Noha Európában már jó ideje támogatja az állami szféra az elektromos autózást valamilyen adókedvezmény vagy egyéb támogatás formájában, hazánkban csak most, 2016-ban érkezett el az a pont, hogy a döntéshozók itthon is rábólintsanak a jövőt érintő folyamatok elősegítésére. Idén erre a célra 2 milliárd forintot különít el a kormány, amit a nemzetgazdasági miniszter egy fővárosi szakmai fórumon jelentett be.

Add a comment

Elektromos autózás – nem kétséges, hogy a jövő, sőt, a jelen is erről szól, pedig csak a lehetőségek alapszintjét karcolgatjuk. A haszongépjárművek piacán legalább ennyire csábító lehet a villanyos erőforrásra váltás, amelyet a Volskwagen is felismert: már be is mutatta az elektromos hajtású e-Craftert. Add a comment

Hiába csak retro kiegészítőkkel díszítették a különleges Caterhamet, mindössze egy hét alatt elkapkodták a limitált Sprint modell összes példányát, annak ellenére, hogy a hasonló képességű alapmodellnél másfélszer drágább. De mit kell tudni a modellről, amely ennyire megdobogtatja a szíveket? Add a comment

Ha a Mercedes-Benz által kínált luxusnak van teteje, akkor valószínűleg ez az. A Párizsi Autószalon hajrájában bemutatkozott a Maybach S 600 Pullman golyóálló verziója, amely a teljes kényelem mellett a teljes biztonság lehetőségét is elérhetővé teszi. Add a comment

Raoul Picello-t (53) nevezte ki az Infiniti Motor Company az EMEA, vagyis az Európából, Közel-Keletből és Afrikából álló régió elnökének 2016 október 1-től. Add a comment

Miközben hazai képviselet hiányában nálunk viszonylag keveset hallani a Bentley legújabb modelljéről, a Bentayga kimondottan sikeresnek számít. A luxus SUV-ot egyre többen keresik, amelyen nagyot fog lendíteni a dízel változat érkezése. Ezúttal már mindent tudunk róla. Add a comment

A jelek szerint az Audi sem ölbe tett kézzel várja a Párizsi Autószalont: a négykarikások bemutatták az első képet, amely a Q5 új generációjára hangol. Az újdonságról legkésőbb a jövő héten hull majd le a lepel. Add a comment

A Mercedes-Benz megirigyelte a konkurensek emelt hasmagasságú, műanyag kiegészítőkkel védett luxuskombi modelljeinek sikerét (pl. Audi Allroad Quattro vagy a vadonatúj Volvo V90 Cross Country), és a csillagosok úgy döntöttek, hogy a trendeket követve az aktuális E-osztályból, az E-osztály történelmében először ők is készítenek a közép-felsőkategóriás modellből olyan verziót, amellyel az ügyfelek néha a telekre is kimerészkedhetnek, anélkül, hogy attól félnének, hogy minduntalan leérne az autó alja, vagy kedvencük megsérülne. Add a comment

Immár 60 esztendeje mutatta be az Alfa Romeo a Veloce utónevet a veterán Giulietta esetében, és most újra visszatér az elnevezés. A Párizsi Autószalonon bemutatkozó Giulia Veloce a hagyományos modelleknél sportosabb élményeket kínál.

A Veloce modellek különlegessége a sportosabb hatást keltő kiegészítőkön felül a széria összkeréhajtás és nyolcfokozatú automataváltó. Ehhez vagy kétliteres, benzines vagy 2,2 literes dízel turbómotort kérhetünk. Előbbi 283 lóerőt szorít ki magából 5250-es fordulaton, miközben 2250-től 400 Nm csúcsnyomatékkal terheli a főtengelyt. Utóbbi 212 lóerőt állít hadirendbe, de már 1750-től 470 Nm nyomatékot tud felmutatni. Emellett még egy dolog választja el a két típust: a különleges kék fényezést csak a benzines kapja, miközben a dízel egyedi opciója lesz a Silverstone szürke metálszín.

A Veloce modellek mellett egyébként egy hatékonyságra kihegyezett Giulia is bemutatkozik. Ebben a 2,2 literes dízel 180 lóerőt szorít ki magából, amelyet az automataváltó a hátsó kerekeknek továbbít. A csökkentett gördülési ellenállású abroncsokkal, aerodinamikai optimalizálással és hosszabb áttételekkel érkező modell vegyes fogyasztása 4,2 l/100 km lesz. A típus érdekessége a kiemelkedő, mindössze 0,23-as légellenállási együttható. Emellett a menetdinamikára sem lehet panasz: a 0-100-as gyorsulás műveletét akár 7,2 másodperc alatt letudja az Advanced Efficiency típus.

A Párizsi Autószalonon bemutatott három új modellváltozat néhány hónap múlva kerül a kínálatba, az első példányok pedig várhatóan a jövő év elején érkeznek meg.

Add a comment

Jövő csütörtökön nyitja meg kapuit a Párizsi Autószalon a szakma képviselői előtt, így hát megkezdődött a hajrá a premierekkel kapcsolatban. Ezúttal a MINI lebbentette fel a fátylat: nem akármilyen újdonságként a Clubman csúcsverzióját mutatják meg a szerelem fővárosában. Add a comment

Egyre inkább úgy tűnik, hogy az autózás jövője mindenképpen az elektromotorokban rejlik, ezt pedig lassan már a kizárólag sportautókkal foglalkozó márkák sem hagyhatják figyelmen kívül. Így eshet meg, hogy egyes pletykák szerint a Lamborghini egy minden eddigi négykerekűjénél gyorsabb, de kizárólag villanymotorral szerelt szuperautóval készül a jövőre. Ami azonban talán még ennél is érdekesebb, hogy a Porschétől kölcsönözhetik a technikát. Add a comment

A Fiat nemrég indult el egy hosszú úton, ami a gyáriak reményei szerint a márka régi, dicső fényének visszaállítása felé vezet. A jól sikerült Tipo mellett persze már eddig is voltak modern négykerekűi az olasz márkának, főleg a kisebb kategóriákban. Az egyik ilyen a 2011-ben bemutatkozott Panda, melyhez most finoman hozzányúltak a mérnökök, hogy néhány új extrával dobják fel a kínálatot. Add a comment

Immár négy éve, hogy Volkswagen Beetle volánja mögött egészen tempósan autóztunk, de a 200 lóerős Sport köszönő viszonyban sincs cikkünk tárgyához. A Beetle LSR ugyanis sebességi rekordok felállítására született, és már ki is próbálta a Volkswagen a Bonneville-i sós tavon. Add a comment

A vadonatúj Multivan PanAmericana premierjével immár a hatodik generációs Volkswagen Transporter is készen áll az igazi kalandokra. A sokszemélyes dobozos speciális felkészítést és összkerékhajtást kapott, hogy bátran vághasson neki a világnak. Add a comment

Tizedik generációjába lépett a Honda Civic, a kerek számmal pedig nem akárhogyan jubilál a modell: elhagyva az utóbbi két generáció kerekded formáit visszatér a gyökerekhez, miközben technikailag sokat lép előre, köszönhetően a vadonatúj fejlesztésű platformnak. A hivatalos premiert követően ezúttal már minden részletre kiterjedően számolhatunk be az újdonságról. Add a comment