A Škoda az előzetes hírek szerint ugyan nem készül világrengető újdonságok bemutatására a Frankfurti Autószalonon – noha, még meglephetnek minket az utolsó pillanatban –, így is bőven lesz mit nézni a cseh-német márka standján. A nemrégiben leleplezett Superb GreenLine után ezúttal a hatalmas középkategóriás SportLine verziójának érkezését jelentették be, miközben a Rapid Monte Carlo is látható lesz a seregszemlén. Add a comment

Alig több, mint egy hete mutattuk be Önöknek a vadonatúj Mercedes-AMG C 63 Coupe-t, a csillagosok máris elkészítették a német túraautó-bajnokságra felkészített DTM változatot is, mely mellé rögtön szolgáltak egy Edition 1 különkiadással, az igazi rajongók számára. Add a comment

A bivalyerős dízelmotoroknak nagy divatja van a hobbiterepjárók szegmensében (is); a vásárlók olyannyira kedvelik a 2-3 turbós V6-os 3-literes dízeleket, hogy a gyártók immár sport-terepeseiket is dízelmotorral szerelik fel. Kitűnő példája ennek az Audi SQ5, amihez egyáltalán nincs is benzinmotor. Add a comment

Már több ízben olvashattak az Autó Pult hasábjain a Jaguar rövidesen érkező luxus szabadidő-autójáról, az F-Pace modellről, amely elsősorban a nagy német prémium kvintett (Q7, X5-X6, GLE, Cayenne, Touareg), a Range Rover Sport, illetve a Volvo XC90 ellen készül harcba szállni. Nos, eljött a bemutatás ideje, ugyanis a típus alig néhány nap múlva, a Frankfurti Autószalonon fog bemutatkozni. Add a comment

A Nissan Juke alapvetően jó koncepción alapszik, hiszen képes a szemlélőket rettentően megosztani, és amikor ennyit beszélnek egy autóról, az már fél siker. A japán gyártó pedig egyértelműen a Juke folytatólagos piaci szerepeltetésével tervezi a jövőt, amit a legutóbbi befektetése egyértelműen bizonyít. Add a comment

Alig pár órája mutattuk be Önöknek a konnektoros BMW 225xe Active Tourert, a bajorok máris újabb hálózatról tölthető hibridről rántották le a leplet a Frankfurti Autószalonon esedékes bemutató előtt. A németek elektromos hadjáratának következő lépése a 3-as sorozat villanymotorral szerelt változata, mely 330e néven kerül még idén forgalomba. Add a comment

Elsőként a Mercedes-Benz háza tájáról érkezetek a hírek, miszerint a csillagos márka pickupot csinál, viszont úgy tűnik, hogy a kivitelezés feladatát a Renault-Nissan vállalta magára. Így elsőként a Renault neve alatt jelenik meg a modell, amelyet Frankfurtba tanulmányként, Alaskan névvel hoznak el a franciák. Add a comment

Igaz, csak tanulmány formájában, de a Frankfurti Autószalonon tiszteletét teszi teljes egészében is a Bugatti Vision Gran Turismo. A konzolos játékhoz készült modell több mint öncélú mutogatás: elárulhat valamennyit a Veyron utódjaként érkező Chiron formáiról. Add a comment

Frankfurti premierje előtt lerántotta a leplet a BMW hagyományos kínálatának egyik legelső konnektoros modelljéről. A 225xe erős, takarékos és összkerékhajtású, hamarosan pedig megvásárolható lesz. Add a comment

Őrületes crossover-hisztéria tombol az elmúlt években az autópiacon, a vásárlók pedig olyannyira kedvelik a különféle emelt hasmagasságú, különféle műanyagidomokkal teliaggatott ’telekjárókat’, hogy a gyártók szinte naponta jelentenek be újabb és újabb típusokat a szegmensben. Add a comment

Meglepődtünk volna, ha a Citroën nem hozna magával Frankfurtba valamilyen érdekes, különc tanulmányautót, azonban immár biztosan kijelenthetjük, hogy a franciákban nem fogunk csalódni. A bohókás tervezők ezúttal az 1968 és 1988 között gyártott, igencsak nagy rajongótáborral büszkélkedő Méhari modellt kívánják feleleveníteni legfrissebb tanulmányukkal, a Cactus M típussal. Add a comment

Régen hallhattunk már az Euro NCAP-ról, azonban most rögtön 9 új autó töréstesztjének eredményeivel jelentkeztek be, melyek közt három egyterű, két prémium SUV, két crossover, egy középkategóriás és egy platós is szerepel, de nézzük is az eredményeket. Add a comment

A Kia a folyamatosan kiszivárogtatott fotók után ezúttal végre – néhány utastérről készült képpel karöltve – megnyitotta az információcsapot is a vadonatúj Sportage-dzsel kapcsolatban. A dél-koreaiak közepes SUV-járól így immáron gyakorlatilag minden fontos információt megtudhattunk, így már csak annyi van hátra, hogy élőben is megcsodáljuk a Frankfurti Autószalonon. Add a comment

A Jeep Grand Cherokee a gyártó kínálatának emblematikus tagja, ahogyan a típus kihegyezett SRT verziója is, amely az új modellévbe lépve frissítéssel fiatalodik meg. Noha az újdonság küllemét tekintve alig változott, számos tekintetben tapasztalható – leginkább műszaki szempontból – előrelépés.

Add a comment

A Renault Mégane RS a sportkompaktok elit klubjának tagja, amely mindig is a leggyorsabbak közé tartozott, mindezt a sokáig birtokolt Nordschleife körrekord is bizonyítja. Azonban a franciák alsó-középkategóriása lassan elér modellciklusa végéhez, így a sport változat is hamarosan kifut. Azonban még van benne erő két különkiadáshoz.

Add a comment