- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Valószínűleg nem sokan emlékeznek már a Devel Sixteen névre hallgató hiperautóra, amely még 2013-ban, Dubaiban mutatkozott be a nagyközönség előtt. Akkor még csak ígéreteket kaptunk az új márkától, és bár működő prototípust egyelőre továbbra sem láttunk az autóból, a gyáriak nemrég megosztottak velünk egy videót, amin az autó elképesztő, 12,3 literes, V16-os erőforrása látható működés közben – ráadásul egy mérőpadra téve.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Az Ibiza alapjaira épülő kis crossoverét már korábban bemutatta a Seat, ám a hivatalos hazai árakkal eddig nem lehettünk tisztában. Az importőr azonban nemrég elérhetővé tette az Arona online konfigurátorát, amiből minden részletre fény derül az árlistával kapcsolatban, mi pedig nem voltunk restek alaposan megvizsgálni, hogy mennyi is az annyi. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
_medium.jpg)
A Lamborghini sokak által vált SUV-ja, az Urus kevesebb mint egy hónapon belül bemutatkozik, így nem csoda, hogy az olaszok elkezdték szépen lassan felcsigázni a nagyközönséget. Korábban már elárultak néhány adatot az autóról, ezúttal pedig egy videót osztottak meg velünk, amin az Urus bizonyítja, hogy bár aszfalton is kifejezetten jól érzi magát, azért a homokdűnék sem jelentenek akadályt neki. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A Jeep a napokban már megosztott velünk néhány fotót a hamarosan bemutatkozó vadonatúj Wranglerről, ám akkor még csak előről, oldalról és felülről láthattuk az újdonságot. Ezúttal két belső fotót is közzétettek az amerikaiak, melyeken jól látszik, hogy akárcsak a külső esetében, úgy az utastérben is hű lesz elődjéhez az autó, de azért elsőre láthatóak lesznek majd a megújulás nyomai. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Az autonóm autózás már a küszöbön van: néhány gyártó már most is kínál egyes helyzetekben teljes önállóságra képes rendszereket, míg rengeteg vállalat és márka tesztel különböző prototípusokat az utakon – főleg az Egyesült Államokban. Bár egyedi esetekben már előfordult, olyan flotta azonban még nem volt a közutakon, amelyik esetében már nem ül egy ember a vezetőülésben a biztonság kedvéért. A Waymo azonban elindított néhány autót, amelyek már semmilyen felügyeletet nem igényelnek, és természetesen egy videót is megosztottak velünk erről. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A benzin és a gázolaj ára közötti hatalmas különbség szépen lassan mérséklődik: a benzin literenkénti átlagárának mai, 3 forintos emelésével már csak 8 forint a különbség, és pénteken ez még tovább csökken. Sajnos azonban ezúttal sem árcsökkenésnek köszönhetjük majd mindezt, sőt, nem csak a benzinért, hanem a gázolajért is többet kell majd fizetnünk – előbbi 5, utóbbi pedig 3 forinttal lesz drágább literenként átlagosan, ezzel 6 forintra apasztva a különbséget. A benzinért így átlagosan 363, a dízelért pedig 369 forintot kell majd fizetnünk literenként, de továbbra is érdemes szem előtt tartani, hogy akár 50 forintos különbségek is adódhatnak a különböző töltőállomások árai között. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A Koenigsegg Agera RS nemrég bezsebelte a világ leggyorsabb autójának járó címet, mután korábban játszi könnyedséggel döntötte meg a Bugatti Chiron 0-400-0 gyorsulás-fékezés rekordját. Akkor azt mondták a svédek, hogy az autó ennél sokkal többre is képes lenne, de a tesztpálya felülete nem volt teljesen megfelelő. Hát, nem vicceltek a gyáriak, és ha már Nevadában jártak, a sebességrekord megdöntése mellett ismét lefutották a 0-400-0-s kört is, és saját rekordjukat jócskán felülmúlva húztak el még jobban az üldözőktől. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A BMW még áprilisban mutatta be az M4 egyik legvadabb változatát a CS képében. A kupé verzió esetében ugyan a korábbi GTS verzió még előrelépést jelenthet a CS-hez képest, azonban a négyajtós M3-asból ilyen kivitel nem készült, így a most bemutatott CS kétség kívül a leggyorsabb és legerősebb M3. A „családi” modell szinte ugyanazokat a változtatásokat kapta meg, mint a kupé testvére, így nem csalódtunk benne. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A Volkswagen a tavalyi szezon végén bejelentette, hogy gyári csapatként kivonul a rali világából. A németek azonban jövőre ismét visszatérnek, igaz, nem teljesen abban a formában, mint korábban. A gyáriak ugyanis csupán egy új autót fejlesztettek, amelyet eladásra kínálnak majd a magánkézben lévő csapatoknak. A Polo GTI alapjaira épülő újdonságról pedig már egy ízelítőt is megosztott velünk a Volkswagen. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
_medium.jpg)
A tolvajok természetesen nem véletlenszerűen választják ki célpontjukat: a lehető legátlagosabb négykerekűeket igyekeznek kiszúrni maguknak, amelyekből sok van és nem feltűnő, így könnyebben eltűnhetnek vele. A tipikus ellopott autó hazánkban így fehér színű, 7 éves, Ford vagy Volkswagen márkájú és jó eséllyel céges flottához tartozik – derül ki a CIG Pannónia saját statisztikáiból. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A Jeep Wrangler igazi legenda a saját nemében, hiszen kiváló terepképességeivel és jellegzetes megjelenésével már évtizedek óta sokak kedvence. Az újdonság idén lép teljesen új generációba, és bár eddig is tudtuk, hogy a formatervezők meg akarták tartani az alapformákat, ezúttal már néhány hivatalos fotó is megerősít minket ebben. Ez azonban ne tévesszen meg senkit, ugyanis a Wrangler teljesen megújult, erről pedig az immár szintén hivatalos fogyasztási adatok is árulkodnak. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A Lamborghininek manapság jól megy sora, legutóbb pedig egy igen érdekes projektben vettek részt, méghozzá az Egyesült Államok leghíresebb műszaki egyetemével közösen. A Massachusetts Institue of Technology, vagy ismertebb nevén az MIT két laboratóriuma is bekapcsolódott az olasz márkával való közös munkába, melynek célja az volt, hogy megalkossák a jövő elektromos szuperautóját – így született meg a Terzo Millennio koncepció.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A Mitsubishi nemrég került sokkal közelebbi kapcsolatba a Nissan-Renault csoporttal: utóbbi konkrétan többségi részesedést vásárolt a japán márkából, így tulajdonképpen beolvasztotta a konszernbe. Ez pedig nagy valószínűséggel inkább előnyére válik majd a Mitsubishinek, hiszen önerőből az utóbbi években nem igazán tudtak maradandót alkotni. A következő generációs Space Star is nagyot nyerhet ezzel a házassággal.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
_medium.jpg)
A VAG, azaz ismertebb nevén a Volkswagen konszern világvezető szeretne lenni az elektromos és hibrid autók gyártásában, így 2025-re nem kevesebb mint 30 villanymotorral szerelt modellt ígérnek, melyek szinte minden kategóriát átfognak majd. A legizgalmasabbak azonban a sportos változatok lehetnek, melyek szintén profitálhatnak az elektromotorok előnyeiből. Az egyik első ilyen pedig a Škoda Fabia következő generációjának megvadított verziója lehet. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Október elején még hatalmas, 16 forintos űr tátongott a benzin és a gázolaj ára között. Azóta ez a különbség már 11 forintra mérséklődött, szerdán pedig még tovább csökken a különbség, ám sajnos nem a dízel árcsökkenésének köszönhetően, hanem a benzin áremelkedése okán. Utóbbiért ugyanis literenként 3 forinttal többet kell majd fizetnünk szerdától, ami azt jelenti, hogy átlagosan 358 forintért juthatunk majd hozzá literenként. A gázolaj ára nem változik, így továbbra is 366 forintos átlagáron juthatunk hozzá, de érdemes odafigyelni, hogy hol tankolunk, ugyanis akár 50 forintos különbségekkel is találkozhatunk a kutakon. Add a comment


