Szerencsére úgy tűnik, hogy a Mitsubishivel ellentétben a Subaru nem tervezi feladni egyik legikonikusabb modelljének fejlesztését. Ezt pedig ezúttal egy látványos koncepcióautóval támasztották alá a japánok, ami a Viziv Performance Concept névre hallgat. A gyáriak már korábban beharangozták, hogy Tokióban érkezik a következő WRX előfutára, most pedig végre le is rántották róla a leplet. Add a comment

A Mazda nem csak a következő generációs kompaktjának előfutárával készült a Tokiói Autószalonra, ugyanis egy jóval izgalmasabb tanulmányt is elvittek a seregszemlére a gyáriak. A Vision Coupe névre keresztelt modellel kapcsolatban pedig csak remélni tudjuk, hogy előbb vagy utóbb sorozatgyártásban is bemutatkozik, ugyanis vétek lenne elpazarolni egy ilyen gyönyörű formatervet. Add a comment

A Honda már korábban elárulta, hogy érkezik a Frankfurti Autószalonon bemutatott Urban EV sportos testvére. Akkor még csak egy rajzon láthattuk az autót, de már abból is egyértelműnek tűnt, hogy stílusát tekintve a Sports EV követi majd a városi mini által megkezdett utat. Legnagyobb örömünkre ez valóban így történt, így az újdonság egy igazi kis retró sportautó lett. Add a comment

Néhány kedvcsináló fotón és videón már láthattuk a Nissan teljesen elektromos crossoverének előfutárát, ám most végre teljes valójában bemutatkozott az IMx névre keresztelt koncepció, amely a Leaf alapjaira épül. Egyelőre egy ízig-vérig tanulmánnyal van dolgunk, de reméljük, hogy ez csak a kezdet, és hamarosan a szériagyártású verzióval is találkozhatunk majd. Add a comment

A Mazda jelenlegi, KODO névre keresztelt formanyelve szinte osztatlan sikert aratott, így nem csoda, hogy a japánok ezen az úton kívánnak továbbmenni, és csak finomabb változtatásokon kereksztül szeretnének hozzányúlni ezekhez a formákhoz – ahonnan még van visszaút, ha a vásárlóknak mégsem tetszene. Tokióban végre bemutatkozott a Kai névre keresztelt tanulmány, mely a következő generációs 3-as megoldásait vetíti előre, és bár a megszokott formákat használja, mégis hoz némi újdonságot – és nem csak külső tekintetében. Add a comment

A BMW rajongóinak nagy szívfájdalma lehet, hogy míg a nagy német konkurensek mind rendelkeznek kőkemény sportautóval, addig a bajorok eddig nem adták be a derekukat. Most azonban kiderült, hogy mindez nem az M részlegen múlik, ugyanis a BMW sportváltozatokért felelős mérnökeinek szintén nagy álma, hogy elkészíthessenek egy igazi sportmodellt, mely nem a márka egyik meglévő modelljére alapul – a technológiájuk pedig meg is van hozzá, így már csak az engedély hiányzik. Add a comment

A Nissan már korábban közzétett egy videót, mely a Leaf alapjaira épülő crossoverük előfutáráról árulkodott nekünk, most pedig egy újabb kisfilmen láthatjuk, ahogy a robotok éppen "kifaragják" a tanulmányt. Ezúttal már biztosra vehetjük, hogy egy crossoverről van szó, ami amellett, hogy teljesen elektromos lesz, önvezetés terén is igen fejlett rednszerekkel rendelkezik majd. Add a comment

A Porsche a tegnap leleplezett 911 Carrera T modellel feleleveníti az 1968-as 911 T puritán koncepcióját: alacsonyabb tömeg, rövidebb áttételezésű manuális váltó és mechanikus önzáró differenciálművel kiegészített hátsókerékhajtás a nagyobb teljesítmény és az intenzívebb vezetési élmény érdekében. Az új, egyedi megjelenésű modell a 911 Carrera alapjaira épül és 370 lóerőt (272 kW-ot) teljesít. A 911 Carrera T olyan felszereltségeket is tartalmaz, amelyek a 911 Carrera modellhez nem állnak rendelkezésre. Ide tartozik például a szériában járó, 20 mm-rel lejjebb ültetett PASM sportfutómű, a tömeg-optimalizált Sport Chrono csomag, a vörös váltósémával ellátott rövidebb váltókar, vagy a Sport-Tex ülésfelület-kárpitozás. Továbbá a 911 Carrera T-hez opcionálisan rendelkezésre áll a hátsókerék-kormányzás, ami a 911 Carrera modellhez nem elérhető. Add a comment

Az Opel Ampera-e már szerkesztőségünk garázsában is tett egy rövidebb látogatást, és bár azóta már bemutatkozott a vadonatúj Nissan Leaf, ár/érték arányban még mindig az egyik legjobb elektromos autó a piacon a villámosok modellje. A németek azonban „nehéz” helyzetbe kerültek, ugyanis a gyártó arra utasította a kereskedőket, hogy ne vegyenek fel több rendelést az autóra. Add a comment

A Jaguar 2014-ben nyugdíjazta az XK-t, ám sokan azóta is visszasírják az elegáns sportkupét. Úgy tűnik, az angoloknak is kezd hiányozni az autó, ugyanis maga Ian Callum, a gyáriak vezető tervezője beszélt róla, hogy visszatérhet a kínálatba az autó, méghozzá a következő generációs F-Type alapjait felhasználva. Add a comment

Az elektromos autózás egyre dinamikusabban tör utat magának a piacon, és a prémium gyártók mellett immár az úgynevezett „mainstream” márkák nagy része is felkészült a villanyos jövőre. Az olyan gyártókról azonban eddig nem igazán esett szó, melyek kifejezetten az olcsó négykerekűekre specializálódtak, mint például a Dacia. A románok azonban most biztosítottak mindenkit, hogy fel vannak készülve mindenre. Add a comment

A Mercedes-Benz G-osztály következő generációja – vagy legalábbis egy alaposabb frissítés – már a küszöbön van, így már nem sok maradt hátra a jelenlegi verzió ciklusából. A rengeteg frissítésen átesett, jó ideje piacon lévő variánst pedig egy Final Edition névre keresztelt változattal búcsúztatják a csillagosok, ami a legdrágább, 65 AMG verzió alapjaira épül. Add a comment

Az A7 kétségtelenül az Audi palettájának egyik legizgalmasabb tagja, amióta bemutatták 2010-ben. Az első generáció ideje azonban lejárt, és tudták ezt a gyáriak is, így éppen időben mutatták be a vadonatúj, második verziót, amely az A8 után a második négykarikás, ami a gyáriak legfrissebb megoldásait használja. Ezzel egyébként az A7 közelebb lépett a zászlóshajóhoz pozicionálás tekintetében is. Add a comment

A BMW M divíziója mindig is komolyan vette a hagyományokat, és csak szükséghelyzetben szegi meg azokat. A vadonatúj M5 összkerékhajtása pontosan ilyen volt, ugyanis a 600 lóerős teljesítményt már nem tudták volna csak a hátsó kerekeken útra vinni, de azért így is biztosítanak egy olyan menetprogramot, amelyben csak a hátsó tengelyt hajtja a motor. Azt azonban leszögezték, hogy elsőkerékhajtású M-essel soha nem találkozhatunk majd. Add a comment

Talán sokan emlékeznek még a Kreisel névre hallgató osztrák vállalatra, amely Arnold Schwarzenegger kérésére és támogatásával teljesen elektromossá alakította a hatalmas benzinfalók iránti vonzalmáról is ismert, ám azóta „zöld” útra térő híresség Mercedes-Benz G-osztályát. Az őrületnek pedig nem szakadt vége akkor, ugyanis a cég egy újabb elvetemült elektromos autót mutatott be, méghozzá egy átalakított Hummer H1 képében – ami egyébként anno éppen Schwarzenegger közbenjárásával kerülhetett sorozatgyártásba. Add a comment