1996. szeptember 3. Ezen a napon fedezték fel a 34. ismert Mersenne-prímet. És ami sokunk számára még fontosabb: ekkor gördült le a gyártószalagról az első Škoda Octavia, amelyből időközben elkészült az ötmilliomodik példány is. Add a comment

Noha már rengeteg hír látott napvilágot az Alpine jövőbeli terveiről, és már a közel sorozatgyártásra kész típust is többször megmutatták nekünk a gyáriak koncepcióként, a végleges modell mégis csak 2017-ben mutatkozhat be. Ez azonban egy percig sem akadálya annak, hogy az újságírók újabb és újabb érdekes részleteket húzzanak ki a gyáriakból – ezúttal a jövőbeli sportautó árával kapcsolatban. Add a comment

A McLaren speciális igényekkel foglalkozó részlege, az MSO nemrég már elővette az 570GT-t, ám úgy tűnik azzal az egy változattal nem elégedtek meg a gyáriak. Ezúttal ismét a legkisebb modellhez nyúltak, hogy egy újabb látványos és egyedi konfigurációval bizonyítsák a tehetős ügyfeleknek, hogy érdemes figyelmen kívül hagyni az opciós listát, hiszen szinte minden különleges kívánságot teljesítenek – persze csak vaskos felárért cserébe. Add a comment

Biztosan sokan gondolkodtak már azon, hogy vajon miért alakulnak ki dugók a nagyvárosokban vagy éppen az autópályákon. Erre egyszerű magyarázat lehet egy útlezárás vagy éppen egy baleset, azonban nagyon sokszor fordul elő az is, hogy minden hasonló ok nélkül torlódnak az autók. A CGP Grey nevű csapat most egy rövidfilmben mutatja be nekünk, hogy mi is ezeknek a helyzeteknek az oka, és miért segítenének ezen az autonóm autók. Add a comment

Az elektromos autózás egyre komolyabb teret hódít magának világszerte, így Európában is. Nem véletlen tehát, hogy az olyan elektronikai óriások, mint a Samsung, komolyan rá szeretnének feküdni a villanyos négykerekűekben használatos akkumulátorok gyártására. A dél-koreai vállalat pedig egy hatalmas befektetéssel karöltve hazánkban létesítene üzemet ebből a célból. Add a comment

A Ferrari LaFerrari 499 darabosra tervezett gyártását már régen befejezték, olyannyira, hogy a jelenlegi példányok az eredeti ár többszöröséért cserélnek gazdát. Most viszont a Ferrari elkészíti az 500. ráadás példányt, hogy segítsen az olaszországi földrengés áldozatainak. Add a comment

Annak ellenére, hogy továbbra is folytatja sikeres menetelését, mostanában keveset hallottunk a Dacia Dusterről. A magyar piacot a Suzuki Vitara érkezéséig különösen lázban tartó modell most új különkiadásokkal kerül a középpontba. Add a comment

Megannyi ízelítő elhintését követően a Škoda tegnap este az egyik legfontosabb lépést tette meg: bemutatkozott a Kodiaq, amivel egyrészt bővül a Volkswagen cseh leányválallatának palettája, másfelől olyan modell jelenik meg a kínálatban, amelynek köszönhetően olyan új vásárlók is a márkához pártolnak, akik eddig másutt találták meg a választásukat. A Škoda Németországban rántotta le a leplet az első nagy SUV-járól. Add a comment

Berlinben ma este, pontban 19 órakor, tehát most kedődik a Škoda vadonatúj SUV modelljének, a Kodiaq-nak a hivatalos világpremierje. Az autóról már eddig is sok-sok információt kaptunk elöljáróban, de teljes pompájában nem tudtuk még megcsodálni a méretes terepest, ami a Volkswagen Tiguan alapjaira épül, ám testvérénél nagyobb, praktikusabb és maszkulinabb, sikere előre borítékolható. Add a comment

A Kia éppen egy hete osztott meg velünk néhány rajzot a Párizsban bemutatkozó Rióról, most pedig már néhány fotóval is kedveskedtek nekünk a gyáriak. A Hyundai i20 testvérmodellje pedig nem okoz csalódást: nem meglepő módon ugyanazt kaptuk, amit a skiccek alapján várhattunk – az újdonság jóval dinamikusabb képet fest, mint elődje. Add a comment

A Mercedes-Benz GLC Coupé tavasszal mutatkozott be a nagyközönség előtt, és ahogyan az várható volt, most végre megérkezett az AMG jelzést viselő kivitel is. A csillagosok kisebbik terepkupéja egy az egyben megkapta a hagyományosabb testvérének legdinamikusabb hajtásláncát, ami természetesen ezúttal is a 43-as jelzést kapta meg. Add a comment

A Porsche Macan Turbo eddig is a közepes SUV szegmens messze leggyorsabb modelljének számított; tisztán emlékszem, hogy amikor a stuttgarti terepest teszteltük, szinte nem akartuk elhinni a nehéz modell menetdinamikáját, a Macan Turbo minden téren hozta a komolyabb sportautók színvonalát, a 3,6 literes 400 lóerős turbómotor pedig olyan gyorsításokra volt képes, hogy az utasok gyomrát simán felforgatta. Add a comment

A Toyota mai sajtóközleményében jelentette be, hogy alig néhány nap múlva, szeptember közepén érkezik a Corolla kompakt szedán legfrissebb változata a magyarországi márkakereskedésekbe. Az idei év különben mérföldkőnek számít a modell életében, ugyanis most ünnepli 50. születésnapját a japánok büszkesége. Az évek óta a világ legnépszerűbb autójának bizonyuló modell egyben minden idők legnagyobb darabszámban értékesített autója: az elmúlt 50 évben 44 millióan (!) döntöttek mellette. Add a comment

A szuperautók a hétköznapi halandó számára elérhetetlen álmok, miközben a technika, az autóipar vívmányai is egyben – a csúcsok ostromolásához a legfejlettebb hibrid hajtásláncok, méregdrága anyagok és különleges gyártási eljárások szükségesek. Ezúttal azonban a Mercedes-Benz még feljebb helyezi a lécet, azzal, hogy a világbajnok Forma-1 versenyautó erőforrását építi be a legújabb csúcsmodellbe, amelyet épp emiatt már inkább hiperautónak nevezhetünk. Add a comment

A szuperautók világa továbbra is eszméletlen sebességgel pörög, a legújabb beszálló pedig a Mahindra tulajdonában lévő Pininfarina lehet, mely a más gyártók számára készített lenyűgöző formatervek után ezúttal saját neve alatt dobna piacra egy különleges versenyautót. Attól persze nem kell félnünk, hogy a dizájnstúdió ezek után majd autógyártásra adja a fejét, hiszen egy mindössze 10 darabos szériáról van szó, mely minden szempontból egyedülálló lehet. Add a comment