A jövő év második felében érkezhet meg az új Kia Niro igazán nagy durranása: a konnektoros hibrid variáns. A modell tesztünkben igencsak versenyképesnek bizonyult, amit új szintre emelhet a zöldrendszámos verzió. Add a comment

Már volt időnk megbarátkozni a megosztóra sikerült első fényszóróval, így ideje, hogy megvizsgáljuk a Škoda Octavia ráncfelvarrásának értékeit. A gyártó által közzétett videók még közelebb hoznak minket a gép belső teréhez, amely kóstolót nyújt az utóbbi évek legmodernebb autóipari technológiáiból. Add a comment

A Mercedes-Benz SL-ről talán érdemtelenül kevés szó esik, pedig az elegáns és egyben sportos roadster már több mint 30 éve képezi ezen a néven a márka kínálatának egyik legdrágább darabját – és akkor az elődökről még nem is beszéltünk. Nemrég azonban hírek érkeztek a lassan legendássá váló modell következő generációjáról, melynek bemutatója ugyan még odébb van, mégis igazán érdekes lehet majd. Add a comment

Bár úgy érezhetjük, hogy a jelenlegi 991-es Porsche 911 generáció még csak most érkezett meg, valójában a turbósítást hozó frissítéssel már modellciklusának második felében jár a típus. Így két év múlva már az utódról rántják le a leplet. Add a comment

Ismét amerikai, megint teljesen elektromos és luxus szedán is egyben: a Tesla beválni látszó receptjével indul útnak a Lucid Motors, ám modelljével nagyobb magaslatokba tör. A zászlóshajóba több mint 1000 lóerőt pakolnak majd. Add a comment

Az Infiniti QX50 már nem egy mai darab – hazánkban nem is elérhető már –, így a nemrég látványos megújulásba kezdő márka következő lépése a kisebbik, immár náluk is közepes crossover/SUV megújítása lesz, mely az áprilisban bemutatott QX Sport tanulmány formái mentén ölt új testet egészen az alapoktól kezdve. Mindezzel a Párizsi Autószalonon még csak tanulmányként kacérkodott a márka, a januári detroiti felvonásra viszont már sorozatgyártás-közeli verziót hoznak. Add a comment

A rali rajongók szemében a Toyota mindig is legendás márka marad, hiszen évekkel ezelőtt Carlos Sainz és a Celica emlékezetes párosa nagy látványosságként jelent meg a versenyeken. Azóta azonban a Corolla szereplését követően a japánok kiszálltak a gyári részleggel a sportágból, azonban idén a Yaris segítségével ismét a WRC mezőnyében szerepelnek. Add a comment

Ahogyan több másik gyártó, úgy a Honda is kijelölte saját elektromos offenzívájának kezdetét: érdekesség, hogy a többiekhez hasonlóan a japánok is 2020-ban bocsátják útjára az első villanyautót. A racionalitás ösvényén haladva a Honda kisebb modellben hozza el az elektromos hajtás előnyeit, amely tényt Jean Marc Streng, a márka európai értékesítéséért felelős vezetője erősítette meg. Add a comment

Megérkezett az új Mercedes-Benz E-osztály kétajtós verziója. A Coupé meglepetést nem, stílusos formákat és szép megoldásokat viszont annál inkább hozott, fejlett műszaki tartalommal körítve. Add a comment

A Ferrari japán forgalmazásának 50. születésnapját igazán méltó módon ünnepelte: egy különleges kisszériával, amely a jelenlegi kínálattól eltérő formai elemekkel hívja magára a figyelmet. A 488 Spider alapú J50 esetén az ikonikus vörös szín megmaradt, a részletek azonban jócskán különböznek. Add a comment

A legendás Cobra visszatér 2017-ben, méghozzá AC Cobra 378 néven, és bár a motortérbe egy modern V8-as kerül, az alapok – beleértve a létraalvázat – az eredeti négykerekűtől származnak. A gyártás nem lesz limitálva, így bárki hozzájuthat majd a híres-neves sportautó újjászületett változatához, mely rögtön kétféle teljesítményszinten mutatkozik be – a gyáriak pedig meg is osztottak velünk néhány képet az „újdonságról”.

Add a comment

Mára már szinte biztossá vált, hogy az elektromos hajtás jelenti a jövőt, így nem csoda, hogy minden új villanyos modell érkezését nagy figyelem követi. A Renault azonban legutóbbi bejelentésével nem használta ki ezt az őrületet, ugyanis egy hivatalos közleményben szépen elrejtve adta tudtára a világnak, hogy egy minden eddiginél olcsóbb elektromos modell fejlesztésébe fogott bele – a szemfüles újságírók azonban észrevették a turpisságot. Add a comment

Engedve a kereslet kívánalmainak, az Audi TT 2.0 TDI kínálata összkerékhajtással bővül, így méginkább sokszínű lesz a kupé és a roadster legkevésbé élvezetes verziójának rendelhetősége. A quattro kizárólag automataváltóval lesz elérhető. Add a comment

A Wards magazin minden évben megválasztja a 10 legjobb erőforrást, méghozzá úgy, hogy a végeredmény általában sokkal kevésbé megosztó, mint az Év Motorja választás győztesei. Idén olyan történt, ami az elmúlt 28 évben soha: egyetlen V8-as sem került a listába. Add a comment

A Kia nagy erőkkel hangolja a közönséget az eddigi legizgalmasabb modelljük bemutatójára. Ahogyan az már korábban kiderült, az egyelőre GT néven futó újdonság egy négyajtós kupé lesz, és egyben a koreai gyártó valaha volt legerősebb sorozatgyártású autója – a legutóbbi kedvcsinálóból már az is kiderült, hogy akár 280 km/h feletti végsebességre is képes lehet. Ezúttal az látott napvilágot, hogy mennyi időre lesz szüksége a 0-100-as sprint letudásához, az eredmény pedig magáért beszél. Add a comment