A BMW Group az utastéri kezelőfelületek jövőbe mutató újítását tárja a látogatók elé a 2016-os Las Vegas-i Szórakoztató Elektronika Kiállításon: az AirTouch az érintkezésmentes érintőképernyők forradalmi járműtechnológiáját hozza el a jelenbe. Még érdekesebb, hogy milyen modellben teszi ezt meg. Add a comment

Végre megérkezett az ünnep, amelyet mindannyiunk várunk, reménykedve, ahogy gyermekkorunkban a csodára vágytunk. Meglepetésekkel készülődve, izgatottan ajándékot választunk, a lakásban a tél illatai kavarognak és szeretettel igyekszünk örömöt szerezni. Add a comment

Azt hittük, hogy idén már nem fognak változni az üzemanyagárak, azonban a MOL ma bejelentette, hogy december 25-étől, vagyis Karácsony első napjától az ünnepek mellett üzemanyagár-csökkenésnek is örülhetnek az autósok. Add a comment

A Nissan roppant érdekes gyártó, nem kiegyensúlyozott, stabil a modellpaletta, hanem vannak kiemelkedően jól teljesítő modellek és feledhető típusok. Előbbi kategóriába a Qashqai mellett a GT-R tartozik, amely rövid idő alatt is, már csak a típus előéletéből következően legendává válhatott. Népszerű ikon lett a sportautó kedvelők és tuningőrültek körében, azonban a Nissan nem elégszik meg ennyivel.

Add a comment

A Volkswagen reklámjainak visszatérő eleme a hirdetés végén felbukkanó embléma, illetve a „Das Auto”, vagyis „Az Autó” felirat, amelyek a márkanévvel együtt egy férfihang ki is mondd. Ennek azonban búcsút inthetünk, hiszen a németek lemondanak a szlogenről – a dízelbotrány áll a történések hátterében.

Add a comment

Boldogan jelentjük, hogy megérkezett Magyarországra, pontosabban fogalmazva máris rendelhető hazánkban a BMW legújabb és egyben (egyik) legizgalmasabb mókagépe, az M2 Coupé. A 17,4 millió forintos indulóár első blikkre kissé ijesztőnek tűnhet, azonban ha kicsit jobban beleássuk magunkat a dolgok mélyébe, megállapíthatjuk, hogy az újautó-piac egyik legjobb ár/élmény arányú négykerekűjének örvendhetünk, ugyanis az M2 ezért az összegért nagyon-nagyon sokat nyújt. Add a comment

Egyszerűen döbbenet, hogy mennyi pénz van a világon. És ezzel párhuzamosan az is, hogy az extrém drága, rendkívül ritka különleges sportautók iránt mekkora a kereslet. Megfigyelhetjük, hogy a nagynevű gyártól amint bejelentenek egy-egy különleges típust vagy modellváltozatot, a híradást követően alig néhány hónappal, héttel, sőt, néhány esetben nappal érkezik az információ, hogy a tervezett széria összes tagja máris elkelt. Add a comment

Alig két hónapja jelentették be, máris rendelhető hazánkban a MINI palettájának legfrissebb tagja, a Cabrio. A hagyományos háromajtós alapjaira épített 3,8 méter hosszú 2+2 üléses nyitható tetejű modell mintegy 1,3 millió forinttal drágább hasonló felszereltséggel és hajtáslánccal testvérénél, ami nagyon sok pénz, azonban a kabrióélmény az év szebb napjain minden forintért bőven kárpótol – még akkor is, ha a kabriósításhoz kicsit szűkebb utas- és csomagtér, magasabb tömeg és szerényebb menetdinamika jár. Add a comment

Oldalunkon már többször is beszámoltunk a Hyundai hamarosan érkező, vadonatúj hibrid típusáról, mely az Ioniq nevet kapja majd. Azt például már tudjuk, hogy a gyáriak melyik erőforrása fogja majd támogatni az elektromotort, most pedig végre teljes egészében megcsodálhatjuk az autót, ami egy forgatás során bukott le leplezetlenül. Add a comment

A szuperautók és sportautók műfaja egyre bonyolultabb lesz. Miközben a tömeg továbbra is kulcsszerepet játszik, a hibrid hajtással érkező szuperautók új, alternatív irányt mutattak meg. Ezúttal a Corvette erősödhet hibrid alternatívával, amelyhez az E-Ray utónevet már le is védette a gyártó. Add a comment

A sorozatgyártás időpontjának közeledtével egyre több információ lát napvilágot a Ford Fiesta RS-sel kapcsolatban. A legfrissebb hírek szerint nem akármilyen teljesítményt, egészen pontosan akár 250 lóerőt préselnek be a kisautóba, amivel kategóriája leggyorsabb tagja lehet az újdonság. Add a comment

A BMW M4 limitált és egyben méregdrága radikális modellváltozatáról, a GTS-ről eddig is mindannyian tudtuk, hogy szélvészgyors, azonban a bajorok eddig nem árulták el, hogy mennyire. Most viszont olyan köridők kerültek nyilvánosságra a kétszemélyes, bukócsövezéssel is ellátott modellel kapcsolatban, amelyek bizony valóban elismeréssel csettinthetünk. Add a comment

Az autóversenyzés mindig is a legveszélyesebb sportok közé tartozott, azonban ami még néhány évtizeddel ezelőtt elfogadottnak számított, a mai világban egyre problémásabb, hozzátesszük, jogosan. Lényeg a lényeg, a motorsportokban folyamatosan igyekeznek a szervezők illetve a különféle felügyeleti szervezetek fokozni a biztonságos. Erre a különféle hosszú távú versenyek során különösképp szükség van, hiszen sajnos mind a mai napig rendszeresen találkozhatunk szomorú, tragikus végkimenetelű balesetekkel. Add a comment

Mindig különösen nagy örömmel számolunk be olyan pozitív autóipari hírekről, amelyek a hazai piacot illetve járműgyártást érintik. Szerencsére ilyenekből egyre több van, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy az autóipar – legyen szó gyártókról vagy beszállítókról – virágzik hazánkban. Ezúttal a Mercedes-Benz jelentett be egy újabb beruházást a kecskeméti központban, amely bár autóipari szemmel nézve relatíve kis összegről szól, mégis fontosnak számít. Add a comment

Az alkohol lebomlása jóval tovább tart, mint sokan gondolják

A vezetés komoly felelősség, sokszor azonban nem gondolunk bele, hogy a volán mögött nap, mint nap emberi életekért felelünk. A vezetés és az ivás ezért okkal zárja ki magát, sokan azonban úgy esnek áldozatul a szondának, hogy ezt jól tudják, ugyanis rosszul becsülik fel az alkohol lebomlási idejét a szervezetben. Add a comment