A Toyota is készült meglepetéssel a Frankfurti Autószalonra, hiszen a vadonatúj Prius és Hilux, valamint a frissített Land Cruiser V8 mellé egy C-HR névre hallgató koncepciót is kiállít a standjára, ami ráadásul nem is áll olyan messze a hőn áhított sorozatgyártástól – legalábbis a gyáriak ígérete szerint. Add a comment

A Mazda leleplezte talán legfontosabb frankfurti büszkeségét, a Koeru crossovert, amely egyelőre csak koncepció formájában debütál(t) az IAA-n, viszont nem kérdés, hogy a japán gyártónak komoly tervei vannak a tanulmány sorozatgyártású változatával. Ugyanis a Koeru koncepció szériakivitele lehet az öregedő Mazda CX-7 utódja, amire nagy szüksége van a márkának. Add a comment

Amint az várható volt, az Infiniti Frankfurtban lerántotta a leplet legfrissebb büszkeségéről, a Q30 prémium kompaktról. Az autó komoly meglepetéseket nem tartogat, ugyanis már elöljáróban sok-sok információt megtudtunk róla, de annyi bizonyos, hogy nagyon jót fog tenni a márka – főként európai – eladásainak. Add a comment

Már hosszú ideje terjednek a pletykák a Seat háza tájáról különféle crossover modellek érkezéséről, amit mi sem bizonyít jobban, mint a spanyolok különféle crossover koncepciói, gondoljunk csak például a nemrégiben leleplezett 20V20 tanulmányra. Add a comment

A Porsche standja mindig szép számban vonzza a látogatókat, de ennek ellenére nem bízták a véletlenre a Frankfurti Autószalonra való felkészülést a gyártó illetékesei. A Mission E koncepció a márka elektromos autózás iránti elköteleződését szemléltetni – nem akármilyen formában. Add a comment

A Frankfurti Autószalon nyitányára különleges elektromos koncepcióval készült az Audi, amely a néhány éven belül érkező sorozatgyártású modellnek ágyazza meg a helyet. Az e-tron quattro koncepció több mint ígéretes. Add a comment

Végre – sóhajthatják sokan. A Jaguar már körülbelül egy éve harangozza be legújabb típusát, igaz, a hosszú előkészítés ezúttal maximálisan érthető. Az F-Pace ugyanis a kékvérű brit gyártótól eddig idegen crossoverek kategóriájába mutat utat, nem is akárhogyan. Add a comment

A múlt heti ízelítő után a Frankfurti Autószalon kapunyitásának alkalmából a Lamborghini lerántotta a leplet legújabb modelljéről. A Huracán Spyder alig lassabb zárt testvérénél, miközben a nyitott autózás élményét garantálja. Add a comment

Már nagyon itt volt az ideje a Volkswagen Tiguan leváltásának. A németek kompakt crossovere bár még mindig jól tartotta illetve tartja magát az összehasonlító tesztekben, azért erőteljesen érződik rajta a kor. A gyártó nem is vár tovább, az előzetes pletykáknak megfelelően a Frankfurti Autószalonon rántja le a leplet újdonságáról, ami azt jelenti, hogy a második generációs Tiguan a ma esti zártkörű sajtóbemutatón debütál, holnap pedig az autószalonon is megmutatja magát. Délután már az összes fontos technikai paramétert közzétette a Volkswagen, a gyári galériával együtt. Add a comment

Ha két egymással ellentétes kategóriát szeretnénk kiemelni az autózás világából, nagy valószínűséggel sokaknak az SUV-k és a sportautók szegmense ugrana be elsők között. Azonban úgy látszik, a gyártókat ez egyáltalán nem zavarja, ugyanis a Nissan után – mely a Gripz-szel készül nekünk – ezúttal a Seat jelentette be, hogy egy sportos crossover tanulmánnyal lép színre Frankfurtban, ami a Leon Cross Sport névre hallgat. Add a comment

Az idei Frankfurti Autószalon rengeteg újdonságot tartogat az autórajongók számára, amiből természetesen a Volkswagen sem maradhat ki. A múlt héten már bemelegítettek a németek egy új modellvariáns, a Caddy Alltrack képében, az igazi durranás azonban még hátra van, ugyanis a gyáriak a héten nyitó seregszemlén mutatják be a vadonatúj, második generációs Tiguan-t, melyről már két skiccet is megosztottak velünk. Add a comment

Múlt hónapban arról az igencsak hihetetlennek tűnő pletykáról számoltunk be Önöknek, hogy a Nissan következő, Z sorozatba érkező autója egy crossover lehet. Akkor abban maradtunk, hogy majd a Frankfurti Autószalonon kiderül, hogy vajon mire készül valójában a japán márka. Úgy tűnik azonban, hogy nem kell addig várnunk, ugyanis a gyáriak nemrégiben kiadtak egy kedvcsináló rövidfilmet a Németországba érkező tanulmányautójukról. Add a comment

Noha hazánkban is elérhető volt, a Volkswagen Cross Caddyből nem sokat látni itthon az utakon – persze nem is a magyarországi eladásokból kell kiindulni. A jövőben azonban lesz még lehetőségünk javítani ezen a statisztikán, ugyanis a dobozos „népautó” legújabb generációjából is elkészítik a németek az emelt hasmagasságú, terepes részletekkel megáldott változatot, ám ezúttal már a frissebb modellekből megismert Alltrack néven érkezik majd az autó. Add a comment

Már többször is olvashattak hasábjainkon a visszatérő Borgward márkáról. A német cég 1919-ben alapult, de 1961-ben csődbe ment, azóta pedig csend honol felőle. Igen ám, de az alapító unokája, Christian Borgward már hosszú évek óta igyekszik feltámasztani a gyártót, s bár saját erőből nem sikerült neki, tavaly talált egy befektetőt, aminek köszönhetően idén valóra válik az álom. Add a comment

Örömmel jelentjük, hogy már Magyarországon is rendelhető az új, negyedik generációs Mazda MX-5, ami rendkívül kis méreteivel és alig egytonnás önsúlyával visszatért a gyökerekhez - nem csoda hát, hogy a benzingőzzel fertőzöttek epekedve várták a kétszemélyes roadstert, ami a vezetési élmény megtestesítője és hűen bizonyítja, hogy az erőnél és a gyorsaságnál sokkal fontosabb a mókafaktor. Add a comment