Volkswagen Arteon 2.0 TDI DSG teszt – Prémiumvadász

Nyomtatás

Képzeljenek el egy Volkswagent, ami nem (csak) letisztult stílusával, kiváló minőségével és ergonómiájával, megbízhatóságával vagy éppen műszaki megoldásaival hódít. Nem egyszerű, ugye? Ezeken kívül ugyanis legfeljebb az érzelmes formák maradtak, amelyek sosem tartoztak a márka nagy erősségei közé. Erre nemrég bemutatták az Arteont, ami gyakorlatilag mindenkibe belefojtotta a szót – ez az autó járt nemrég szerkesztőségünk garázsában.

A Volkswagen nagyot húzott 2008-ban, és piacra dobta az akkor még a Passat család kötelékébe tartozó CC-t. Átlagos testvérénél jóval látványosabb, kupés formáival sokak szívét hódította meg az autó – már-már a prémium márkák modelljeit idézte. A 2012-es frissítéskor elhagyta a Passat nevet, és csak simán CC-ként lett kevésbé bevállalós, de továbbra is mutatós megoldásokkal folytatta pályafutását. Végül 2014-ben végül nyugdíjazták a németek a típust. Azóta is vártunk egy utódra, a Volkswagen pedig 3 év után mindenki nagy örömére mutatta be az Arteont, amely ezúttal is a Passatnál egy hajszállal feljebb pozícionálva, minden eddigi testvérnél „extrémebb” formai megoldásokkal érkezett.

Az Arteon persze nem előjelek nélkül jött, hiszen a németek még 2015-ben a Sport Coupé Concept GTE képében gyakorlatilag már egy az egyben megmutatták, hogy milyen lehet majd a CC utódja, azonban az a tanulmány annyira „menőre” sikerült, hogy nem sokan gondolták, hogy a visszafogottságról híres Volkswagen bevállalja majd szériában is. A gyáriak azonban meglepőt húztak, és néhány változtatást leszámítva szinte egy az egyben megkaptuk a koncepciót, ami bizony nem kis meglepetést okozott.

Az Arteont látva – főleg tesztautónk kurkuma-sárga, feltűnő, de mégsem hivalkodó színében – nehéz objektívnek maradni, így kérem, bocsássák meg nekem, ha ezúttal engedek egy kicsit az érzelmeimnek. A hangsúlyos hűtőráccsal tökéletesen összejátszó – egyébként opcionális, adaptív LED-es, elképesztően jól működő – fényszórók már önmagukban megalapozzák a látványt, de a teljességhez kellett a laposra húzott orr, és a lámpatesteken finoman túlnyúló motorháztető is.

Mindezt a kupésan lejtő tetőív koronázza meg, és azt talán már nem is bánjuk annyira, hogy az autó hátulja valamivel visszafogottabb lett. A tesztautó a több krómot felvonultató Elegance felszereltséggel érkezett, de ha még egy lapáttal rá akarunk tenni a dinamizmusra, akkor az R Line csomagot választva még agresszívabbá varázsolhatjuk az Arteont. Az adaptív fényszórók ugyan felárasak, de azért nem kell pluszban fizetnünk, hogy minden fénytestben LED-ek világítsanak.

Az alapok ugyan megegyeznek a Passatéval, de érezzük, hogy valamivel a középkategóriás fölé szerették volna pozícionálni a CC utódját. A tengelytávon több mint 4,5 centit nyújtottak a mérnökök, a teljes hossz pedig nem kevesebb mint 9,5 centivel nőtt, ráadásul 4 centivel szélesebb és több mint 3,5 centivel alacsonyabb is az Arteon, így minden adott a sportos kiálláshoz. Már ránézésre is hatalmas a Volkswagen újdonsága, ami büszkén foglalhatja el a zászlóshajónak járó helyet. A járókelők egyébként szinte kivétel nélkül utána fordultak az autónak, mintha nem akarnák elhinni, amit látnak – pedig ez valóban egy Volkswagen.

A keret nélküli ablakok tovább színezik a dizájnrepertoárt, de az utastérbe bepillantva már visszatérünk a Volkswagen nem éppen izgalmas, ám kiváló megoldásaihoz. Belül már le sem tagadhatná a Passat-rokonságot az Arteon, amit azért egy kicsit sajnálunk, ugyanis hiába kifogástalan az ergonómia, az anyagminőség és az összeszerelés, a vérpezsdítő külső után egy kissé csalódást keltő lehet a belső. Ez azonban csak addig zavaró, amíg nem használjuk nap mint nap az autót, ugyanis hiába unalmasak, használhatóság tekintetében verhetetlenek a Volkswagen megoldásai.

A valódi fém betétek, az utastér szélességében végigfutó szellőzőrostélyok, a hangulatvilágítás és a középkonzol tetején csücsülő analóg óra pedig éppen annyi finomságot csempésznek a környezetbe, amennyi elég ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Ehhez jönnek a kiválóan használható multimédiás rendszer, a jó üléspozíciót és kifejezetten kényelmes utazást biztosító, alapáron fűthető ergo-comfort ülések, az informatív digitális műszerfal és a jó fogású kormány. Tesztautónk ráadásul közel sem volt minden extrával felszerelve, pedig volt benne vezeték nélküli töltő, és 63 ezer forintért cserébe minden okostelefonos csatlakozási módot ismert – ennek ellenére még egy ennél is fejlettebb rendszer is elérhető hozzá, aminek azonban nem biztos, hogy megéri megfizetni a felárát.

Természetesen a praktikum is a helyén volt, a helykínálatról nem is beszélve. Elöl minden irányban fejedelmi a tér, és hátul sincs okunk panaszra: a fejtér ugyan a kupés tetőív okán valamivel szűkösebb, 185 centiig kompromisszum nélkül elférhetünk, de tulajdonképpen e felett sincs nagyobb gond, hiszen csupán lejjebb kell csúsznunk valamivel az amúgy kiválóan formázott ülésekben – a lábtér ugyanis egy kisebb táncparkettnek felel meg. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy a tervezők négy emberre optimalizálták a második sort, így bár van elég hely széltében is, a szélső helyek háttámaszai három utas esetén már nyomhatják a bent ülők vállát/hátát – hosszabb távon tehát nem biztos, hogy túlságosan kényelmes.

Amíg az utastérben minden apróságunknak megtaláljuk a helyét, addig a nagyobb csomagokat a hatalmas, 563 literes csomagtér nyeli el, amelyet óriási nyíláson keresztül pakolhatunk – a csomagtérajtó akár elektromosan is nyílhat. A hátsó ülések támláinak ledöntésével akár 1557 literre is növelhetjük a teret, és sík padlót kapunk. Mindemellett ráadásul a padló egy teljes értékű pótkereket rejt, így ezen a téren sem kell kompromisszumot kötnünk. A Volkswagen egyébként furfangos volt, mert bár biztosan figyeltek arra, hogy az Arteon ne legyen jobb a hasonló áron futó Audiknál, mégis egy olyan csomagot hoztak össze, amit bátran lehet azoknak is ajánlani, akik a négykarikás márka modelljein gondolkoznak – főleg, ha számít nekik a méret és a praktikum.

Tesztautónk esetében a legfájóbb pont – legalábbis számomra –, hogy a start gomb megnyomása után nem a Volkswagen 2-literes, turbós benzinese kelt életre, hanem az ugyancsak 2-literes dízel, amely ezúttal 150 lóerőt biztosított. Ez egyébként az egyetlen erőforrás az Arteon kínálatában, amely a viszonylag új hétfokozatú, duplakuplungos DSG automata mellett hatfokozatú kézi váltóval is elérhető, de a tesztautóban az utóbbi kapott szerepet. Tulajdonképpen a 150 lóerőt és 340 Nm-es csúcsnyomatékot biztosító egység számít az autó alapmotorjának, hiszen még a DSG-vel is olcsóbb körülbelül 25 ezer forinttal, mint a 2-literes benzines 190 lovas változata – mi egyébként biztosan a kulturáltabb és izmosabb benzinest választanánk.

Az öngyulladós egyébként jellegzetes kerregéssel kel életre, de a bemelegedés után ez mérséklődik, ráadásul a mérnökök ügyesen oldották meg a hangszigetelést is, így bár gyorsításnál, fordulaton behatol a dízelzaj az utastérbe, fix tempónál akár suttogva is beszélgethetünk. Ezzel kapcsolatban egyébként egy kicsit azt érezhetjük, hogy a szakemberek lelkére kötötték, hogy az Arteon nem lehet jobb az Audi hasonló árún futó autóinál, így például a az úthibákon a futómű felől is hallani a dübögést – ezek azonban inkább csak egy prémiumból átülve lehetnek feltűnőek, önmagában jó teljesítményt nyújt a Volkswagen modellje.

A teljesítmény a hétköznapokban elegendőnek bizonyulhat: alacsony fordulatról szépen indul meg az autó, és jó párost alkot az automata váltóval, de magasabb fordulatszám- és sebességtartományokban azért már kifullad kissé. A 9 másodperces 0-100-as sprint önmagában már kellemes, azonban a rendkívül dinamikus formákkal megáldott Arteonban ülve valahogy többre vágyik az ember.

Főleg annak fényében, hogy a kormányzás és a futómű is támogatja a sportos hajlamokat: előbbi pontosan, jól súlyozva teszi lehetővé, hogy akaratunk szerint cselekedjen az autó, utóbbi pedig még az üzemanyag-takarékosságra kihegyezett abroncsok ellenére is kiválóan tartotta úton az autót. Igaz, a sportolással nem túl jó viszonyban lévő, ám hosszú utakhoz annál jobban illő dízel esetén egy fél fokkal puhább rugózást el tudtunk volna képzelni, de egy izmosabb egység esetén ezt valószínűleg nem hoznánk fel, arról nem is beszélve, hogy adaptív lengéscsillapítású rugózás is elérhető a modellhez.

Természetesen vezetéstámogató és biztonsági rendszerekből sincs hiány, ráadásul a legtöbb asszisztens alapáron jár az Arteonhoz. Így például nem kell fizetnünk az ACC névre hallgató csomagért, amely vészfékrendszert és 210 km/h-is működő távolságtartó tempomatot is tartalmaz, ráadásul ezeket félig önvezető rendszerré kiegészítve a sávtartó asszisztens is benne van az alapárban. Ezek mellett a jelvény mögött megbújó tolatókamera, az első és hátsó parkolóradar és a fáradtságérzékelő sem követel tőlünk plusz kiadást. Ezeken felül legfeljebb a hátsó keresztirányú forgalomfigyelő és a csak navigációval együtt elérhető táblafelismerő rendelhető, de ezek nélkül azért tudunk élni.

Azért a kevésbé sportos dízelnek is vannak előnyei, ugyanis a töltőállomásokon kifejezetten szép értékekkel próbálja ellensúlyozni a fokozott dinamizmus hiányát: az 5,1 literes normakör jó eredmény, hiszen bár légellenállás szempontjából jól teljesít az Arteon, azért a több mint 1,5 tonnás üres tömeg nem elhanyagolható. Az 5,9 literes, olykor dinamikus autózással, olykor városi közlekedéssel, máskor pedig országúti szakaszokkal tarkított tesztátlag pedig azt is megerősíti, hogy 6 literből – vagy inkább még alatta – a legszélsőségesebb eseteket leszámítva bármilyen körülmények között kényelmesen eljárhatunk.

A legnagyobb kérdés persze mindig a teszt végére marad: vajon mennyibe kerül mindez? Az Arteon alapára még hatfokozatú kézi váltóval is egy hajszállal meghaladja a 10 milliót, de ahogyan korábban említettem, ezért már szinte minden fontos extrát megkapunk, és nem fogjuk úgy érezni, hogy egy mezítlábas autóban ülünk. A DSG felára igencsak borsos, hiszen közel 700 ezret kérnek érte a gyáriak, ami már a prémium kategóriában sem számít olcsónak – éppen ezért sajnáljuk kissé, hogy a többi egységhez egyáltalán nem kaphatunk manuális váltót.

Tesztautónk 13,5 milliós árában már sok minden benne volt, de még így is lehetett volna valamivel feljebb tornázni ezt az összeget, azonban alapvetően 11,6 millióért már a legtöbb igényt kielégítő felszereltséggel hozhatjuk el az autót – a Volkswagennél ráadásul igen bőkezűen mérik a kedvezményeket, így ebből még jócskán lefaraghatunk, ha kicsit rámenősebbek vagyunk. A 190 lovas dízel felára egyébként valamivel több mint 510 ezer, ám mi inkább a 190 lóerős benzinesre szavaznánk, amit mindössze 35 ezer forintnyi pluszért megkaphatunk. A legerősebb egységek azért már jóval magasabb ligában játszanak: a 280 lovas benzinesért közel 2,38, a 239 lóerős dízelért pedig 2,15 millióval kérnek többet, igaz, esetükben már az összkerékhajtás is porondra lép.

Közvetlen konkurenst nehéz lenne az Arteon mellé állítani, hiszen a prémiumokon innen egy gyártó sem kínál ilyen látványos modellt. Ha nem vagyunk túl szigorúak, akkor tulajdonképpen bármelyik középkategóriást ide sorolhatjuk, azt pedig nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy szinte mindegyikhez valamivel olcsóbban juthatunk hozzá listaáron – van, amihez jóval, van, amihez nem sokkal. Házon belül a Passat például 600-800 ezerrel is olcsóbb lehet, de véleményünk szerint ezt a felárat akár meg is érheti az Arteon, ha számít a külső.

Ha már a prémiumvadász jelzőt sütöttem rá az autóra, akkor nézzük meg, hogy a prémium kategóriás ellenlábasokhoz hogyan viszonyul árban. Akár az Audi A4, 3-as BMW, Mercedes-Benz C-osztály hármas is szóba jöhetne, de a látványos külső okán úgy gondolom, hogy az összehasonlítás sokkal autentikusabb, ha az Audi A5 Sportbacket és a BMW 4-es Gran Coupét vesszük alapul. Nem kell sokáig böngészni az árlistát, hogy tisztán lássuk, még az ugyancsak 150 lóerős, 2-literes dízelmotorokkal is milliós különbségeket kapunk azonos felszereltséggel, és bár valamivel finomabbak lehetnek ezek a modellek, a praktikum és a méretek bizony kárpótolhatnak minket ezért.

Vannak persze más ajánlatok is: az Infiniti Q50 például szinte egy áron kínálja magát az Arteonnal, de a többi nem német konkurens is közelebb áll a Volkswagenhez – sőt, néhány akciós típust akár olcsóbban is hazavihetünk. Azonban ezek is jóval kisebbek és talán kevésbé látványosak is, habár ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Ugyanakkor érdemes lehet a Kia Stinger érkezését is megvárnunk, különösen, hogy jóformán már csak néhány hétről van szó. Összességében az Arteon egy nagyon erős ajánlat, ami könnyen felveheti a versenyt a prémium középkategóriásokkal, még úgy is, hogy a Volkswagennél azért odafigyeltek, hogy néhány dologban ne tudja felülmúlni például az Audi modelljeit.

Néhány szóban

A Volkswagen mindenkibe belefojtotta a szót, amikor bemutatta a CC utódjaként színre lépő Arteont. A hatalmas, elképesztően látványos négykerekűt mindenki szájtátva bámulja az utakon, mintha nem akarnák elhinni, hogy egy Volkswagennel van dolguk – ezért pedig nem is tudjuk hibáztatni őket, még ha a németek mostanában egyre bevállalósabbak is. A különleges megjelenés mellett az Arteon hozza a Passat kiváló képességeit, noha az utastérben el tudtunk volna képzelni izgalmasabb megoldásokat is. Egyedül a második sor fejtere kíván némi kompromisszumot, azonban a táncparkettnyi lábtér ezt is szinte lényegtelenné mérsékli. Mi csak azt bántuk, hogy tesztautónkban az egyébként jól teljesítő, hatékony dízelmotor helyett nem egy izmosabb benzines volt, ami minden szempontból jobban passzolna az Arteon stílusához. A prémiumok bizony felköthetik a gatyájukat, ugyanis az újdonság még azokat is meggyőzheti, akik eddig el sem tudták képzelni, hogy nem egy Audiba, BMW-be, Mercibe vagy akármilyen más prémiumba ülnek bele.

Előnyök: Elképesztően látványos megjelenés; Hatalmas helykínálat és csomagtér; Magas alapfelszereltség; Kiváló ergonómia; Hatékony, fajtájához mérten kulturált hajtáslánc

Hátrányok: Belül lehetne izgalmasabb; Érződik, hogy nem lehetett jobb, mint egy Audi

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek
 



Hozzászólások  

 
#1 Hapci 2017-11-02 23:19
Akármennyit nézegetem, nem látom, hogy mi olyan elképesztően látványos ezen az autón...
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark