek között a kisautóktól a kis és kompakt crossovereken keresztül egészen egy közepes hobbiterepesig mindenféle típus szerepelt – ráadásul mindegyik kiválóan vizsgázott. Add a comment

Azt már számtalanszor hallottuk, hogy a Volkswagen csoport márkái élen szeretnének járni az elektromos és hibrid négykerekűek bevezetésében, azonban a konszern luxusgyártóiról egyelőre viszonylag kevés szó esett. A Bentley, a Bugatti, a Lamborghini és a Porsche is a nagy család része, és bizony ezek a márkák is dolgoznak már saját villanyos modelljeiken. Add a comment

A vadonatúj Bentley Continental GT nemrég mutatkozott be a nagyközönség előtt, az angolok pedig nem vártak sokat a GT3-as versenyváltozat leleplezésével sem. Az elődjénél alapból dinamikusabb formákat öltő luxus-sportkupénak kifejezetten jól áll a versenyruha, duplaturbós V8-as erőforrása pedig a kellő erőt is biztosítja. Add a comment