- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Két évvel ezelőtti frissítése óta nemigen hallottunk a Lexus egyetlen hibrid hajtáslánccal szerelt kompaktjáról, a CT 200h-ról. A japánok persze nincsenek elkésve, hiszen a szokásos modellciklusokat alapul véve jövő év vége, esetleg 2017 eleje felé kellene érkeznie az új generációnak, és a legújabb hírek szerint ez így is lesz – méghozzá ismét egy hibrid rendszerrel karöltve. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A Rinspeed az utóbbi időben jövőbemutató koncepciókkal igyekszik felhívni magára a figyelmet, melyeknek fő témája az önvezető autózás. Tavaly például egy Tesla Model S-t alakítottak át, ám az amerikai elektromos típus azóta már valóban képes bizonyos körülmények között elvezetni magát. Jövőre szintén egy autonóm négykerekűt tárnak a közönség elé, ám ezúttal a BMW i8 alapjait felhasználva – persze jócskán átformálva azt. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A Saab létezik? A 9-3 létezik? És van belőle elektromos? Nos, a kérdésekre nem egyértelmű a válasz, de az alábbiakban tisztába tesszük a dolgokat, és elmagyarázzuk, hogy mire megy el 2020-ig 3,6 billiárd forintnyi valuta. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Ha egy autó nagyon könnyű, akkor valószínűleg meglehetősen gyors, különösen ha tekintélyes lóerőszámot is fel tud mutatni. A Lotus Exige Sport 350-ben ez találkozik, így nem csoda, hogy gyártó leggyorsabb autóját, egy igazi kis közvetlen mókagépet köszönthetünk személyében. Most pedig megnézhetjük, s pláne meghallgathatjuk mozgásban is. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

Noha a Huracán már többféle változatban kapható, Stephan Winkelmann a márka első embere a paletta szélesítését vetítette előre: a szakember elmondása szerint legalább 5 különféle variánsból áll majd hamarosan a kedvezőbb árú Lamborghini szuperautó kínálata. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

A Knight Rider sorozatot talán nem kell senkinek sem bemutatni: a KITT névre hallgató Pontiac Firebird Trans Am, valamint a Michael Knight-ot játszó David Hasselhoff valószínűleg minden autókedvelő szívébe belopta magát valamilyen formában. Sok próbálkozás született a folytatásokra, azonban azok eddig méltán felsültek. Most viszont újult energiát igyekeznek pumpálni a sorozatba. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

A prémium kategóriás csúcsszedánok mindig is a legfinomabb erőforrásokat kapták, a felső szegmensben a gyártók nem igazán fukarkodnak a hengerekkel és a lökettérfogattal sem. Mivel a V12-es a Mercedes berkeiben soha nem látott népszerűségnek örvend, nem csoda, hogy a BMW új generációs zászlóshajójának lemezei alatt is megjelenik rövidesen a tizenkét hengeres erőforrás - viszont abból rögtön két változatra is számíthatunk. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Ki hitte volna, hogy ez megtörténik? A minap valaki 120 millió forintot adott egy elavult technológiás, egyszerű lemezekből összeszegecselt autóért, amely terepen jó, másban viszont nem igazán. Tökéletes mentség, hogy a kifutó Land Rover Defender jótékonysági célokat szolgált, mellesleg pedig a típus kereken kétmilliomodik legyártott példánya. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Négy szakmába kaptak betekintést a pályaválasztás előtt álló és az autóipar iránt érdeklődő általános iskolás lányok kedden a Mercedes-Benz Oktatási Központ nyílt napján Heliporton. A kecskeméti autógyár a németországi tapasztalatoknak megfelelően szeretné növelni a hölgyek arányát a gyártásban. A Girl’s Day elnevezésű programot német mintára 2013-ban rendezték meg először Kecskeméten. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Az elmúlt időszakban gyakorlatilag nincs olyan nap, amikor ne adnánk hírül valamit a Mercedes-Benz háza tájáról. Viszont mi ezt nagy örömmel tesszük, hiszen igenis üdvözölendő, hogy egy gyártó ilyen nagy erőkkel dolgozik a különféle újdonságokon. Legutóbb a márka kis roadstere került terítékre a friss SLC képében, most pedig egy újabb kabrióról, a C-osztály nyitható tetejű változatáról adunk hírt. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

Pontosan egy hete írtuk meg Olvasóinknak, hogy a Porsche középmotoros sportautói, a 981-es kódjelű Boxster és Cayman a jövő évtől nem csupán vadonatúj négyhengeres turbómotorokkal és frissített formában, de egyben új névvel folytatják pályafutásukat. A Boxstert és a Caymant eddig is testvérpárként kezeltük, azonban mostantól még több lesz a hasonlóság kettejük között. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Rövidesen egy teljesen új fejlesztésű, 3,0 literes, V6-os biturbó benzinmotor is elérhető lesz az Infiniti Q50-hez, így a típus visszanyerheti a márka egykori különösen sportos nimbuszát. A 300 és 400 lóerős változatok mellett a 365 lóerős hibrid továbbra is a kínálatban marad. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
A Mercedes-Benz az utóbbi időben kövér szelekkel töltötte meg a kabriózás szerelmeseinek vitorláit. Az S-osztály Coupé nyitott verziójának premierjét követően megérkezett az SL frissített kiadása, amelyet most az SLK erősen ráncfelvarrott változatának bemutatása követ. A kis roadstert újragondolására hívja fel a figyelmet az új elnevezés: innentől SLC néven folytatja karrierjét. Add a comment
- Részletek
- Írta: Vajda János

A Mercedes-Benz már jó néhány hónapja, az új nomenklatúra bejelentésekor elárulta, hogy rövidesen érkezik a márka legkisebb sportmodelljének ráncfelvarrása, s egyben azt is megtudtuk, hogy a többi sorozathoz hasonlóan az SLK is névváltáson megy át: mivel alapvetően a C-osztály technikáját használja, ezért SLC névvel folytatja pályafutását (az SL első betűk a roadster kategóriára utalnak a márkánál). Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Egy olyan videó, amely magáért beszél. Pontosabban üvölt. A Lamborghini Huracán LP 580-2 minden eddiginél kedvezőbb belépőt biztosít a márka világába, ráadásként hátsókerékhajtású. A végeredmény pedig ebből fakadóan egyértelmű: az alábbi videóban a V10-es buzgó munkájának közepette hamisítatlan keresztben autózást láthatunk. Add a comment




