A Ford európai központja minden évben pontozásos versenyt rendez az Európa 50 piacán dolgozó Ford ügyfélszolgálatok között: a megmérettetést a 2014-es sikert megismételve 2015-ben ismét a magyar csapat nyerte. Az első helyezés azért is nagyon komoly eredmény, mert az elégedett ügyfelek visszajelzései alapján megszületett eredmény objektív képet ad a magyar szakemberek elhivatottságáról és szaktudásáról. Add a comment

Mintha csak rám szabták volna, úgy ölel körbe a McLaren 570GT vajszínű bőrülése. Az ajtó csapódása lecsendesíti a zajt körülöttem, a letisztult műszerfal pedig lehetővé teszi, hogy a legfontosabbra koncentráljak: az élménydús vezetésre. Lábam sajogása már jelzi a korábban megtett kilométereket, de mégis kész lenne padlóig nyomni a gázpedált. A V8-as erőforrás helyett azonban a telefonom töri meg a csendet – ideje elindulni a következő interjúra. Kiszállok, belefúrom magam a tömegbe, olyan autók közé, amelyek alapjaiban határozzák majd meg jövőnket. Egy autós újságíró átlagos kedd délutánja, minden évben egyszer, a Genfi Autószalonon. Add a comment

Az Apollo Vredestein a Genfi Autószalon keretében mutatja be legújabb termékét, a nagy teljesítménnyel és hipermodern technológiai megoldásokkal felvértezett Vredestein Ultrac Satin abroncsot. A kifejezetten kényes vásárlók számára, felső kategóriás autókhoz és utcai terepjárókhoz készült abroncs az Apollo Tyres globális kutatási-fejlesztési központja által megalkotott fejlett technológiai megoldások, valamint az olasz Giugiaro tervezőiroda formaterve alapján készült. Add a comment

A Hyundai új közepes méretű crossovere, az ix35 utódjaként aposztrofálható Tucson remekül sikeredett: a forma telitalálat, a méretek ideális kompromisszumot jelentenek a jó manőverezhetőség illetve a tágas utas- és csomagtér között, innovatív extrákból nincs hiány, vezetni pedig szintén nem rossz a koreai hobbiterepest. Azonban van valami, amivel nem vagyunk megelégedve. Add a comment

A Ferrari alaposan átszabta, sőt át is nevezte legpraktikusabb modelljét, a 2+2 üléses FF-et. A GTC4 Lusso minden téren igyekszik többet kínálni, így a Genfi Autószalonon debütáló újdonság természetesen fejlettebb, erősebb, gyorsabb – na és így persze kicsit drágább is. Add a comment

Erősen limitált példányszámban érkezett meg minden idők talán legélvezetesebb Porsche 911-e. Az egyszerűen csak R utónevet viselő típusból 991 példány készül, külső megjelenése pedig csak részben árulkodik brutális képességeiről. Add a comment

A tokiói premiert követően végre európai földön, a Genfi Autószalon standján szemtől-szemben találkozhattunk a Mazda Wankel-motoros tanulmányával. Az RX-Vision már nagy rajongói táborral rendelkezik, de sorozatgyártására ilyen formában szinte biztosan nem fog sor kerülni. Add a comment

Az olasz autógyártók is kivétel nélkül komoly erőkkel érkeztek idén Genfbe, régóta nem mutattak már be egyetlen szalonon ennyi újdonságot. Ezúttal az új Mazda MX-5 olasz testvérmodelljének legsportosabb verziója, az Abarth által kezelésbe vett Fiat 124 Spider kerül terítékre. Mi több, a márka standján már a raliverzió is bemutatkozott, igaz, csupán megcsodálni lehet a versenygépet, ugyanis specifikációi nem ismertek. Add a comment

Számos találgatás, kémfotó és gyári ízelítőkép után a Genfi Autószalon előestéjén végre hivatalosan is leleplezte a Mercedes-Benz az új C-osztály családjának negyedik tagját, a négyszemélyes Cabriolet változatot. Az alapokat természetesen a Coupé biztosítja, a kabriósspecifikus ’elemek’ pedig kivétel nélkül ismerősek lehetnek a Mercedes-Benz jelenlegi portfoliójából, így nagy meglepetésre nem számíthatunk, annyit viszont bátran kijelenthetünk, hogy a C-osztály Cabriolet a piac talán legharmonikusabb és legkiegyensúlyozottabb nyitható tetejű modellje, amely egy igazi négyévszakos modell. Add a comment

A Bugatti már hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy a Genfi Autószalonon fogja prezentálni vadonatúj modelljét, a világ (egyik) legdrágább szériagyártású négykerekűjeként számon tartott Chiron szuperautót. Éppen Genf felé tartó kollégáink holnap élőben is meg fogják tudni csodálni a fantasztikus gépezetet, a francia gyártó viszont már ma délután leleplezte büszkeségét. Add a comment

Az év egyik legfontosabb újdonsága az Astra K

Ahogy az mindig lenni szokott, a COTY illetékesei a Genfi Autószalon első sajtónapja előtti délután folyamán (ami idén a mai napra esett) közzétették az idei Európai Év Autója választás végső sorrendjét. Amint azt korábban is megírtuk, hét döntős maradt a végére. Add a comment

A sportos vénájáról ismert BMW úgy tűnik, tovább szeretné feszíteni a húrt és a legkisebb M divíziós modellből igazi versenypályára szánt ördögöt faragnak a bajorok, méghozzá M2 CSL néven. A pletykák szerint gyártásba kerül a radikális kétajtós kupé, amely a nagy sportautók orra alá is borsot törne.

Add a comment

A Porsche 911 limitált példányszámú különkiadásáról, a hírek szerint a Genfi Autószalonon holnap vagy holnapután bemutatkozó 911 R-ről már többször is olvashattak az Autó Pulton, de ezúttal immár gyári fotók birtokában számolhatunk be a különlegességről. Add a comment

Az apró négykerekű méregzsákok kedvelői már régóta várnak egy még radikálisabb Ford Fiestára, a hírek pedig arról szóltak, hogy már készülőben van egy izgalmas RS modell. Végül úgy néz ki, hogy az RS érkezése – legalábbis egyelőre – elmarad, ehelyett viszont a Ford sportmodellekért felelős Performance részlege a jelenlegi ST-t paprikázta fel, piacra dobva az ST200 névre keresztelt utódot. Add a comment

Az Autó Pult hatodik születésnapja alkalmából rendhagyó ajándékot készít elő. Ez még titok, ám a tökéletes megvalósításhoz szükségünk van Önöktől is egy dologra: a véleményükre. Ha idejük engedi, segítsenek nekünk kérdőívünk kitöltésével, hogy mi is segíthessük Önöket az autóipar útvesztőjében jó döntéseket hozni, vagy éppen élményeket gyűjteni. Add a comment