Alig öt esztendővel ezelőtt mutatkozott be a Kia Rio aktuális generációja, ám úgy tűnik, jövőre már az új iterációt köszönthetjük a hazai piacon. A koreai márka már ízelítőt is küldött az újdonságból, amelyet először az őszi Párizsi Autószalonon láthatunk. Add a comment

A képeinken látható RX-Vision tanulmányautó sikereinek köszönhetően a Mazda vezetői jóváhagyták a sorozatgyártást. A tervek szerint 2020-ban RX-9 néven köszönethetjük a vadonatúj sportkupét, amely ismét új életet lehelhet az RX-8-cal átmenetileg leköszönt Wankel-motorba. Add a comment

Törzsolvasóink minden bizonnyal nagyjából mindent tudnak a Fiat vadonatúj roadsteréről, a 124 Spiderről, amelyet az aktuális Mazda MX-5 alapjaira építettek az olaszok. Így a megbízható és kiváló technikai bázis adott, s már csak egy jó hajtásláncot kell tenni az autóba, ugyanis az 1,5- illetve 2-literes szívómotorok az MX-5 sajátjai, a Fiatnak olasz szívvel kell kijönnie. Add a comment

A Mitsubishi elektromos újdonsággal kíván még előrébb lépni innováció terén, legalábbis a gyártó olyan, tisztán villamos hajtású modellt ígér, amely hatótávolságával már barátságos ajánlatnak tűnik. A zéró emissziójú japán crossover négy éven belül érkezik. Add a comment

A Föld népességének 50 %-a már ma is nagyvárosokban él, és a következő 15 évben ez az arány akár 10 %-kal is emelkedhet. Mindez persze a forgalom növekedésével is együtt jár, így a már most is sok helyen nyomasztó méreteket öltő közlekedési fennakadások még tovább fokozódhatnak. Erre talált ki az Airbus egy filmbe illő megoldást – aki pedig tudja, hogy mivel foglalkozik a francia vállalat, már sejtheti, hogy miről is van szó. Add a comment

Rögtön 2400 lóerőt préseltek be a Volvo mérnökei az Acél Lovag névre keresztelt négykerekűbe, nem véletlenül. A típus ugyanis rögtön két világcsúcsot is megdöntött. Ráadásul egy kis csavar is van a dologban: a főszereplő ugyanis egy teherautó.

A rekorddöntő modell az FH teherautó 12,8 literes, hathengeres D13 névre hallgató motorját kapta, amely alaphelyzetben 540 lóerőt présel ki magából. Ennek közel ötszörösét többek között négy turbófeltöltő segítségével érték el a mérnökök, az így kapott 2400 lóerőnél már csak a 6000 Nm-es nyomatékadat lenyűgözőbb.

Az erőmű a hátsó kerekeket a duplakuplungos i-Shift váltón keresztül hajtja, ám ezt is át kellett alakítani a nagyobb teljesítmény átviteléhez, igaz, az átprogramozáson és a kuplungtárcsák nagyobbra cserélésén kívül nem történt módosítás. Más téren viszont teljesen elrugaszkodtak a gyári kialakítástól. Az egyedi versenykarosszéria teljes mértékben üvegszálból készül a tömegcsökkentés érdekében, miközben továbbfejlesztett aerodinamikája azt a célt is szolgálja, hogy minél több levegő érkezzen az erőforráshoz. A hátsó kerekekre érkező bődületes teljesítményt a Goodyear speciálisan erre a célra kifejlesztett 495/45 R22,5-ös abroncsai igyekeztek átadni az útra. És az eredmény?

A Volvo rögtön két rekordot is megjavított. A 4,5 tonnás kamion állórajttal indulva, 1000 méteres távon 21,29 másodperc alatt átlagban 169,09 km/h-s sebességet ért el. A The Iron Knight 500 méteres távon is csúcsot döntött azzal, hogy állórajttal indulva, 13,71 másodperc alatt 131,29 km/h-s sebességre gyorsult fel. Ha mindez még nem lenne elég meggyőző, akkor érdemes azt is figyelembe venni, hogy a rekorddöntés során az Acél Lovag 276 km/h-s sebességet ért el.

Add a comment

Megérkezett hazánkba a frissített Mercedes-Benz B-osztály elektromos verziója. A B 250 e teljesen villanyos hajtáslánca 179 lóerőt szolgáltat, hatótávja pedig eléri a 200 km-t. Add a comment

Még magasabbra tör a Tesla: legújabb elektromos csúcsmodelljük minden eddiginél praktikusabb, miközben szükség esetén csupán 2,6 másodperc alatt letudja a 0-100-as sprintet. Ráadásul helyi károsanyag-kibocsátás nélkül izzasztja meg korunk leggyorsabb hiperautóit.

A Tesla Model S legújabb csúcsváltozata 100 kWh-s akkumulátor-csomagot kap. A hazánkban kapható legnagyobb akkus elektromos autóénál (Nissan Leaf) 3,3-szor nagyobb pakk a legjobbat hozza ki a P100D névre hallgató modellből. Az ún. Ludicrous üzemmóddal a négyajtós szedán 2,6 másodperc alatt gyorsulhat álló helyzetből 100 km/h-ra.

Íme, a világ legjobban gyorsuló négyajtós autója

Amellett, hogy a két elektromotor által hajtott, összkerékhajtású típus a világ leggyorsabb négyajtósa (legalábbis 0-100 tekintetében), a nagy akkumulátorral a praktikuma is kétségtelen: egy feltöltéssel lazán kiráz magából 500 km-es hatótávot, sőt, az európai mérési ciklus szerint 613 kilométert képes megtenni – persze ehhez órákig kell tölteni.

A P100D egyébként külsőre ugyanúgy néz ki, mint az eddigi Model S kiadások. A crossover Model X-hez is elérhető az akkucsomag, és esetében 3 másodperces gyorsulási értékre és 542 km-es hatótávra számíthatunk.

Belül minden változatlan: középpontban a letisztultság és az óriási érintőképernyő

Már csak egy gond van: a tengerentúlon hivatalosan már rendelhető, szeptembertől pedig gyártott modellek nálunk továbbra sem elérhetőek. Tőlünk nyugatabbra azonban dübörögnek a kereskedések, így a hazai körülményekre is tökéletesen felkészített példányt vehetünk a világ leggyorsabb szedánjából. A csúcsfelszereltségű modellek esetében kb. 40 millió forintos alapárral számolhatunk, a jelenlegi P90D Ludicrous megrendelői pedig mintegy 3 millió forintért kaphatják meg a nagyobb akkucsomagot. Ha pedig már garázsunkban ül a P90D, akkor nagyjából hatmilliós árral számolhatunk az átalakításért.

Add a comment

Ha egy szuperautó olyan rekordot dönt meg, amelyet korábban a motorsportok királykategóriájának számító Forma-1-es versenygéppel állítottak fel, akkor annak tervezői valószínűleg nyugodtan hátradőlhetnek. Az Audi R8 aktuális iterációja pedig így tett – igaz, furfangos módon. Add a comment

Az Audi A1 – egy 2014-es frissítést közbeiktatva – már 2010 óta piacon van, így nem meglepő, hogy a hírek szerint akár már jövőre érkezhet a második generáció. Habár hazánkban nem túl népszerű a legkisebb négykarikás, nemzetközi szinten nem sikertelen, még ha nem is a legkelendőbb típus a kategóriájában. Éppen ezért azonban az Audi igyekszik még vonzóbbá tenni a kisautót a jövőben, méghozzá a lehető legmodernebb megoldások alkalmazásával. Add a comment

A Peugeot nemrég mutatta be a vadonatúj Peugeot 3008-at, amivel a most frissült 2008-cal együtt immár kéttagúra bővült a gyáriak crossover kínálata – az előző 3008-at és az 508 RXH-t nem sorolnánk ide. A márka vezetése azonban még nem tette ölbe a kezét, ám új modellek helyett ezúttal friss modellváltozatok piacra dobása van asztalon, melyek a gyártó sportos vénáját erősíthetnék tovább, méghozzá a GTi betűhármassal. Add a comment

A kilenc és tízsebességes váltók bejelentésével az autóipari tervezők is bevallották: ezt a fokozatszámot sem a menetteljesítmények, sem pedig a hatékonyság okán nincs értelme bővíteni. Mégis a Honda ezúttal egy tizenegy fokozatú automataváltó tervét védette le. Add a comment

Az év vége felé mutatkozik be az elektromos Ford Focus új változata, amely elődjénél 46 százalékkal nagyobb akkumulátor-csomagot kap. A 33,5 kWh-s pakk rákínál a még a nagyobbik Leaf-re is, így hozzá hasonlóan 250 km-es hatótávra számíthatunk egy feltöltéssel. Add a comment

Úgy tűnik, hogy folytatódik a pénteken bevezetett trend: tovább drágulnak az üzemanyagok. Ezúttal a benzin és a gázolaj költsége is 5-5 forinttal növekszik szerdától, de még így is érdemes lehet tankolni, szakértők ugyanis még nagyobb áremelkedést prognosztizálnak. Add a comment

A Lamborghini patinás gyártóként kiemelt figyelmet fordít a hagyományok ápolására, amit kiválóan bizonyít az alaptó Ferruccio Lamborghini születésének 100. évfordulója alkalmából megépített különlegesség, a Centenario Roadster. Mindeddig csupán a Genfi Autószalonon bemutatott kupé verziót láthattuk, azonban immár a 40 darabos széria másik felét alkotó nyitott modellt is kigurították a gyár kapuján az olaszok. Add a comment