A mai napon nem változtak az üzemanyagárak, azonban a MOL bejelentette, hogy péntektől emelkedés lesz, de csak a benzin esetén. A mostani árnövekedéssel a két üzemanyag literenkénti átlagára még közelebb kerül egymáshoz, ugyanis a gázolaj esetében már két hete nem tapasztalhattunk változást, míg a benzin ára ugyan csökkent múlt héten 3 forinttal, péntektől 4 forinttal lesz drágább. Add a comment

Amikor a PSA megvásárolta az Opelt, sokan aggódtunk, hogy mi lesz a villámosok hazai motorgyárának sorsa, most azonban úgy tűnik mindenki megnyugodhat, ugyanis a franciáknak vannak tervei a Szentgotthárdon található üzemmel. A gyár ugyanis projektet kap a PSA csoport ma bejelentett fejlesztési stratégiájának részeként. A hírt Budapesten közös sajtóértekezleten jelentette be Grzegorz Buchal a szentgotthárdi gyár igazgatója és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Add a comment

A BMW X4 a Genfi Autószalonon mutatkozott be a nagyközönségnek, és bár elöl és belül nem meglepő módon az X3 megoldásai köszönnek vissza rajta, a hátsó traktus azért bőven tudott újat mutatni, és akkor a teljes friss, dízel M Performance hajtásláncról még nem is beszéltünk. A bajorok közepes terepkupéja pedig máris feltűnt a gyártó magyar honlapjának konfigurátorában, mi pedig nem voltunk restek közelebbről is megvizsgálni, hogy pontosan mennyiért is lehet a miénk az újdonság. Add a comment

Az Opel az Insignia sportos csúcsváltozataként hozta vissza kínálatába a legendás GSi jelzést, és ahogyan már a korábbi menetpróbán is beígérték, máris megérkezett második modelljük a jól csengő betűhármassal. Túl sok részletet egyelőre nem árultak el a Corsa GSi-ről, és egyelőre csak két fotót mutattak meg nekünk, de nem kell túl nagy fantázia, hogy néhány dologra magunktól is rájöjjünk. Add a comment

A Mercedes-Benz még a Genfi Autószalon előtt indította el a C-osztály frissítéshullámát: először a négyajtós és a kombi, majd a gyengébbik AMG variáns, most pedig Coupé és a Cabriolet volt soron – így egyedül a legvadabb, 63-as jelölésű sportváltozatok maradtak hátra. Nagy meglepetésre a korábbi frissített változatok után már nem számíthatunk, de így is rengeteg modern újítással gazdagodtak a kétajtós változatok. Add a comment

Az Egyesült Államokban már több cég is régóta teszteli a maga teljesen önvezető prototípusait különböző nagyvárosokban, ám eddig még szerencsére egyszer sem fordult elő olyan végzetes baleset, ami most az Uber egyik autójával igen. A vállalat autonóm technológiával felszerelt XC90-ese ugyanis tegnap reggel halálra gázolt egy nőt Arizonában. Add a comment

Az már régóta nem kérdés, hogy az elektromotorral hajtott négykerekűek jelentik a jövőt, azonban az igazán nagy bumm – már, ha egyáltalán lesz ilyen, és nem egy szép folyamatos átállásnak leszünk szemtanúi – még nem érkezett el. A következő évekre rengeteg villanyautót ígértek be a gyártók, és bár ezekről is szót ejtünk majd, jelen cikkünkben inkább a piacon jelenleg is elérhető elektromos négykerekűeket kívánjuk számba venni, hogy kerek képet kapjunk arról, hogy mi is a helyzet jelenleg. Add a comment

Az Audi R8 jövője nem túl rózsás, ugyanis a hírek szerint a jelenlegi generációt nem követi majd utód, ami annak a számlájára írható, hogy a négykarikások jobban ráfeküdnének az elektromos autók fejlesztésére – később persze nem kizárt, hogy érkezik majd egy leszármazott, ám az már biztosan nem az autórajongók számára igazán különleges V10-es erőforrással, hanem sokkal inkább villanymotorral. Mielőtt azonban leköszön az autó, még várható egy frissítés, ami új beszálló változatot is hozhat magával, méghozzá egy V6-os egység képében. Add a comment

A Forma-1-es szezon a hétvégén végre kezdetét veszi Ausztráliában, és természetesen nem csak a csapatok készülnek nagy erőbedobással a rajtra. A Mercedes-AMG alig pár nappal a debütálás előtt – noha reméljük nem lesz rá szükség a versenyen – leleplezte a 2018-as év biztonsági és orvosi autóját. Utóbbi szerepét továbbra is a C 63 S T-modell tölti majd be, ám előbbi helyét a GT R veszi majd át, ezzel még komolyabb teljesítményt adva Bernd Mayländer kezébe. Add a comment

A Pininfarina név hallatán szinte minden autórajongónak más modell ugrik be: az olasz dizájnstúdió bizony annyi legendás négykerekűt tervezett már, hogy a két kezünkön is nehéz lenne megszámolni – és akkor még csak az igazán híres típusokat említenénk. Most azonban eljöhet a pillanat, hogy ne csak egy kis plakettként kapjanak helyet az adott autón, vagy egy mondatként szerepeljenek a sajtóanyagban, ugyanis a hírek szerint saját márkát indítanának útjukra a gyáriak, ami ráadásul kizárólag elektromos modelleket fog piacra dobni. Add a comment

Egy pár éve még úgy tűnt, hogy töretlen a dízelek a lendülete a piacon, azonban a Volkswagen dízelbotránya és a nagyvárosok háza tájáról folyamatosan érkező, betiltással kapcsolatos hírek bizony szépen lassan elkezdték beverni a szögeket a gázolajosok erőforrások koporsójába. A Volkswagen ezúttal a Golfhoz tett elérhetővé egy új benzinest, ami az állításuk szerint könnyedén felveszi a versenyt az öngyulladósokkal hatékonyság tekintetében. Add a comment

Már januárban volt róla szó, hogy a BMW áprilisra tervezi az igencsak népszerű M2 Competition csomagos változatának bemutatóját, és bár még mindig nem erősítették meg hivatalosan az időpontot, megbízható források szerint pontosan április 25-ére tervezik a leleplezést. A belsős informátorok már azt is tudni vélik, hogy az előbb-utóbb minden M-es BMW-hez elérhető Competition csomaggal szerelt kupé még erősebb lesz, mint azt előzetesen vártuk. Add a comment

Most már tényleg csak napok kérdése, és teljes valójában is megcsodálhatjuk a vadonatúj Volkswagen Touareget, hiszen pénteken végre megnyílik az idei Pekingi Autószalon, és ezzel együtt a németek új prémium SUV-ja is felfedi majd magát. A gyáriak persze addig sem hagyják nyugodni a fantáziánkat, hiszen a korábbi álcázott képek és videók után ismét készültek két ízelítő képpel és egy minden eddiginél többet mutató videóval is. Add a comment

Az Audi a nagy SUV őrületben talán kissé későn ébredt két német prémium konkurenséhez képest, de nem kell félteni a négykarikásokat sem, hiszen jelenlegi négytagú (Q2, Q3, Q5 és Q7) palettájukhoz még idén két vadonatúj típus csatlakozik, méghozzá a teljesen elektromos e-tron és a csúcsot jelentő Q8 képében. Add a comment

Idén már négy éve lesz, hogy a jelenleg futó, B8-as jelölésű Volkswagen Passat bemutatkozott a nagyközönségnek, és bár egyáltalán nem érezhetjük úgy, hogy ez idő alatt megöregedett volna a modell – főleg, hogy a legmodernebb extrákat folyamatosan megkapta az autó –, a kötelező frissítés azért nem maradhat el. A Volkswagen pedig még idén bemutatja a ráncfelvarrott Passatot, ezt pedig maga Herbert Diess, a márka vezetője árulta el. Add a comment