- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Ahogyan azt az Aventador SV Roadster bemutatásakor már előrevetítettük, a Lamborghini a Veneno után egy újabb kisszériás modellt készül leleplezni a Frankfurti Autószalonon – na, nem mintha az 500 példányban készülő SV olyan gyakori lenne majd az utakon. Az olaszok pedig megunták a titkolózást, és néhány fontos információt csepegtettek ki a hamarosan bemutatkozó újdonságról. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
Úgy látszik a Land Rover ragaszkodik a láthatatlan dolgokhoz, ugyanis a nem is olyan régen bemutatott „átlátszó motorháztető” után ezúttal bemutatták az „áttetsző utánfutót” is. Persze valójában mindkét esetben egy új technológiáról beszélhetünk, ám míg előbbi – jóval bonyolultabb és drágább – megoldás sorozatgyártású bemutatása még jóval arrébb lehet, utóbbiból már használatra kész prototípusokat is legyártott az angol márka. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Többszöri ízelítőt követően már nem is maradt olyan sok újdonság a Mercedes-Benz kezében, így végre teljes valójában is bemutatta az S-osztály nyitott verzióját. A Cabrio a Coupé kialakítását követve vászontetővel örvendezteti meg a pénztárcájukba bőven belenyúló leendő tulajdonosokat. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A finoman frissített Seat Ibiza tavasszal mutatkozott be a nagyközönség előtt, ám akkor a legsportosabb Cupra kivitelhez még nem nyúltak hozzá a spanyolok – vagy inkább németek. Most azonban ennek is eljött az ideje, noha nagy meglepetéseket nem tartogat számunkra a felpaprikázott kisautó, hiszen a gyáriak a tavaly ősszel frissült Polo GTI receptje alapján dolgoztak. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Amint azt a gyáriak már hivatalosan is bejelentették, a hamarosan startoló Frankfurti Autószalonon bemutatkozik a prémium kompaktok mezőnyéhez csatlakozó Infiniti Q30. Az autóról már több fotót is megosztottak velünk a japánok, ám egyelőre csak szemből és profilból ismerhettük meg a végleges változatot – ezúttal azonban az utastérbe is bebocsátást engedtek. Add a comment
- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

Ígéretes autóipari fúziónak tűnt, mégsem lett komoly együttműködés a Volkswagen és a Suzuki kapcsolatából. A sokáig húzódó történet jóformán már emiatt sem lett sikerre predesztinálva, ám a lappangó jogi vitát végül ténylegesen szakítás követte, egészen pontosan a Suzuki ki jött ki rosszabbul a létre nem jött frigyből. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Nem titok: jövőre számíthatunk a Bugattinál nagy premierre, mikor is a Genfi Autószalon forgatagában bemutatkozik a Veyron utódja, amely a Chiron nevet kapja. Az újdonság minden tekintetben felülmúlni hivatott a rekordert: így árban is. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter
Szeptemberben nem csak az iskolák nyitják meg kapuikat, de idén a Frankfurti Autószalon is. A németországi seregszemlére az összes gyártó komoly újdonsággal készül. Ez alól nem kivétel a Peugeot sem – a franciák Fractal néven többek között kisméretű, elektromos kupé-kabrió tanulmánnyal jelentkeznek. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Nemrégiben számoltunk be a Mitsubishi Outlander ráncfelvarrásáról, mely friss formákkal és jóval több krómmal próbál több vásárlót magához csábítani. Eddig azonban csak a normál változatokat láthattuk, most azonban lerántották a leplet a rendkívül sikeres, konnektorról tölthető PHEV verzió európai utódjáról is, amely nem csak formailag, hanem tartalmilag is fejlődött. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Habár a Suzuki nem az a márka, amiért fiatalkorukban rajonganak az emberek, mégis rengetegen szeretik a japánok jó ár/érték aránnyal megáldott négykerekűit. Éppen ezért sokan várják már a kompakt Baleno Frankfurti bemutatóját is, hiszen régen volt már, mikor a japánok utoljára harcba szálltak ebben a szegmensben. A gyáriak pedig most újabb két képpel kedveskedtek nekünk az autóról. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A Citroën tavaly jelentette be, hogy a DS modellcsaládból önálló márkát fejleszt. Az első, kizárólag DS emblémával ellátott típus az idei Genfi Autószalonon bemutatott, frissített DS 5. A franciák természetesen nem állnak meg, és Frankfurtban érkezik a következő saját modell – igaz, ezúttal is csak egy ráncfelvarrás képében. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Valljuk be, minden jó szándékon túl valószínűleg kissé maga felé is hajlott a keze Benjamin Sloss-nak, a Google híresen lóerő-imádó alelnökének, amikor felesége születésnapjára egy Ferrari FXX K-t adott ajándékba. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Újabb ízelítő képet tett közzé a napokban a Citroën a Frankfurti Autószalonra készülő üdvöskéjéről. Az egyelőre tanulmány formában bemutatkozó, de jó esélyekkel a későbbiekben sorozatgyártásra pályázó Cactus M-mel az egykori Méhari terepes modell hangulatát kívánják megidézni a franciák. Add a comment
- Részletek
- Írta: Szabó Péter

Éppen úton a három hét múlva kezdődő Frankfurti Autószalonra, egy repülőgép belsejében kapták lencsevégre a Toyota Prius új generációját. Ahogy várni lehetett, az előzetes információk szerint két verzióban érkező újdonság formailag nagy mértékben merít a hidrogénes Mirai-ból. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Úgy látszik a modellautók piaca legalább olyan fontos a gyártók számára, mint a valódi négykerekűeké, ugyanis a Bentley Bentayga után a vadonatúj Volvo S90 formáit is egy játékautó fedte fel a nagyközönség előtt. Noha óriási meglepetés nem ért minket, mindenképpen érdekes látni, hogy az XC90 után hogy mutat egy szedánon a svédek új formanyelve. Add a comment





