Az európai premierjét a tegnap befejeződött Genfi Autószalonon ünneplő vadonatúj Audi Q7 nemrégiben már hazánkban is elérhetővé vált. Igaz, egyelőre csak egy dízel és egy benzines verzió elérhető, de a türelmesebbek megvárhatják a hamarosan érkező hibrid e-tront is, mely azonban igencsak borsos árcédulával ijesztgetheti majd a vásárlókat. Most azonban nézzük, hogy mennyit kell a kereskedésben hagynunk, ha egy új Q7-tel szeretnénk távozni onnan. Add a comment

Igaz, muscle car helyett a pony car megfogalmazás lenne több esetben helytálló, a lényeg viszont változatlan: Európát még soha ennyire nem érintette meg az izomautók szele. Az új Ford Mustanggal vagyunk a legszerencsésebbek: ő nálunk is elérhető lesz. A Dodge Challenger Hellcat és a Chevrolet Camaro is elérhető Nyugat-Európában. Utóbbiból érkezik az új generáció, míg előbbiből nem győznek eleget gyártani. Add a comment

Az i almárkán kívül eddig csak hagyományos hibridekre korlátozódott a BMW kínálata. A jeget az X5 xDrive40e töri meg, amely az első fecske több konnektoros hibrid sorában. Lássuk, mire képes az új hajtáslánc a nagy testben! Add a comment

Több mint fél év telt már el azóta, hogy oldalunkon bemutattuk Önöknek a vadonatúj Mazda2-t, és azóta alig vártuk, hogy a kisautók kategóriájának legújabb kihívóját végre hazánkban is üdvözölhessük. Ennek első lépéseként az importőr beárazta az újdonságot, így már arra is fény derült, hogy mennyiért vihetjük haza a legkisebb Mazdát. Add a comment

Kétségtelen: a Volkswagen első mikrobusza, a T1 kultikus darab, de ennyire talán nem. Egy szép darab a napokban 64 millió forintért cserélt gazdát, amely még annak tekintetében is hihetetlen összeg, hogy hosszított verzióért adták. Add a comment

Bár a modellsorozat legnagyobb durranása még csak most esedékes, illetve a frissítés is új keletű, egy-két éven belül érkezik a Honda Civic új generációja. A fejlesztés már javában folyik – ebbe nyerhetünk most bepillantást. Add a comment

A Škoda hivatalosan is megerősítette, hogy nagyszedánjának kombi változata a nagyközönség előtt szeptemberben, a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be. Az első képekre és információkra azonban ennyit sem kell várniuk a puttonyos modellre éhezőknek: az internetes premier júliusban esedékes. Add a comment

Nemrégiben olvashatták az Autó Pult külföldi sajtó rovatában a rettenetes, 717 lóerős Dodge Challenger SRT Hellcat menetpróbás beszámolóját. Az autó bár az abszolút feleslegesség tökéletes mintaképe, a benzingőzzel fertőzött autóőrültek számára egy igazi különlegesség, így sajnálkoztunk, hogy Európa sajnos nem kap belőle – ez az izomgép is az amerikai piac kiváltsága. Add a comment

Noha a BMW szimpatizánsai most leginkább az őszi Frankfurti Autószalonon érkező vadonatúj, és a németek szerint sok szempontból úttörő 7-es sorozatra koncentrálnak, a háttérben bizony már az új generációs 5-ös prototípusait is tesztelik a gyáriak. A gondosan álcázott járművekről pedig a szemfüles kémfotósok már szolgáltak is nekünk néhány képpel, sőt egy videóval is. Add a comment

A Toyota az Auris, illetve az Avensis frissítése után a Corollát is ugyanolyan recept szerint alapos ráncfelvarrásnak veti alá. A másfél éve már felfrissült típus utódja a gyártó új biztonsági rendszerekről szóló videójában tűnik fel. Add a comment

A Lamborghini modellkínálata jelenleg két típusra épül: az egyik a nemrégiben bemutatott Huracán, és a valamivel régebbi csúcsmodell, az Aventador. Ez a felállás mondhatni megszokott az olasz gyártónál, hiszen egy-két rendkívül ritka különkiadás kivételével – amelyek rendszerint a meglévő modellek alapjait használják – általában csak az éppen aktuális típuspár különböző változatait találhatjuk meg a palettán, ami hamarosan a Huracán újabb verzióival bővülhet. Add a comment

A rüsselsheimi márka háza tájáról érkező legfrissebb hírek értelmében a villámosok is egy magasabb kategóriájú SUV modell fejlesztésén dolgoznak, ami állítólag 2017-ben kerülhet piacra. Add a comment

Bizonyára sokan hallottak Olvasóink közül a Bloodhound SSC projektről, hiszen az elszánt tudós- és mérnökcsapat már hosszú évek óta dolgozik a földi sebességrekordok megdöntésén, a médiában pedig már sokszor találkozhattak a nevükkel – például az Autó Pulton is több ízben írtunk róluk. Add a comment

Q1, Q6 és Q8 – az Audi nem tétlenkedik, ha crossoverről, illetve SUV-ről van szó. A Q3, Q5 és Q7 trióját két irányba haladva szeretné megduplázni, hogy meglovagolja a kategória egyre népszerűbb hullámait. Add a comment

Összesen 151 952 darab világszerte átadott BMW, MINI és Rolls-Royce modelljével a BMW csoport történetének eddigi legeredményesebb februárját zárta (+7,6 % növekedés 2014-hez képest). Idén eddig rekord mennyiségű, összesen 294 112 autót adott át ügyfeleinek a vállalatcsoport (a tavalyi ugyanezen időszak 274 113 darabjával szemben), ami 7,3 százalékos emelkedésnek felel meg. Add a comment