A nagyobb Mercedes-AMG modellekben dolgozó 5,5 literes, biturbó V8-as új utódot kap 2016-tól. Helyére a GT-ben található négyliteres egység kerül, melyben a jelek szerint komoly fejlesztési potenciál van. Add a comment

A Hyundai Motorsport stábja több új névvel gyarapodott a 2015-ös FIA Rali világbajnokság közelgő rajtja előtt. Add a comment

Jó dolog, hogy a Mustang új generációja nálunk is elérhetővé válik, de még jobb lenne, ha a szélsőségesen izmos változatokból is kapnánk. Nos, kívánságunk teljesült: Shelby GT néven megérkezett az Európának is szánt legbrutálisabb Mustang, legalább 627 lóerővel a lemezek alatt. Add a comment

A Smart nemrég jelentette be, hogy hamarosan érkezik a ForTwo kabrió változata is, azonban, hogy addig se maradjunk újdonság nélkül, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő, városi miniket készítő márka egy új automataváltót tett elérhetővé a legújabb apróságához. Add a comment

Amióta 2013-ban a Volkswagen ismét belépett a WRC mezőnyébe, nem hagyott mást érvényesülni. Lehengerlő teljesítménnyel zsebelték be mind a konstruktőri, mind pedig az egyéni világbajnoki címeket, és ezt a – számukra – szép hagyományt idén is folytatni szeretnék. Ennek érdekében pedig nemrég bemutatták Wolfsburgban a 2015-ös Polo R WRC-t. Add a comment

A BMW-nél tényleg nem telik el nap újdonságok nélkül. Alig, hogy beszámoltunk a modellkínálat átfogó bővítéséről, a bajorok lerántották virtuálisan a leplet beszálló modelljük frissítéséről. A ráncfelvarrás jelentős változásokat hozott az 1-es BMW számára. Add a comment

Az XC90 új generációja alapjaiban határozza meg a Volvo jövőjét. A modellváltással a svéd márka nagy lépést tett a prémium első osztály irányába, amely törekvést az S90 néven érkező S80-utód még tovább viheti. Add a comment

A Mercedes-Benz illetékesei hivatalosan is megerősítették, hogy mérgesebb Black Series kivitelben is elkészül a Mercedes-AMG GT. A sportautó szuperautós különkiadás előtt jövőre érkezik a kabrió is. Add a comment

Nem csoda, hogy korunk legsikeresebb prémium autógyártójává növi ki magát a BMW. A bajorok folyamatosan fejlesztik és bővítik a modellpalettájukat, melynek hatására mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb típust, ráadásul korszerű, modern hajtáslánccal. A vállalat ezúttal is újabb offenzívával kezdi az évet. Add a comment

A McLaren hivatalosan bejelentette, hogy 2015 második felében teljesen új modellel gazdagodik kínálata. A Sports Series néven futó sportautó hű marad a gyártó alapelveihez, miközben minden eddiginél elérhetőbb lesz. Igaz, egyelőre álca mögött, de már hivatalos képen látható az újdonság, miközben egyre többet mutat meg a gyártó a műszaki alapokból. Add a comment

A Detroiti Autószalon mellett a Tokióban tartott hasonló rendezvényről sem szabad megfeledkeznünk, ahol szintúgy rengeteg gyártó jelent meg érdekesebbnél érdekesebb modellekkel. A Nissan például a GT-R Nismo még tovább vadított változatát hozta el, melyben az N-Attack Package névre hallgató csomag jelenti az újdonságot. Add a comment

Úgy látszik, hogy a turbókorszak beköszönése még azoknál az autógyártóknál is elkerülhetetlen, akik a leginkább kötik az ebet a karóhoz. Ez főleg a japán illetve koreai gyártókra igaz, akik meglehetősen nehezen adják be derekukat, s ameddig csak lehet, ragaszkodnak a jó öreg szívó erőforrásokhoz, amelyeket mi is nagyon szeretünk, de sajnos a legmodernebb károsanyag-kibocsátási normákat már nem igazán könnyű teljesíteni velük. A Toyota már szintén bejelentette turbós erőforrásait (s egyes Lexus modellek motorházteteje alatt már találkozhattunk is az új motorokkal), most pedig a Honda következett a sorban. Add a comment

A Porsche a Detroiti Autószalonra a kívánatos 911 Targa GTS modell mellett egy másik újdonságot is elhozott magával, ami biztosan rendkívül sok hívet, nem mellesleg pedig rengeteg vásárlót szerez magának az izmos terepjárókat kedvelőz amerikai kiállításon. Add a comment

Még két hónap sem telt el azóta, hogy olvashattak hasábjainkon a különleges, nagyteljesítményű i8-ról, amit a BMW centenáriumának emlékére kíván piacra dobni. Nem meglepő módon kivételesen alacsony példányszámról szól a fáma: állítólag csupán 100 szerencsés vásárló tudhatja magáénak a villámgyors sportautók egyikét. Add a comment

Apró lépések sorozatával újult meg minden tekintetben a Chevrolet Volt. A jelenlegi generáció nem éri el Európát, de nem árt odafigyelni rá, mivel sejteti az Opel elektromos törekvéseit és képességeit. Add a comment