Bár úgy tűnik, mintha csak most mutatkozott volna be a Mercedes-Benz C-osztály aktuális generációja, az innovációval soha sem fukarkodtak a márkánál, így mindig van mit belepakolni a néhány éves modellekbe. Ezért már az idén megkezdődik a C modellsorozat frissítése. Add a comment

A Volkswagen Beetle jelenlegi – a nagy feltámadás óta a második – generációja már 2011 óta piacon van, és bár a németek folyamatosan próbálják fenntartani az érdeklődést különböző limitált szériákkal és tanulmányautókkal, a jópofa kisautó szénája nem áll túl jól a piacon. A dízelbotrány által sújtott gyártó ráadásul szeretné racionalizálni a kínálatát, aminek könnyen áldozatul eshet a Beetle. A hírek szerint azonban lehet még egy esélye, méghozzá egy teljesen elektromos változat bevezetésével. Add a comment

A McLaren 650S ugyan alig 3 éve mutatkozott be, az idei Genfi Autószalonon már érkezik is az utódja. Ez persze nem csoda, hiszen a 650S tulajdonképpen csak a 2011-ben piacra kerülő MP4-12C alapos modellfrissítése volt – az alkatrészeik 75 %-a megegyezik. A P14 kódnéven futó utód azonban már teljesen új fejlesztés, és a leleplezéshez közeledve a kémfotók mellett immár hivatalos kedvcsináló fotókat is láthatunk róla. Add a comment

Hátsókerékhajtással, látványos formákkal és felső-középkategóriás méretekkel mutatkozott be pár hete Amerikában a Kia négyajtós kupéja, a Stinger. A modell azonban megcélozza az európai közönséget, és hogy ez még jobban sikerüljön, a két izmos turbómotor mellett dízelmotor is kérhető lesz a lemezek alá - az alábbi részletes bemutatóban el is mondjuk, hogy milyen. Add a comment

Már szinte mindent megmutattak, így csak a rövidesen érkező Huayra Roadster szíve maradt hátra. A Pagani tavaly augusztusra ígérte a Huayra nyitott tetejű változatának bemutatását, azonban akkor hiába várták a nagy leleplezést a Concours d’Elegance látogatói. Azóta a gyáriak új modenai üzemének megnyitóján néhány szerencsés – és valószínűleg nagyon gazdag – ügyfélnek már megmutatta magát a Roadster névre keresztelt új modellváltozat, de úgy tűnik, a nagyközönség először csak a márciusi Genfi Autószalonon láthatja majd. Addig is azonban igyekeznek néhány kedvcsináló fotóval fenntartani az érdeklődést. Add a comment

Az Alpine, mint dedikált sportmárka felélesztése régóta napirenden van, azonban a látható eredményekhez kell egy létező, megvásárolható modell is. Ez volna az A120, amelyet a Renault szakemberei fejlesztettek ki, s az autózás iránt rajongók már hosszú ideje várják az érkezését. Ezúttal már látható eredményeket mutattak a franciák, mégpedig a kész karosszéria formájában.

Add a comment

A Hyundai nemrégiben új generációt bocsátott útjára az i30-as modellnél, ami ismét megpróbálja a kompakt szegmens legjobbjait maga mögé utasítani. Természetesen ezúttal sem csupán ötajtósként kapható a koreai alsó-középkategóriás: a kombi hamarosan debütál, míg az N sportverzió az év második felében lát napvilágot, mi több, egy év múlva kupé kivitellel is bővül a paletta.

Add a comment

Ahogy az várható volt, a vadonatúj MINI Countryman is megkapta a maga csúcsverzióját a John Cooper Works kezelés keretében. Minden idők legnagyobb brit kisautója 231 lóerővel jár a csúcsra. Add a comment

A Vauxhall embléma ne tévesszen meg senkit: ugyanilyen formában érkezik meg hozzánk is Opel jelvénnyel a Crossland X, amely a márka első kis crossovere lesz. A Merivát váltó újdonságot a későbbiekben egy nagy SUV is követi. Add a comment

A Ford nem teketóriázott, és már be is mutatta a Mustang tegnap megszellőztetett frissítését. A ráncfelvarrás nem csak kozmetikázással támad: teljesen megújul a központi rendszer, a V8-as verzió pedig minden eddiginél jobb formába kerül. Add a comment

Homogén keverékképzésű, kompressziógyújtású benzinmotorokkal készül a Mazda, HCCI néven. Természetesen nem újdonság, hogy a japánok SKYACTIV motorcsaládjának új generációja a fenti képességekkel igyekszik még hatékonyabb lenni, ám ezúttal újabb információk érkeztek a benzines erőforrásokkal kapcsolatosan. Például már tudjuk, hogy jövőre megvásárolhatók lesznek a dízelmotort kiszorító újdonságok. Add a comment

A Ford Mustang frissítése már a levegőben lóg, ám eddig még semmilyen hivatalos információt nem osztottak meg velünk a gyáriak. A pontos adatokra továbbra is várnunk kell, de egy kisfilmnek köszönhetően kívülről már láthatjuk, hogy mi változik majd a szívdöglesztő izomautón. Noha elsőre talán nem egyértelmű, bizony elég sok helyen módosítottak a Mustangon a tervezők. Add a comment

Az autóversenyzés esetében – egy-két üdítő kivételt leszámítva – nem igazán szempont a környezetvédelem, de az elektromos technológia folyamatos fejlődésével hamarosan már ez is általános lehet. Kiváló példaként szolgálhat erre az Acciona csapata, mely a ’100% EcoPowered’ névre hallgató négykerekűjükkel első ízben teljesítették a közel 9000 kilométer hosszú Dakar Rallyt egy teljesen elektromos autóval. Add a comment

A márciusi Genfi Autószalonhoz közeledve a BMW lerántotta a leplet a 4-es sorozat frissítéséről, ezzel pedig rögtön három modelltípus újult meg. A friss Coupé, Cabrio és Gran Coupé modellek elsősorban a részletek tekintetében újultak meg, miközben konfigurációs lehetőségeik sokszínűbbek lettek. Természetesen az M modellek sem maradtak ki a buliból. Add a comment

A Pagani tavaly augusztusra ígérte a Huayra nyitott tetejű változatának bemutatását, azonban akkor hiába várták a nagy leleplezést a Concours d’Elegance látogatói. Azóta a gyáriak új modenai üzemének megnyitóján néhány szerencsés – és valószínűleg nagyon gazdag – ügyfélnek már megmutatta magát a Roadster névre keresztelt új modellváltozat, de úgy tűnik, a nagyközönség először csak a márciusi Genfi Autószalonon láthatja majd. Addig is azonban igyekeznek néhány kedvcsináló fotóval fenntartani az érdeklődést. Add a comment