- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A Hyundai még mindig tövig tapossa a gázpedált, aminek bizony meg is van az eredménye, és bár Európában sajnos egyelőre nem elérhető a koreaiak prémium márkája, a Genesis, ugyanez igaz arra is. A New Yorki Autószalonra utóbbi egy igazán izgalmas sportautó koncepciót vitt el az Essentia képében, és a hírek szerint a vezetőség mindenáron szeretné sorozatgyártásba küldeni az autót, ráadásul már 2021-re szeretnék megvalósítani ezt a tervüket.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A Ford Focus annak ellenére, hogy a piac egyik legöregebb szereplője, még mindig jól tartja magát, ám az amerikai is tudják, hogy eljött az ideje a váltásnak. A vadonatúj generáció pedig mindössze egy hét múlva, azaz április 10-én fog bemutatkozni, és a gyáriak ennek örömére meg is osztottak velünk egy ízelítők videót, amin jó pár érdekes részletre fény derül. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A hét elején számoltunk be róla, hogy a MINI egy érdekességgel készül a New Yorki Autószalonra, ám akkor még csak a pár másodperces kisfilmben feltűnő, az elektromos modellek emblémájával ellátott klasszikus példány alapján próbáltunk meg rájönni, hogy mi is lehet majd az. Kissé talán túlgondoltuk a dolgot, ugyanis a MINI egyszerűen azt a négykerekűt leplezte le végül, ami feltűnt az ízelítőben, és ahogyan az embléma alapján is sejthettük, a klasszikus példány lemezei alá bizony elektromos hajtás került. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A Maserati nem a legszebb és legkönnyebb időszakát éli mostanában, de a legendás olasz márka természetesen folytatja a munkát. New Yorkban például lepelezték a Levante SUV legvadabb verzióját, amely a Trofeo névre hallgat, és egy Ferraritól érkező V8-as szív élteti – mondanunk sem kell, ez kötelező lépés volt a gyáriaktól, hiszen az ilyen exkluzív hobbiterepesek világában bizony még ilyen teljesítményszinten is komoly harc dúl.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
Mostanra már megszokott, hogy az egyes típusok esetén az aktuális modellciklus nagyjából felénél menetrendszerűen érkezik egy frissítés. Az mindig az adott négykerekűtől függ, hogy a gyáriaknak mennyire, és hol kell hozzányúlniuk az autóhoz: a formákat kell jobban átszabni, vagy esetleg a lemezek alatt kell inkább fejleszteni. A Mazda a CX-3 esetében utóbbit választotta, ami nem meglepő, hiszen a kis crossover még most is kategóriájának egyik legmutatósabb darabja, és formailag továbbra is tökéletesen illik a kínálatba. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
Korábban az észak-amerikai autószalonok kevésbé voltak érdekesek az európai piac szempontjából, azonban amióta egyre több gyártó dolgozik globális modellekkel, számunkra is fontossá váltak az ilyen seregszemlék, mint például az éppen most futó New Yorki Autószalon. A Hyundai például a frissített Tucsont vitte el keleti parti nagyvárosba, a dél-koreaiak közepes SUV-ja pedig felvette a a gyáriak legfrissebb stílusát. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A Subaruról egyre kevesebbet hallani az elmúlt években, ami többek között annak is köszönhető, hogy nem túl sok újdonsággal szolgálnak a japánok, és még azok sem tudnak igazán nagy erővel lecsapni – persze a kötelezőt hozzák a mérnökök, így talán inkább a tervezőkre lehetne mutogatni. A New Yorki Autószalonon a Subaru leleplezte a vadonatúj alapokra épülő Forester következő generációját, amire sajnos szintén igazak az előbb elmondottak. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Tegnap nem kevesebb, mint 6 forinttal drágult a benzin, és 5 forinttal emelkedett a dízel literenkénti átlagára, és sajnos ez a tendencia holnap is folytatódik. A MOL ugyanis bejelentette, hogy a héten immár másodszor emelkednek majd az üzemanyagok árai, és bár a növekedés valamivel kisebb (2 forint a benzin, illetve 3 a gázolaj esetében), ez így is azt jelenti, hogy egy hét alatt 8 forinttal lettek drágábbak a hajtóanyagok. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

Még 2018 első negyedén sem vagyunk túl, a Volvo máris elmondhatja, hogy kiválóan alakul az idei esztendő. A V60 bemutatásával egy fontos modell megújulását ünnepelhették, az XC40 pedig elnyerte az Európai Év Autója díjat. Itt azonban még nincs vége a svédek első negyedéves sikertörténetének, ugyanis az egyébként igencsak rangos, de csak európai országokból érkező zsűri által odaítélt, és csak az öreg kontinensen elérhető autókkal szemben aratott győzelem mellett most a Világ Év Autója címét is sikerült elhódítani a Volvónak, ám ezúttal nem az XC40-gyel, hanem az XC60-nal. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
Az Audi A5 egyelőre nem túl hosszú történetébe a New Yorki Autószalon alkalmával új mérföldkövet tettek le a négykarikások, ugyanis bár négyajtós kupé formában már az előző generáció is létezett, a Sportback kivitel RS változatban eddig nem volt elérhető. Az Audi azonban most úgy döntött, hogy a második generációból elkészíti ezt a változatot is, aminek sokan örülhetnek.
Add a comment- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
Ahogyan arra számíthattunk, nem kellett sokat várnunk a C-osztály legvadabb verziójának frissítésére sem, ugyanis a New Yorki Autószalon megnyitójának alkalmából a németek a normál, a 43 AMG és a kupé illetve kabrió kivitelek után leleplezték a 63-as jelölésű AMG kivitelt is. A teljesítmény ugyan nem változott, de így is bőven van mit kiemelni az újdonsággal kapcsolatban, amit először kupéként mutattak meg nekünk a csillagosok. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A Jaguar F-Pace már egyébként is kategóriájának egyik legsportosabb képviselője, ami a külcsín és a menettulajdonságok terén is igaz. Az angolok azonban nem elégedtek meg ennyivel, és a New Yorki Autószalonon bemutatták az SVR verziót, ami ötliteres V8-as benzinmotorjával kíván kategóriájának élére ugrani. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A Toyota RAV4 24 évvel ezelőtt kategóriát teremtett, hiszen a kompakt crossoverek szegmense akkor még ismeretlen volt az autóipar számára. A japánok modellje azóta már a négy generációt élt meg, és a ma megnyitott New Yorki Autószalonon bemutatkozott a vadonatúj, ötödik verzió, amely minden szempontból túlnő elődjein, és a gyáriak legfrissebb filozófiáját követve, jóval bevállalósabb lett. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor

A Toyota már korábban bejelentette, hogy a holnap nyitó New Yorki Autószalonon bemutatja majd a vadonatúj RAV4-et, ám akkor még csak egy sejtelmes fotót osztottak meg az újdonságról, és a várt ízelítő-hadjárat is elmaradt. Alig egy nappal a leleplezés előtt azért mégis megosztottak velünk egy nagyon rövid kis videót, amin feltűnik az autó orra, megerősítve a korábbi híreket. Add a comment
- Részletek
- Írta: Kenéz Tibor
A Peugeot a Genfi Autószalonon leplezte le vadonatúj, új filozófia alapján megtervezett középkategóriását, a második generációs 508-ast. A franciák rögtön bemutatták a GT betűpárost viselő sportosabb változatot is, amely 225 lóerővel áll majd a vásárlók rendelkezésére, ám az oroszlános márka nem elégszik majd meg ennyivel, és állítólag még idén, az őszi Párizsi Autószalonon megmutatják majd csúcsváltozatot. Add a comment











