- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A McLaren hivatalosan bejelentette, hogy 2015 második felében teljesen új modellel gazdagodik kínálata. A Sports Series néven futó sportautó hű marad a gyártó alapelveihez, miközben minden eddiginél elérhetőbb lesz. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A bemutató óta a hullámok lecsendesedtek és meglehetősen kevés új információ érkezik a Ferrari szuperautójának háza tájáról. Pedig egyes források szerint már javában készül a LaFerrari Spider, amely minden eddiginél drágább és ritkább lehet. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Kis lépések hosszú sorozatával frissítette fel az Audi a legkisebb crossoverét. A Q3 jobb fénytechnikával és erőteljesebb motorokkal is gazdagodott. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János
A Nissan Qashqai sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a napokban gördült le az angliai gyártósorról a típus kétmilliomodik példánya, a mérföldkőhöz pedig alig 8 évre volt szüksége a vásárlói igényeknek szuperül megfelelő négykerekűnek. Az első generáció után a második felvonás is szuperül teljesít az eladások terén, a Nissan pedig a paletta bővítésével igyekszik folyamatosan fenntartani az érdeklődést a modell iránt. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A legtöbben bizonyára már hallottak Ken Blockról, az amerikai fenegyerekről, akinek látványos gymkhana videói általában szélvészgyors sebességgel száguldanak végig az interneten, már ami az autós és sportoldalakat illeti. A ralivilágbajnokságon is megfordult pilóta általában valamilyen bestiális erejű négykerekűvel mutat be hajmeresztő mutatványokat, ám a legújabb versenygépe minden eddigi társát felülmúlja. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Míg régebben el sem tudtunk volna képzelni egy sportautót összkerékhajtással, addig manapság már-már megszokottá válik, hogy a legkeményebb modellek is megkapják a négykerékhajtás kiváltáságát – elég, ha az Audi R8-ra, a Lamborghini Aventadorra vagy a Porsche 911 Turbóra gondolunk. A Jaguar sem szeretett volna kimaradni a sorból, így az általunk is igazi élményautóként aposztrofált F-Type is bemutatkozik ilyen hajtáslánccal. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
A múlt hónapban történt bejelentést követően a Mazda lerántotta a leplet az MX-5 új generációjának versenyautó változatáról. A típus globális márkakupa keretében igyekszik az autóversenyzést elérhető közelségbe hozni. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Ma reggel az Audi Hungaria győri gyártósorain megindult az új, immár harmadik generációs Audi TT Roadster sorozatgyártása. Rupert Stadler, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke indította el a sorozatgyártást Orbán Viktor, Borkai Zsolt (Győr város polgármestere), valamint a politikai és gazdasági élet képviselőinek jelenlétében. Az Audi A3 Limousine, A3 Cabriolet és TT Coupé után ezzel a negyedik modell sorozatgyártása kezdődött meg az Audi Hungaria új járműgyárában. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Tesla Model S, BMW 2-es Active Tourer, új Škoda Fabia és Nissan Pulsar – mindannyian sikeresen, ötcsillagos eredménnyel lelték halálukat az EuroNCAP ütközésbiztonságot viselő tesztjein. Másoknak nem sikerült ennyire legendásan a hőstett: a frissített Mégane néhány példánya 4-es, a nálunk nem forgalmazott Suzuki Celerio pedig 3-as osztályzattal végezte be pályafutását. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Az autóipar egyre nagyobb tempóban fejlődik, a folyamatosan megjelenő újdonságok tengerén pedig sokszor egy köztes frissítés sem elég ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődést az adott modellcikluson belül. A Range Roverhez mindössze két év után modernizálták a tervezők. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

A Subaru Europe bejelentette, hogy hamarosan megkezdődik a vadonatúj Subaru Outback európai változatának előzetes értékesítése. Az idei év elején a New York-i Autószalonon bemutatott modell jövő márciusban a Genfi Autószalonon is látható lesz – utóbbi tekinthető az európai premiernek. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Nem titok, hogy a Mazda6 (Japánban Atenza) hamarosan megkapja a félidőben járó frissítést. Eddig még kémfotókat sem láthattunk az ilyenkor általában finoman átrajzolt modellről, most azonban egy kiszivárgott katalógus képein szinte teljesen tisztán láthatjuk a ráncfelvarráson átesett középkategóriást. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

A Porsche Cayenne idei ráncfelvarrása után várható volt, hogy a típus gerincét képező modelleket követően (S, Diesel, S Diesel, S E-Hybrid, Turbo) rövidesen a sportos GTS verzió is megérkezik a kínálatba. A gyártó ma reggel hivatalosan bejelentette a típust, amely a nagyközönség előtt a modell legfontosabb piacán, az Egyesült Államokban (a Los Angeles-i szalonon) mutatkozik be – azonban már az árak is ismertek és rendelhető a hobbiterepes, akár hazánkban is. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A Volvo nemrég mutatta be korszakalkotó újdonságát, a vadonatúj XC90-et, mely hatalmas közönségsikernek bizonyult. A svédek azonban ahelyett, hogy ülnének babérjaikon, tovább folytatták a fejlesztéseket, melynek eredményeképp most megérkezett a V60 emelt hasmgasságú, „terepesített” változata, mely a V40 Cross Country után – nem az XC szériába tartozó típusként – másodikként kapta meg a marcona külsőre utaló utónevet. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Immár közel két hónapja, hogy a BMW váratlanul, de nagy örömünkre bejelentette: novembertől Magyarországon is elérhetővé válnak a márka jövőbemutató, hosszú távú fenntarthatóság jegyében fogant i-modelljei. A propelleresek hazai importőre betartotta ígéretét, mi pedig már a szalonavatón is túl vagyunk. Ez egyben azt is jelenti, hogy aki közelebbről meg szeretne ismerkedni a BMW i-szériákkal, a budapesti kereskedésben mostantól gond nélkül csillapíthatja vágyát - az üléspróbákat persze mi sem hagytuk ki. Add a comment




