A Mercedes nemrégiben bejelentette, hogy egy sor 43-as típusjelű AMG modell bevezetésére készül, a németek pedig valóban betartották szavukat: egymás után mutatkoznak be a ’43-as’ Mercedes-AMG modellek, gondoljunk csak az SLC-re, a C-osztály Coupé/Cabriolet párosra, vagy a múlt héten leleplezett E 43-ra. És ma is bővült a paletta, ugyanis a németek bejelentették a Mercedes-AMG GLC 43 4MATIC sportos, közepes méretű SUV modellt, amelyről a jövő héten, a New York-i Autószalonon fog lehullni a lepel. Add a comment

Tavaly év végén számoltunk be róla, hogy a G90-nel (egyes piacokon EQ900) a Hyundai útjára indítja saját luxusmárkáját, méghozzá Genesis néven. A hatalmas lendületben lévő dél-koreaiak pedig azóta sem álltak le, így nemrégiben bemutatkozott az óriási szedán hosszított változata is, L utónévvel. Mindez ráadásul még nem volt elég a gyáriaknak, ugyanis a jövő héten kezdődő New Yorki Autószalonra már vadonatúj modelljük előfutárát is elviszik egy koncepció formájában. Add a comment

A GT-R minden kétséget kizárón a Nissan egyik legismertebb, és egyben legelismertebb modellje: egy nagyon kemény, emblematikus sportautó, ehhez kétség sem fér. Azonban szép lassan eljár felette az idő, miközben az új generáció érkezése továbbra is távolinak tűnik, főleg annak ismeretében, hogy a New York-i Autószalonon ismét egy frissítésre készül a japán gyártó. Add a comment

Az Ariel Atom a maga nemében egyedülálló sportautó; a csővázas kialakítás, a lemezek hiánya és a kompresszoros, egekig forgó Honda motor utánozhatatlan összképet alkot, ráadásul a tömeg/teljesítmény arány ugyancsak kiemelkedő. Mivel kisszériás rétegmodellről van szó, félő volt, hogy a gyártó nem tud megmaradni, azonban ezúttal remek hírrel szolgálhatunk, hiszen bebiztosították a márka jövőjét. Add a comment

Szép számban akadnak olyan autók, amelyeket nagyon sajnálunk, hogy nem kaphatóak  Európában – még akkor is, ha közülük sokan igencsak feleslegesek. Ide tartozik például az új Chevrolet Camaro ZL1, amely a legendás amerikai izomautó legfrissebb generációjának csúcsmodellje. Add a comment

A Honda az elmúlv években kezd visszatérni régi önmagához; az új CR-V és HR-V egyértelműen jó úton halad, miközben a brutális Civic Type-R ugyancsak nagy dobás volt, azonban a 'sima' Civic már kezd kevés lenni a rohamosan fejlődő kompakt kategóriában. A következő generációval ellenben új erőre kaphat a típus. Genfben ígéretes tanulmányról rántották le a leplet a japánok, most pedig védjegyrajzokon már láthatjuk is az újdonság sorozatgyártású kiadását. Add a comment

A nagy meglepetés ezúttal elmarad: az A-osztálynál követett recept szerint frissült fel a Mercedes-Benz CLA és CLA Shooting Brake. A kizárólag Kecskeméten készülő modellpáros fényszórói és központi rendszere alakult át, miközben a motortérben még hatékonyabb erőforrásokat találunk. Add a comment

A Lada élére hamarosan új vezető kerül. Nicolas Maure számára nem lesz újdonság a feladat. A jó ár-érték arányra törekedő márka feltámasztása/bevezetése témakört ő kiválóan hozza – eddig ugyanis a Daciánál ült a vezetőülésben. Add a comment

A hírek szerint az Audi rövidesen egy belépőszintű R8-ast fog piacra dobni, amelyben a modell történelmében először egy feltöltött erőforrás dolgozhat: a pletykák arról szólnak, hogy a négykarikás márka alaposan felpaprikázott 3-literes V6-os biturbós TFSI erőforrása kerülhet az R8 motorházteteje alá, amely garantáltan méltó menetteljesítményekhez segítheti a dögös sportautót. Add a comment

Általános esetben Magyarországon heti kétszer, rendszerint szerdán és pénteken változtatja illetve változtathatja a MOL az üzemanyagárakat, azonban ezen a héten (sajnos) kivételesen háromszor (!) változtatta, pontosabban fogalmazva háromszor drágította a benzin és a gázolaj kiskereskedelmi árát a MOL. Add a comment

Egész jó befektetést tudunk, már amennyiben akad felesleges egymilliárd forintjuk. Egy igazán páratlan szuperautó, vagyis inkább versenyautó kerül kalapács alá az RM Sotheby májusi monacói aukcióján. A Porsche 911 GT1 Evolution ugyanis versenyautóként kezdte pályafutását, és csak utána alakították át közúton használható szörnyeteggé. Add a comment

Még javában zajlik a Genfi Autószalon, de az autóipar tekintete kezd Amerika felé fordulni. Március 25-én megnyílnak a New York-i Autószalon kapui, a közeledő időpont kapcsán pedig sorra érkeznek a premierek. A Subaru is készül a jeles eseményre: a japánok az új Imprezáról rántják le a leplet. Add a comment

Mostanában egy picit keresgéli a helyét a Mercedes-Benz sportrészlege. Ennek részekén a hagyományos és az igazán nagyteljesíményű AMG modellek között hidat teremtő típussorozatot végül teljesen és joggal beemelték az AMG égisze alá. Így köszönthetjük az új E-osztály generáció első AMG modelljét, a 43-at – viszont a nagyteljesítményű széria leggyengébb kivitelén is csavartak egyet a mérnökök. Add a comment

Mint az sokak számára ismeretes, a BMW igazán szép évfordulót ünnepel idén – a bajor prémium márka születése óta ugyanis kereken 100 év telt el. A Vision Next 100 mellett korábban már szóltak hírek arról, hogy a németek az i8 alapjaira épített, vérbeli csúcsmodellel készülnek a centenáriumra, azonban emellett, mint az kiderült, egy speciális 7-es különkiadás is érkezik még az idén, kifejezetten a születésnap alkalmából. Add a comment

Manapság egyre több teljesen elektromos és konnektorról tölthető hibrid négykerekűvel találkozhatunk a piacon, ami mindenképpen örömmel tölthet el bennünket, azonban van néhány bökkenő is ezzel kapcsolatban. A különböző gyártók ugyanis legtöbbször különböző csatlakozószabványt használnak autóikon, mely nagyban megnehezíti a töltőállomások infrastruktúrájának fejlesztését. A Volvo ez ellen lépett fel legújabb kezdeményezésével, mellyel egy nemzetközi szabvány bevezetését sürgetik. Add a comment