A Hyundai nemrég keltette életre egyszerűen csak N névre hallgató részlegét, mely a motorsportban való részvétel mellett természetesen a hétköznapi modellek megvadítására is hivatott. A gyáriak már tavaly beígérték, hogy az új i20 lesz az első, amit kezelésbe vesznek a mérnökök, és most végre eljött a pillanat, hogy meg is mutassák, mi sült ki a dologból. Mindeközben néhány szemfüles kémfotósa dél-koreaiak kompakt szedánjának vadonatúj verzióját is lencsevégre kapta. Add a comment

Az Alfa Romeo nagy visszatérését jelentő Giulia végleges verzióját már bemutatták, ám néhány simítás még hátravan a sorozatgyártásig. Ennek részeként a legendás zöld pokolban is bevetették a hátsókerékhajtású, prémium középkategóriás szedán csúcsverzióját: a Giulia QV a Nordschleifét 7 perc 43 másodperc alatt hódította meg. Add a comment

Bemutatkozásukkal nagy port kavartak, azóta viszont ez elült a maga műfajában kiváló Toyota GT86/Subaru BRZ páros körül. Ezúttal a fiastyúk jegyében fogant alternatíváról vannak híreink: a BRZ fejlettebb központi rendszert kapott, és olcsóbb is lesz. Add a comment

A Smart a Frankfurti Autószalonra hajrázva lerántotta a leplet a Fortwo nyitott verziójáról, fondorlatosan éppen akkor, amikor Budapesten zajlik a márka világtalálkozója. A szellős kétszemélyes az elvárt receptet hozza, nagyobb élvezeteket garantálva az elsődlegesen városi közlekedéshez. Add a comment

Az Infiniti már hosszú ideje készülődik vadonatúj kompakt modelljének, a Q30-nak a premierjére. A gyártó komoly sikereket vár a típustól, a Q30-nak pedig minden esélye megvan arra, hogy beteljesítse a márka elvárásait, hiszen a recept nagyon jól hangzik. Add a comment

A Lada gőzerővel készül a megújulásra, amiből szerencsére mi is kivehetjük részünket: néhány hónapon, sőt, pár héten belül megnyílik az első hazai Lada márkakereskedés, a gyártó pedig a Duna Autó Zrt-vel együttműködve komoly visszatérést tervez a magyar piacra. Ennek pedig mi mindenképp örülünk, hiszen minél nagyobb a verseny és minél több a szereplő egy piacon, általában annál jobb a vásárlóknak – nem utolsósorban pedig nekünk, hiszen annál több autót mutathatunk be Önöknek. Add a comment

A Peugeot nemrég mutatta be a két teljesítményszinten is elérhető 308 GTi-t, melynek mostanra már a versenypályára szánt változata is elkészült. A franciák természetesen a Frankfurti Autószalonon rántják majd le a leplet a Racing Cup utónévvel ellátott fenevadról, mely az RCZ-t váltja majd a gyáriak márkakupájában. Add a comment

Ezekben a hetekben természetes, hogy minden nagyobb gyártó a jövő hónapban esedékes Frankfurti Autószalonra készül, így némileg furcsán hat, ha egy márka valamely újdonságának bemutatását nem a németországi eseményre időzíti. Mindez azonban feledésbe merül, ha megtudjuk, hogy a nemrég megújuló, és hamarosan hazánkba is visszatérő Ladáról van szó, amely nem meglepő módon Moszkvában mutatta meg legújabb koncepcióját a nagyközönségnek. Add a comment

Számos skicc, számítógépes grafika, kiszivárgott kép és kémfotó után végre teljes pompájában megmutatja magát a vadonatúj Kia Sportage crossover, amiről a koreai gyártó a mai nap folyamán tett közzé három hivatalos képet. A közepes méretű terepes a nagyközönség előtt néhány hét múlva, a Frankfurti Autószalonon fog bemutatkozni, nem sokkal később pedig máris megjelenik a kereskedésekben. Add a comment

Hiába a kissé keletiesen, pontosabban törökösen csengő névválasztás, a Renault Talisman egy teljes mértékben európai, mégpedig a gyáriak ígérete szerint egyenesen prémiumhangulatú modell. Mi igazság szerint továbbra sem értjük, hogy a Laguna utódjának miért volt szüksége a névváltásra, de a Renault szakembereinek biztosan nyomós indokaik vannak a lépés miértjére. Add a comment

Amikor megláttam az első képeket a ma reggel bejelentett, AMG sportcsomagos Mercedes-Benz V-osztályról, nem igazán tudtam hova tenni a gyártó döntését: mi értelme van sportos ruhába öltöztetni egy óriási egyterűt, aminek semmi, de semmi köze nincs a sportossághoz? Add a comment

A MOL a mai nap folyamán bejelentette, hogy tovább folytatódik az üzemanyagok árcsökkenése; most péntektől, vagyis augusztus 28-tól rég nem látott mértékű árzuhanásra számíthatunk, ugyanis a benzin literje 9, a gázolajé pedig 8 forinttal lesz olcsóbb. Ez azt jelenti, hogy egy nagyobb tankolásnál akár 500 forint körüli összeget is spórolhatnak az autósok, így ha tehetik, érdemes lehet péntekig várniuk. Add a comment

A Kia a tengerentúli Optima bejelentését követően nem sokkal az európai változatot is leleplezte – a koreaiak legnagyobb szedánja a Frankfurti Autószalonon fog debütálni a nagyközönség előtt. Az Optima új generációja nem csupán a megjelenés tekintetében, de a lemezek alatt is nagyon hasonlít az elődre, ami az azonos alapok tudatában nem meglepő. Nagyon mélyreható változásokra tehát hiába is számítunk. Add a comment

A négyajtós, kompakt kategóriában versenyző Hyundai Elantra a hazai piacon is erős szereplő, ami nem csoda, hiszen gyakorlatilag tökéletesen megfelel a magyarországi vevőkör elvárásainak: korrekt ár/érték aránnyal büszkélkedhet, tágas utas- és csomagtérrel rendelkezik, technikája megbízható és kiforrott, továbbá jól is néz ki. A Hyundai viszont úgy érzi, hogy lassan eljön az utód ideje, amelyre a koreaiak különböző rajzokkal hangolnak minket : ezúttal a belső téren van a sor. Add a comment

Meglepő fordulatot vehet a Nissan sportautó-sorozatának története. A Z utójel eddig kizárólag sportos kupét jelölt, ám úgy tűnik, hogy a hat modell után egy crossoverre kerülhet fel a betűcske. Add a comment